Zenés színház

Koronázási játékok Makranczi Zalánnal

2014.05.27. 16:00
Ajánlom
Szent László koronázási szertartása elevenedik meg augusztus 16. és 19. között a második alkalommal tartandó székesfehérvári Koronázási Ünnepi Játékokon. Az előadásban Lászlót a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja, Makranczi Zalán alakítja majd.

A koronázási szertartásjátékban Makranczi partnereként a koronázó érseket Blaskó Péter alakítja, a szertartásmester Mihályi Győző lesz - mondta el Szikora János, az előadás rendezője, a Vörösmarty Színház igazgatója az esemény sajtótájékoztatóján. "Olyan fesztivált hoztunk létre, amely sorsfordító történelmi személyeknek állít emléket, emellett mozgósítja Székesfehérvár lakosságának kreatív erőit is" - hangsúlyozta Szikora János. Mint mondta, megelevenítik a középkori piacok hangulatát is a korra jellemző mozzanatokkal, hagyományokkal.

A Somogyi Győző Kossuth-díjas grafikus, festőművész, történész tervezte óriásbáb-gyűjteménybe idén új alakok kerülnek: László király, valamint a hozzá közel álló személyek, I. Géza (testvére), Rheinfeldi Adelheid (felesége), Piroska (lánya) és Salamon (unokatestvére). Szent László cselekedeteit és a róla szóló legendákat a "Fények utcájában" hét stációban idézik fel egy mozgó történelmi képregényen, mintegy ezer négyzetméteren. A Képes Krónika festette képeire alapozva Magyarósi Éva grafikus animációi mutatják be a királyt. Napközben a Rajzolni király! című pályázat nyertes műveit színezhetik ki újra az érdeklődők az előrajzolt vásznakon. A legjobbnak ítélt alkotásokból zászlók készülnek, amelyek a Fehérvári királyok menetének állandó kísérőivé válnak a fesztiválokon.

Az ünnepi játékok programja között szerepel még Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes koncertje augusztus 15-én a Nemzeti Emlékhely színpadán. Az est vendége Dolhai Attila (ének), Cserta Balázs (fúvós hangszerek), Szlama László (koboz), Tóth László (trombita) és a Quartett Escualo, közreműködik az Alba Regia Szimfonikus Zenekar, vezényel Drahos Béla. A műsorban részletek hangzanak el többek között Händel, Verdi és Erkel műveiből, valamint népdalok és népi imádságok szólalnak meg. L. Simon László kormánybiztos a sajtótájékoztatón elmondta: a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) a rendezvényt 5 millió forinttal támogatja, valamint további négy székesfehérvári rendezvény megvalósításához járult hozzá anyagilag.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Vásáry Tamás

Életének 93. évében, csütörtökön éjjel elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester, a Szent István Rend birtokosa a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.
Vizuál

Elhunyt Keleti Éva

Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése, 1955 óta fotózott, színházi fényképezésben iskolát teremtett. Keleti Éva, a magyar fotóművészet ikonikus alakja 94 éves volt.
Klasszikus

Kurtág György a Zeneakadémia díszdoktora lett

A hamarosan századik születésnapját ünneplő zeneszerzőnek, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem egykori növendékének február 6-án este adta át az elismerést az intézmény vezetősége.
Klasszikus

A külföldi magyar közösségekhez is szól a Concerto Budapest Mozart Planet-sorozata

Ötven hazai település mellett nyolc európai fővárosba is eljut a Concerto Budapest művészeinek Mozart Planet elnevezésű koncertkörútja, melynek során hazai közösségekbe és külföldi városokba viszik el a klasszikus zene harmóniateremtő üzenetét.
Vizuál

KÉP-regény: Flame Game

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal betartja ígéretét, és bemutat minket egy különleges, tűzről pattant társaságnak. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

Főnix a hóesésben

Nomen est omen – tartja a régi mondás, amelyre keresve sem találhatunk jobb példát, mint Velence operaháza. A Teatro La Fenice színpadára, azaz a Főnix névre keresztelt, és szó szerint hamvaiból – nem is egyszer – újjáépült dalszínházba érkezik 2026 elején a Magyar Nemzeti Balett, hogy A diótörő című produkcióval kápráztassa el a kifinomult közönséget.
Zenés színház ajánló

Sztárvendégek érkeznek az operaházi Tosca-előadásokba

Először lép színpadra az Operaházban Ailyn Pérez, a New York-i Metropolitan csillaga, valamint Vladislav Sulimsky, a szentpétervári Mariinszkij Színház vezető énekese a Tosca 2026. február 7. és 24. között látható sorozatában.
Zenés színház ajánló

Csillagok találkozása – közös gálát rendez a Fővárosi Nagycirkusz és a Budapesti Operettszínház

Február 10-én kedden 19 órától egyetlen alkalommal látható a Csillagok találkozása, a Fővárosi Nagycirkusz és a Budapesti Operettszínház különleges gálaestje a Fővárosi Nagycirkuszban.
Zenés színház magazin

Hegedűs D. Géza A dzsungel könyve jubileumáról: „Magyar zenés színházi mű még soha nem ért el ilyen nagy szériát”

A Nemzet Színészét annak apropóján kérdezte a Hír13 portál, hogy január 28-án ünneplik A dzsungel könyve musical bemutatásának 30. évfordulóját, a jubileum pedig egyben az 1500. előadás is lesz, amelyet – rendhagyó módon – a Vígszínházban tartanak.
Zenés színház interjú

Sándor Szabolcs: „A nemzetközi operaigazgatók nem tekintik embernek az énekest”

A Zeneakadémia opera szakosainak próbatermében ültünk le beszélgetni az intézmény oktatójával, Sándor Szabolccsal, nem sokkal a hallgatók félévi vizsgaelőadása előtt. A zongoraművész-korrepetitor-karmester tizenöt éve a képzés zenei vezetője.