Milyen elvárásokkal érkeztél a IV. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyre, és mit tapasztaltál?
Nem nagyon voltak elvárásaim, szerettem volna kipróbálni magam nemzetközi viszonylatban, mennyire elég, amit jelenleg tudok. Azzal tisztában voltam, hogy a többi versenyző sokkal idősebb lesz, mivel ott voltam az előző versenyen is, az azelőttin pedig még lapoztam is a zongorakísérőnek. Harminc-harmincöt év körül, ha az ember évek óta énekel egy színháznál, társulatban, már tud valamit, sok tapasztalatot szerezhetett közben.
Nem győzni jöttem, a célom elsősorban a döntő volt, hogy minél többször halljanak, és hogy sok visszajelzést tudjak összegyűjteni, merrefelé induljak tovább. Ez sikerült is.
Kaptál olyan visszajelzést, amit fontosnak érzel?
Sokan visszajeleztek a színpadi kiállásommal, például a tartásommal kapcsolatban, erre általában kevesebb idő szokott jutni; ha szóba kerül az éneklés, mindenki csak a technikával foglalkozik. A technikai kérdésekről főleg a többi énekessel beszélgettem, akikkel együtt öltöztem. Ők is mondtak tippeket, mit csinálhatnék máshogy, vagy hogy lehet, hogy inkább felfelé fog nyílni a hangom, mint lefelé.
Nálam ez mindig kérdés volt, de inkább a magas mezzoszerepekkel, dalokkal foglalkoztam, amelyek már szinte a szopránba hajlanak, és azt gondolom, így lesz a továbbiakban is.
Belőlem sosem lesz Azucena vagy Ulrica, nincs meg hozzá a hangomban a drámai sötétség.
Milyen szempontok alapján válogattad össze a versenyprogramodat?
Olyan áriákat próbáltam beválogatni, amiket már tanultam, hogy ne legyen teljesen friss az egész anyag. Sajnos pont a döntőbelieket még nem énekeltem korábban, egy kicsit meg is bántam a választást.
Fürjes Anna Csenge (Fotó/Forrás: Mudra László / Nemzetközi Marton Éva Énekverseny)
Azt mondják, onnan nehéz átjutni a döntőbe. Én direkt két olyan áriát vittem, amelyek körülbelül egy lágéban mozognak, és amikről azt gondoltam, nagyobb stressz nélkül meg tudom őket valósítani. A középdöntő öröméneklés volt, és azt hiszem, ezért is jutottam a döntőbe. Egyébként egy taktikám volt az egész verseny alatt: egészen a döntőig nem hallgattam meg másokat, csak a középdöntős magyar énekeseket. Nem akartam eleve úgy hozzáállni az egészhez, hogy a többiek idősebbek és sokkal jobbak, és nekem esélyem sincs.
Több tagot ismertél a zsűriből, Marton Éva és Meláth Andrea tanított is. Kaptál tőlük személyesen is visszajelzést?
Nem kifejezetten. Meláth Andreával beszéltem egy keveset, amikor összefutottunk a folyosón. Marton Évával viszont egyetlen szót sem váltottam a verseny alatt. Szerintem ő direkt nem keresett meg, hiszen a tanítványa vagyok.
Ki tudnál emelni valamilyen területet, amiben ő nagy hatással volt rád?
Minden, amit valaha mondott, fontos volt! Már a tapasztalatait meghallgatni is nagy lecke, hogy itt-ott a világban, eltérő szerepekben, különböző világsztárokkal hogy dolgozott együtt, régen hogyan működtek külföldön a dolgok.
Szigorú tanár, de amikor a növendéke színpadra áll, igyekszik önbizalmat és lelket önteni belé.
A technikát illetően sokat foglalkoztunk a legatóval, a különféle stílusokkal, megmutatta az olasz és a német éneklés közötti különbségeket, például a szövegmondásban.
Hol, milyen versenyekkel szeretnél megpróbálkozni a közelebbi vagy távolabbi jövőben?
Kisebb versenyeket próbálok majd keresni, és nem a pénznyereményt vagy a verseny hírét, múltját tartom szem előtt, hanem hogy kik ülnek a zsűriben; hogy minél többen halljanak, és minél több visszajelzésem legyen. A nagyobb versenyek közül a Francisco Viñas Énekversenyt szeretném megpróbálni, még nem jövőre, de mivel azt évente rendezik meg, két év múlva már lehetséges. Akkoriban szeretnék menni a Neue Stimmenre is, ami egy óriási verseny, de jó lenne legalább pár fordulóig eljutni, hogy ott is halljanak. Amúgy is jó lenne Németország felé orientálódni, meg Amerikával kapcsolatban is tájékozódni kellene, csak az több kutatást igényel.
Fürjes Anna Csenge (Fotó/Forrás: Mudra László / Nemzetközi Marton Éva Énekverseny)
A prózai ok, hogy jól beszélek angolul, míg a némettel még kicsit hadilábon állok, úgyhogy kényelmesebb és egyszerűbb lenne az angolt használni. Érdekel a hely is, hogy mennyire más a hozzáállás a zenéhez, rendezéshez, énekléshez. Mit keresnek egy énekesben – lehet, hogy teljesen más szempontok szerint válogatnak, mint itt. De nem az a szándékom, hogy szedjem a sátorfámat, és elmenjek itthonról. Ha fel tudom építeni magamat és a karrieremet, akkor szívesen maradok. Inkább csak ki szeretném próbálni, hogy világviszonylatban mire vagyok képes. Körül szeretnék nézni a világban.
