Zenés színház

Költséglefaragásra számíthat a bécsi operaház

2012.08.05. 10:01
Ajánlom
A Bécsi Állami Operaháznak tíz millió eurót kellene megtakarítania a következő évadban.

Franz Welser-Möst, a Bécsi Állami Operaház fő-zeneigazgatója erősen bírálta Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter elvárásait, ugyanakkor az osztrák ATV-Kulturmagazinnak adott interjújában megjegyezte: "Meg kell csinálni, ha lehet". Werlser-Möst rámutatott: a Staatsoper látogatottsága idén 99 százalékos volt és már a Holender-érában megelőzte jegybevétel tekintetében a Müncheni és a Berlini Állami Operaházakat. Ezek a mutatók azóta is folyamatosan kielégítőek. Az intézmény bevételei a most zárult évadban 31,3 millió euróra emelkedtek, csaknem két millió euróval több folyt be, mint a megelőző szezonban. A fő-zeneigazgató szerint ugyanakkor nincs lehetőség bővíteni a saját forrásokat. "A pénzügyminiszter elvárása azt jelenti számomra, hogy a teljesítmény büntetést érdemel" - hangsúlyozta, majd hozzátette: a Salzburgi Ünnepi Játékok, a Bécsi Filharmonikusok, a Bécsi Állami Operaház olyan intézmények, amelyeket a világelsők rangsorában tartanak számon. A Bécsi Állami Operaházat az osztrák szövetségi kormány jelenleg csaknem 56,5 millió euróval támogatja.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.
Könyv

„Megszerettem a főszereplőmet” – Csabai László a Lírástudók vendége

Sokadszor tér vissza a népszerű nyomozó, Szindbád-Schiffer, aki ezúttal Amerikába érkezik, ahol countryénekes lesz. Ennek apropóján hívtuk meg podcastunkba Csabai Lászlót, aki Grisnik Petra faggatott – nem csak a könyvről.
Jazz/World

Hajdu Klára: „A jazz egy nagy játszótér”

Az általában viccesen említett 15 percnyi hírnév tárta előtte szélesre a jazz kapuját. Ám a kapun túl már saját tehetsége, kitartása segítette tovább. Hajdu Klára zenekart vezet, éneklést tanít, és néha elgondolkodik azon, hogyan tolja minél messzebb magától a mobiltelefont.
Vizuál

Koltai Lajos és Rudolf Péter veheti át a Savaria Filmszemle életműdíját

A 12. Savaria Filmszemlére minden korábbinál több nevezés érkezett, a vetítések mellett könyvbemutatóval, szakmai beszélgetésekkel, valamint Törőcsik Mari hagyatékából összeállított kiállítással is várják az érdeklődőket. 
Klasszikus

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Beavatás Brittennel – Novák János A kis kéményseprő készülő előadásáról

Benjamin Britten „szabadító operáját”, A kis kéményseprőt az OPERA Gyermekkarának közreműködésével, Hajzer Nikolett vezényletével Novák János rendező, csellóművész állítja színpadra az Eiffel Műhelyházban.
Zenés színház gyász

Elhunyt Szűcs Márta

A kiváló koloratúrszopránt, akit hazai sikerei mellett a nemzetközi operaélet is nagyra tartott, elsősorban a bel canto operák főszerepeinek megformálásáért, hetvenkét éves korában érte a halál.
Zenés színház ajánló

A jövő drámai hangjai – ingyen hallgatható Komlósi Ildikó mesterkurzusa

A világhírű magyar opera-énekesnő, Komlósi Ildikó ismét a budapesti Bartók Konzervatóriumban tart mesterkurzust, április 24–27 között. Ezúttal Mascagni ikonikus operája, a Parasztbecsület áll a képzés fókuszában.
Zenés színház hír

Fiatal tehetségekkel érkezik a Jégvarázs musical idén ősszel a Madách Színházba

A Madách Színház nyilvánosságra hozta a 2025 szeptemberében debütáló Jégvarázs musical szereposztását és alkotócsapatát. Az előadás rendezője a színház igazgatója, Szirtes Tamás.
Zenés színház ajánló

Látványos koncerttel mutatkozik be az Erkel Színház

Az újonnan alakult intézmény hagyományos sajtótájékoztató helyett látványos eseménnyel ismerteti meg közönségével a 2025/26-os évad részleteit. A színház hivatalosan is bejelentette az első öt művészt, akik már május 2-án is színpadra lépnek.