Zenés színház

Kornázási Ünnepi Játékok

2014.07.14. 15:46
Ajánlom
A Vörösmarty Színház és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata 2013-ban hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az első Koronázási Ünnepi Játékokat. A nagyszabású, tízezrek által látott, egy km hosszú felvonulás a királyi óriásbábokkal, a történelmi belvárost átszelő mozgó képregényes időutazásra csábító Fény utca és István király koronázásának felelevenítése egy csapásra belopta magát az emberek szívébe.

2014-ben a fesztivál központi alakja Szent László. Cselekedeteit és a róla szóló legendákat a Fény utca hét stációban idézi fel, Európa legnagyobb mozgó történelmi képregényén, mintegy ezer négyzetméteren. A Képes Krónika festett képeire támaszkodva Magyarósi Éva grafikus animációival mutatják be a szellem emberét, aki fölött angyalok lebegtek, a spirituális alakot, aki ima közben a Földtől is elemelkedett, a Naphőst, aki Szög nevű sámánlován a csillagokig rúgtat fel és legyőzi az Éj fekete erőit. Megidézzük a legendát, akihez csatáiban még évszázadokon át fohászkodtak a magyar seregek, mert hittek abban, hogy László nem halt meg, csak alszik, és ha szólítják, hatalmas lován elővágtat, és egymaga képes vesztésre álló csaták kimenetelét megfordítani.

A Fény utca nappal „Rajz utcává" alakul, hiszen a Rajzolni király! című pályázat nyertes művei kifeszített és kontúrokkal előrerajzolt vásznakon újraszínezhetők lesznek. A legjobb alkotásokból zászlókat készítenek, amelyek a Fehérvári Királyok menetének állandó kísérőivé válnak nemcsak ebben az évben, hanem a következő fesztiválokon is.

Az Árpád-házi királyokat bemutató óriásbáb-gyűjtemény idén új tagokkal bővül: László, I. Géza (Magnus), Rheinfeldi Adelhaid, Piroska és Salamon várja nyári alkotótáborunkban a lelkes székesfehérvári diákokat, akik idén is Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus, festőművész, történész és Grosschmid Erik Blattner Géza-díjas bábtervező segítségével keltik életre a királyt és az életében fontos szerepet játszó személyeket.

Az első Koronázási Ünnepi Játékok fő eseménye az István oratórium volt. A Koronázási szertartásjáték közel kilencszáz éves koronázási szertartásszövegek tolmácsolásával, több mint kétszáz fellépővel, grandiózus díszletek között, modern fény- és látványtechnikával valósult meg. Az egyedülálló helyszínen, a magyar királyok egykori koronázótemploma, a Nagyboldogasszony-bazilika helyén, a székesfehérvári Középkori Romkert - Nemzeti Emlékhelyen, Magyarország legnagyobb épített szabadtéri színpadán 2014 nyarán a Nemzet Bajnokának, az európai keresztény államiság egyik fontos alakjának, a legendák halhatatlan hősének, a később szentté avatott László király koronázásának szakrális ünnepe elevenedik meg Szikora János rendezésében. László megformálója Makranczi Zalán, a Koronázó érsek Blaskó Péter, a Szertartásmester ismét Mihályi Győző lesz.

Augusztus 15-én, a Harmonia Albensis záróakkordjaként és a Koronázási Ünnepi Játékok nyitányaként a világhírű operaénekesnő, Miklósa Erika lép a Középkori Romkert - Nemzeti Emlékhely szabadtéri színpadára. A Musica Sacra címet viselő esten Ave Maria részletek hangzanak el négy szerzőtől, továbbá operarészletek, népi imádságok, „Máriák" Erkeltől, Bernsteintől és Piazzolától, valamint felcsendülnek Kálmán, Händel és Verdi legnépszerűbb melódiái is. A koncerten közreműködik Dolhai Attila, Szlama László, Tóth László, Quartett Escualo és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar.