Nagyon korán, még zeneakadémistaként kerültél be az Opera produkcióiba. Milyen érzés volt belecsöppenni ezekbe az előadásokba, az operai működésmódba, munkafolyamatokba?
A Giocondában debütáltam, az volt Almási-Tóth András első rendezése művészeti igazgatóként. Igyekszik fiatalokat bevinni a házba, egyrészt azért, hogy legyen egy kis vérfrissítés, másrészt
a zeneakadémistáknak is nagyon jó gyakorlat, ha kisebb szerepekben meg tudják nézni, milyen egy profi próbafolyamat, mik az elvárások az Operában, és rengeteget lehet tanulni a nagyoktól.
A Giocondában szerepelt Sümegi Eszter, Wiedemann Bernadett – aki helyett Kissjudit Annának kellett beugrania az első évben, amikor még csak coverek voltunk –, Gál Erika, Alexandru Agache és Cser Krisztián, tehát a Ház vezető művészei! Kicsit túl korán is történt, talán nem Laura szerepével kellett volna kezdenem, de nem bánom, nagyon sokat tanultam belőle.
A versenyre is jellemzően súlyosabb szerepekből választottál áriákat. Hogyan építed fel a pályádat, és mely szerepekre érzed magad készen?
Igyekszem óvatos lenni. A versenyen énekelt szerepeket még nem tudom, kivéve a döntőbe vitt harmadik áriát, amit végül a zsűri nem választott be, Charlotte-ot a Wertherből. Az ő szerepét szerintem fiatalon is el lehet vállalni, ahogy Carment, akit egy vizsgaelőadáson énekeltem is. Egyik sem túl magas, nem túl mély, nem nagyon súlyos, drámai, inkább a játékra és az egyéniségre helyezi a hangsúlyt. De a többibe még bele sem kezdtem, például Delilát, Bouillon hercegnét, Santuzzát nem tervezem a következő években színpadon megformálni. Inkább középszerepeket kellene még énekelni, mint például Szuzukit a Pillangókisasszonyból, A varázsfuvola dámáit. Purcell Dido és Aeneas című operájának női főszerepét is megtanultam az egyetemen, az is jöhetne már.
Fürjes Anna Csenge (Fotó/Forrás: Mudra László / Nemzetközi Marton Éva Énekverseny)
Nyáron egy különleges előadásban szerepeltél, Calixto Bieito Carmenjében alakítottad Mercédèst. Ez egy igen vad rendezés, nagy szerep jut a szexualitásnak és az erőszaknak. Hogy viseled, amikor ilyen megoldásokkal kell élned a színpadon?
Imádom! Az nem én vagyok, egy másik ember áll helyettem a színpadon. Az első másodperctől kezdve tetszett az egész koncepció, de meg tudom érteni, ha valakinek ez sok, vagy nem azért megy színházba, hogy a kegyetlen valóságot lássa, főleg az operában, ahol megszoktuk a szép nagy díszleteket, kosztümöket. Ugyanakkor jó iránynak tartom, hogy a rendezés ennyire realisztikus, ha közben nem öli meg a zenét – ahogy szerencsére itt is történt –, mert a Carmen durva történet. Az ismerőseim, akik nem annyira ismerik ezt a világot, csak miattam járnak operába, nagyon szerették az előadást, annyira érthető, érzékelhető minden a közönségnek, mint egy Netflix-sorozatban.
Kapcsolódó
Túl az operán
Európa sok operaszínpadát megjárt produkciót láthatott a közönség a Margitszigeti Színház és a Magyar Állami Operaház koprodukciójában. A radikális megközelítéseiről ismert katalán rendező, Calixto Bieito Bizet Carmen című operáját vitte színre.
Ha úgysem te vagy az az ember, akit a színpadon látunk, akkor bármit megcsinálnál?
Bármit azért nem, például nem szívesen vetkőznék le. Van bennem egy gát: a bőröm már én vagyok. De szerencsére énekeseknek nem nagyon kell meztelenül szerepelni. Nekem a jelmez sokat hozzáad magához a karakterhez. Ha csak az estélyimet felveszem egy koncert előtt, már az is segít ráhangolódnom.
A Marton Éva Nemzetközi Énekverseny bemutatkozó kisfilmjében elmondtad, hogy szoktál rajzolni, festeni. Mesélj nekünk egy kicsit arról, honnan jön ez az érdeklődés, és miért fontos neked!
Nem tanultam festeni, bár a Szombathelyi Művészeti Szakközépiskolába jártam, annak pedig van képzőművészeti tagozata is, és néha átjártam, megnéztem, mit csinálnak ott. Nem tudom, honnan jön a hajlam, bár a szüleim is kreatív emberek, apukám műszaki területen dolgozik, ott is kell rajzolni, tervezni.
Mindig is érdekelt mindenféle kreatív tevékenység, készítettem ékszereket, táncoltam is az általános iskolában, aztán majdnem színésztagozatos gimnáziumba mentem.
De ahogy az éneklésnél, ez mind csak úgy jön, nem lehet megmondani, miért érdekel. Ötéves koromban tisztában voltam azzal, hogy énekelni fogok. Állítólag olyan borzasztóan hamis voltam, hogy a szüleim azt mondták, nem baj, nem lesz a gyerekből operaénekes – ez azóta szállóige lett a családban. És mégis, addig igyekeztem, amíg az nem lettem! Nem hiszem, hogy mással olyan szinten tudtam volna foglalkozni, mint a zenével.
Fejléckép: Fürjes Anna Csenge (fotó: Mudra László / Nemzetközi Marton Éva Énekverseny)
hírlevél
