A Veszedelmes viszonyoknak az elmúlt évtizedekben számos feldolgozása született. Amikor közelítesz egy anyaghoz, mennyire befolyásol, hogy az adott történet ennyire népszerű?
A Veszedelmes viszonyok kultikus mű, amiből több film is készült, például a Szenvedélyek viharában, az 1999-es Kegyetlen játékok Reese Witherspoon és Ryan Phillippe főszereplésével, vagy épp a Glenn Close-féle változat. Ha egy ennyire ismert történettel találkozom, akkor biztos, hogy az valamilyen szinten hatással van rám. Ilyenkor tudatosan nem nézek utána jobban a műnek, próbálom elfelejteni, amit tudok róla, hogy kialakíthassam a saját álláspontomat.
Egy jól megírt darab, ha megfelelően le vannak rakva a cölöpök, és világosan látszik, hogy melyik szereplőnek honnan hova kell eljutnia – ilyen a Veszedelmes viszonyok is –, elég pontosan kirajzolja azokat a karaktereket, amiket meg kell formálni.
A mű, ahogy a címében is benne van, az emberi viszonyokról szól, szépen és izgalmasan kibontva, és mivel ez egy francia, nagyon szabados történet: túlfűtött szexualitással ábrázolva.
Miután közelebbről is megismerted a darabot, változott a véleményed a történetről és karakterterekről ahhoz képest, amit előzetesen gondoltál róla?
Pont az eltávolodás miatt nem volt hozzá nagyon konkrét viszonyom, inkább csak benyomásaim a film- és olvasmányélmény alapján. Most, amikor a jelenetekkel foglalkozom, kezd bennem kialakulni egy kép.
Polyák Lilla és Széles Flóra a Veszedelmes viszonyok próbáján (Fotó/Forrás: Bori Tamás / Budapesti Operettszínház)
A feldolgozások Merteuil márkinét sokszor egy hiú, önző, sőt gonosz nőként ábrázolják. Te mit szeretnél belőle megmutatni?
Valóban egy nagyon komoly egóval rendelkező, énközpontú nő, ami nem feltétlenül hiba, sokkal inkább egy jellemvonás, amit el kell fogadni. Számára saját maga a legfontosabb, viszont ettől még nem lesz szándékosan gonosz. A saját érdekei mozgatják, és neki is megvan a maga igazsága – mindig a legjobbat és a legkönnyebb módon próbálja kivenni az életből. Közben pedig nem akar ártani senkinek, de ha úgy alakul, akkor neki az is megfelel. Aztán az élet szembesíti vele – és azt hiszem, ez az ő tragédiája –, hogy mélyebb érzéseket és sokkal komolyabb fájdalmakat kell átélnie a saját kis könnyed játékainak következményeként, mint amire fel van készülve.
Valójában Merteuil márkiné a darab tragikus hőse.
A játszmáktól függetlenül, szeretőjéhez, Valmont vikomthoz sem negatív érzelmek fűzik.
Nehéz a mai gondolkodásunkkal megérteni az ő világukat, hiszen egy most élő, alapvetően monogám beállítottságú, családcentrikus ember nem feltétlenül tudja megfejteni azokat a motivációkat, amik ezeket az embereket mozgatják. Abban a korban a rövid távú kapcsolatok, testi örömök sokkal fontosabbak voltak, mint hosszútávra tervezni. Ha ebbe a francia életérzésbe képesek vagyunk belehelyezkedni, akkor hirtelen más gondolatok kezdik el mozgatni az embert – az itt és most megélése.
Ha a történet ennyire kötődik a korhoz, amelyben játszódik, mennyire köszön vissza a színpadi változatban a 18. század és mennyire ismerünk rá a mai helyzetekre?
Felfogás, gondolatiság és szöveg szempontjából egy mai darabot készítünk, de például a jelmezek az abroncsos szoknyákkal, illetve a parókák – tehát a látványvilág – utalnak majd a korra.
Polyák Lilla és Angler Balázs a Veszedelmes viszonyok próbáján (Fotó/Forrás: Bori Tamás / Budapesti Operettszínház)
A Kálmán Imre Teátrum viszont a méretéből adódóan nem feltétlenül alkalmas arra, hogy grandiózus jelmezekben játsszátok be. Hogy használjátok ki a helyet?
Igyekszünk az egész teret bejárni, tehát nemcsak a színpadon játszunk majd, hanem lemegyünk a közönség közé is. Ettől sokkal interaktívabbá válik majd az előadás. Kiss Csabának, a rendezőnek nagyon izgalmas elképzelései vannak arról, hogyan vonjuk be a nézőket a játékba úgy, hogy azt érezzék, ott vannak velünk a történetben.
Az Operettszínház előadásának a különlegessége, hogy a darab először kerül színre zenedrámaként. Milyen zenei világgal találkozhat a néző?
Élő zeneszerzővel dolgozni mindig nagyon érdekes feladat. Kovács Adrián – aki amellett, hogy számos nagy sikerű darabot jegyez már, az Operettszínházban karmesterként is tevékenykedik –, ott van a próbákon, ezáltal folyamatosan alakulnak és formálódnak a zenék.
A próbafolyamat alatt arra törekszik, hogy kialakítson egy olyan zenei világot, ami tökéletesen passzol ahhoz, ami a színpadon történik.
Ennek persze megvannak a nehézségei, hiszen nekünk is állandóan alkalmazkodnunk kell ezekhez a változásokhoz, ugyanakkor éppen ettől válik izgalmassá a folyamat.
Amikor a zeneszerző ennyire együtt él a produkcióval, mennyire van lehetőség arra, hogy az adott színészre írják a dalokat? A Veszedelmes viszonyoknál törekedtetek erre?
A zene inkább azt hivatott megmutatni, hogy milyenek a karakterek, tehát kifejezett szándék arra, hogy ránk írják a melódiákat, úgy gondolom, hogy nincs. Viszont mivel a próbákon együtt dolgozunk, mindig lehet alakítani azon, hogy egy-egy dal kicsit személyesebb legyen. De nem hiszek abban, hogy a színpadon minket kellene látni, sokkal inkább a történetben szereplő figurát, akivé megpróbálunk átalakulni.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Polyák Lilla (forrás: Budapesti Operettszínház)
hírlevél
