Zenés színház

Koncertfilmmel ünnepelték Jonas Kaufmann 50. születésnapját

2019.07.11. 10:55
Ajánlom
Németország, Ausztria és Svájc több mint 200 filmszínházában mutatták be július 10-én, Jonas Kaufmann 50. születésnapján a sztártenor egyik berlini (Waldbühne) koncertjéről készült filmet.

Az operaénekes 1969. július 10-én született Münchenben. Kezdetben matematikát tanult, de két év után az éneklésre váltott, és 1994-ben kiemelkedő eredményekkel végzett a Müncheni Zene- és Színházművészeti Főiskolán. A világ leghíresebb operaházaiban énekelt, így a New York-i Metropolitanben, a milánói Scalában, a párizsi operaházban és a Bayreuthi Ünnepi Játékokon. Olyan neves karmesterekkel dolgozott együtt, mint Sir Simon Rattle, Claudio Abbado vagy Kent Nagano. Első feleségétől, Margarete Joswig mezzoszoprántól három gyereke született, második feleségétől, Christiane Lutz operarendezőtől néhány hónapja született meg negyedik gyermeke.

A tenor jelenleg Verdi Otello című operáját próbálja a Bajor Állami Operában, a bemutatót holnap, július 12-én tartják.

A sztárénekes mindmáig hű maradt Münchenhez. Nicolas Bachler, az operaház intendánsa kifejtette: "Jonas Kaufmann nagy áldás a Bajor Állami Opera számára. Olyan müncheni, aki kora legjobb tenorjaként meghódította a világot, mégis magánéleti és művészi szempontból is ez a város és ez az operaház maradt az otthona."

Jonas Kaufmann: Az üres teremnek is énekelnék

Kapcsolódó

Jonas Kaufmann: Az üres teremnek is énekelnék

„Kérdezz bármit, nem vagyok szégyellős” – mondta Jonas Kaufmann az interjú elején. A tenor Diana Damrauval február 22-én Wolf Olasz daloskönyvét adja elő a Müpában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Han Kang kapta a 2024-es irodalmi Nobel-díjat

A dél-koreai szerző december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti át a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését intenzív és költői nyelvezetéért, amellyel megújította a kortárs prózát. 
Jazz/World

Távozik Csík János a Csík Zenekarból

Az együttes október 10-én kiadott közleménye alapján a zenekar alapító-névadója harminchat év után válik meg tőlük. Utódjaként Gál Tibor prímás-énekes követi, aki már lépett fel a muzsikusokkal.
Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Klasszikus

Világsztárok sorakoznak fel a magyar muzsikusnövendékek továbbképzése mögött – újra Concerto Mesteriskola

Szűcs Máté és Takács-Nagy Gábor, a kamarazenei élet két kiválósága október 15-én és 16-án ingyenes, nyilvános mesterkurzust tart a Concerto Budapest Páva utcai székházában.
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Stéger Ferenc életét bemutató kiállítás nyílik Szentendrén

A szentendrei születésű világhírű tenor énekes, Stéger Ferenc születésének bicentenáriuma alkalmából nyílik kiállítás a Ferenczy Múzeumban, október 24-én. Az ünnepelt operaénekes bejárta egész Európát, 1846–1874 között közel ötven városban megfordult.
Zenés színház interjú

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Zenés színház ajánló

Sztárénekeseket hoz Budapestre a húszéves Georg Solti Akadémia

Az elismert olaszországi bel canto nyári akadémia jelentős nemzetközi karriert építő egykori növendékei közül Aigul Akhmetshina, Freddie De Tommaso, Hera Hyesang Park és Paul Grant lép fel október 20-án a Magyar Állami Operaházban.
Zenés színház hír

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Zenés színház interjú

Vágó Zsuzsi: „Az egész nézőteret be kell kebeleznem”

Vágó Zsuzsi eljátszotta a musicalirodalom legnagyobb hősnőit, köztük Júliát és Scarlett O’Harát, a Miss Saigon Kimjét, az Abigél Vitay Georgináját és a Rebecca Énjét. Ikerlányai születése után idén tavasszal, a Carmen Jósnőjeként tért vissza a Budapesti Operettszínházba.