Zenés színház

Kolonits Klára menti meg a bemutatót

2010.12.08. 14:56
Ajánlom
Az Ascanio Albában című opera Fauno szerepére kitűzött Rácz Rita megbetegedése miatt veszélybe került a Mozart-mű magyarországi ősbemutatója, amelyet december 12-ére hirdetett meg a budapesti Operaház. A premiert Kolonits Klára menti meg azzal, hogy mindössze hatnapos felkészülés után elénekli a szerepet, amelyben két virtuóz koloratúr-áriát is hallhat tőle a közönség.

Kolonits Klára 1997-ben a III. Budapesti Nemzetközi Énekverseny 2. helyezettje, a Treviso-i Toti dal Monte énekverseny különdíjasa, 2000-ben a Magyar Rádió Énekversenyének első díjasa és különdíjasa, 2003-ban a Nemzetközi Haydn Énekverseny 2. helyezettje és különdíjasa volt. A kékszakállú herceg vára Juditja a Bartók-opera 2005-ös filmváltozatában. Számos sikeres szopránszerep eléneklése után augusztusban könnyed kirándulást tett: Bobby McFerrinnel lépett fel Budapesten az operaműfaj kiválasztott képviselőjeként, majd az Operaház novemberi Erkel-bemutatóján, a Bánk bán ősváltozatában Melinda szerepét énekelte. Decemberben a dalszínház Varázsfuvola-előadásának Éj királynőjeként és A denevér Rosalindájaként látható.

A december 12-i bemutatón Fischer Ádám vezényletével lép színre, az előadást Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra állítja színpadra - a páros először rendez az Operaházban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Könyv

Meztelenre vetkőzni még az orvos előtt sem!

Láthatóvá válnak a cselédlányok, szegényebb sorból való asszonyok hétköznapjai, a kor egészségügyi, higiéniai, sőt erkölcsi viszonyai. Szécsi Noémi legutóbbi kötetében dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő rendelési naplói alapján enged bepillantást a 19. század végén és a 20. század elején élő nők életébe.
Klasszikus

Különleges koncertpárral indítja új évadát a Zeneakadémia

A Zeneakadémia és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közös hangversenyén a Kossuth-díjas Balázs János szólójával hallható Rahmanyinov összes zongoraversenye és a virtuóz Paganini-variációk augusztus 18-án és 19-én a Nagyteremben. A vendégkarmester a kanadai Charles Olivieri-Munroe lesz.
Jazz/World

5,3 milliárd forint a zenészeknek, kluboknak, fesztiváloknak és technikusoknak

Kezdjünk barátkozni a raktárkoncert fogalmával! A kormány a rendezvényszervezők, a klubok és a technikai személyzet támogatását tervezi a most bejelentett csomaggal. Gulyás Gergely az SZFE-t érintő kérdésekre is válaszolt.
Klasszikus

A Balatonon is koncerteznek a BFZ zenészei

Bár az augusztus még nem az aktív koncertszezon hónapja, a Budapesti Fesztiválzenekar több nyári programmal is készül közönségének Budapesten, a Balatonon és a Dunakanyarban.
Fidelio Tours

A fürdődivat történelmét mutatja be a német bikinimúzeum

A Bad Rappenau-i BikiniArt Museumban a látogatók a gyapjúból készült magasan zárt fürdőkosztümtől a nagyon apró kétrészesig megismerhetik a fürdőruhák több mint száz éves múltját 1880-tól napjainkig.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Csábító francia dallamok a Benczúr Kertben

Három fiatal, de a startvonalon már túl járó művész, madarak kórusától kísért estjét élvezhetik augusztus 16-án a lombok alatt. Offenbachtól Delibes-ig, a zenés színházi irodalom legjavából válogatva tíz népszerű operaária, illetve duett szólal meg Horti Lilla és Lusine Sahakyan előadásában.
Zenés színház interjú

„Újra élünk” – Budapesten a két olasz sztárénekes

A legnépszerűbb Rossini-opera, A sevillai borbély két este, augusztus 7-én és 9-én látható a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Figaro és Rosina szerepében Giorgio Caodurót és Annalisa Stroppát láthatja-hallhatja a magyar közönség. A két olasz művész a világ legnagyobb operaszínpadait külön-külön is meghódította, de közös történetük is van.
Zenés színház interjú

Fontos, hogy a magyar lelkünk is benne legyen ezekben az előadásokban

A Budavári Palotakoncert meghívott vendégeként augusztus 8-án két erdélyi művész, Hary Judit és Fülöp Márton is szívhez szóló, emlékezetes élményt nyújtó produkciókkal készül megajándékozni az Oroszlános Udvarba érkező közönséget. A Kolozsvári Magyar Opera művészeivel a közelgő gála kapcsán arról is beszélgettünk, hogy határon túli magyarokként miért kiemelkedő fontosságú számukra ez a találkozás és maga az operett műfaj.
Zenés színház interjú

„Ez az a szívdobbanás, ami bennünk is él”

Az idei gálán két testvér, két virtuóz zenész, a Jávorkai Brothers is lenyűgöző produkciókkal várja majd az Oroszlános Udvarba érkező közönséget. Jávorkai Sándor és Jávorkai Ádám - egy hegedűművész és egy gordonkaművész –-, akik számos más díj mellett 2009-ben Ausztriában az Év Művészei címet is elnyerték – a Budavári Palotakoncertek kapcsán az általuk megszólaltatott különleges hangszerek történetei mellett többek között az operettel kapcsolatos gondolataikat is megosztották velünk.
Zenés színház hír

Parkfoglaló gála Jonas Kaufmannal

Az Eiffel Műhelyház körüli hatalmas park ad otthont annak a nagyszabású gálaműsornak, amelyen az Opera művészei és napjaink legnépszerűbb tenorja, Jonas Kaufmann lépnek a közönség elé augusztus 19-én.