A Koronázási Ünnepi Játékok több, mint egy nagyszabású művészeti fesztivál. Eseményei nyomán Magyarország egykori szakrális központjában minden évben néhány napra feltámad a középkor világa, főszerepben egy-egy nagy királyunk alakjával. Reményeink szerint így az emberek emlékezetében lassan felépül majd az a Pantheon, amelyben történelmünk minden sorsfordító nagy alakja elnyeri végre méltó helyét.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Így búcsúztak a pályatársak Edita Gruberovától

A hetvennégy éves korában elhunyt, világhírű koloratúrszoprán, Edita Gruberová elvesztése nemcsak a közönséget sújtotta le, kollégái is fájó szívvel emlékeztek meg róla.
Színház

Venczel Vera az MMA kitüntetettjei között

Október 18-án átadták a Magyar Művészeti Akadémia tagozati díjait. A kitüntetéseket minden kategóriában két-két főnek ítélik oda, a Színházművészeti tagozat elismerésében Venczel Vera és Dobos Imre részesült.
Színház

5 ígéretes független színházi előadás

Az ősz hagyományosan hemzseg az új bemutatóktól, csak kapkodjuk a fejünket a sokszínű a kínálat láttán, mi viszont most olyan előadásokat ajánlunk, amelyek talán kevesebb figyelmet kapnak a kőszínházak műsorával szemben. Szubjektív válogatásunkban szerepelnek klasszikus művek, izgalmas életutak és kortárs dráma is.
Plusz

„Hogy mi a humor? Túlélés” – emléktáblát avattak Antal Imre tiszteletére

Az Erkel Ferenc-díjas magyar zongoraművész, televíziós személyiség emlékét mától tábla őrzi egykori otthona, a Damjanich utca 40. alatti ház falán.
Zenés színház

„Körül szeretnék nézni a világban” – Interjú Fürjes Anna Csengével

Egyetlen magyarként került a IV. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntőjébe Fürjes Anna Csenge, aki fiatal kora ellenére több kisebb-nagyobb szerepet énekelt már a Magyar Állami Operaház produkcióiban is. A mindössze huszonöt éves mezzoszopránnal beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

Minden részlet a helyére kerül

Célegyenesbe ért az Eiffel Műhelyház ünnepélyes átadása. A látványosan megújult egykori mozdonyjavító műhelyben kialakított játszóhelyeket hivatalosan október 25-én veheti birtokba a publikum, ám az elmúlt időszakban az Opera csapata már belakta a komplexum tereit, ahol több nyilvános előadást is tartottak. A munkálatok a járványhelyzet miatti kényszerű bezárás alatt is folyamatosan zajlottak, az utolsó simításokról Józsa Ankát, a Magyar Állami Operaház beruházó építészét kérdeztük.
Zenés színház ajánló

21. századi összművészet – újra műsoron Az úrhatnám polgár

Az elmúlt évad végének izgalmas összművészeti produkciója volt a Molière és Lully közös alkotásából, Az úrhatnám polgárból készített, modern környezetbe helyezett előadás, melyet idén három alkalommal láthat a közönség.
Zenés színház kritika

A művészet lázadása

Hargitai Iván legújabb rendezésével egy örök érvényű történethez nyúl, fiatalok útkeresésén, sikerein és bukásain keresztül beszél az életről. A székesfehérvári Vörösmarty Színház Fame-előadása eltávolodik a hagyományos színházi keretektől, már-már cirkuszi poronddá változtatva a teret.
Zenés színház interjú

„Körül szeretnék nézni a világban” – Interjú Fürjes Anna Csengével

Egyetlen magyarként került a IV. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny döntőjébe Fürjes Anna Csenge, aki fiatal kora ellenére több kisebb-nagyobb szerepet énekelt már a Magyar Állami Operaház produkcióiban is. A mindössze huszonöt éves mezzoszopránnal beszélgettünk.
Zenés színház ajánló

Isten, haza, család – és ami mögötte van

Alföldi Róbert legújabb rendezésében a kortárs néptánc formanyelvét arra használja, hogy tükröt tartson a valóságunknak, miközben vizsgálat tárgyává teszi a népikultúra egykori berendezkedését, hagyományaink visszásságait.