Zenés színház

Kötéltánc a repülőtéren

2013.08.28. 14:02
Ajánlom
A Salzburgi Ünnepi Játékok utolsó operapremierjét, Mozart Szöktetés a szerájból című művének bemutatóját az osztrák város repülőterének 7-es hangárjában tartották augusztus 26-án este. A közönség számára a Servus TV, egy magántársaság közvetítette az előadást élőben.

Amint a fesztivál honlapján olvasható, az ilyen produkció nem egyszerűen technológiai kérdést jelent. Óriási kihívás minden közreműködő számára, mivel a résztvevők csoportjai valójában nem láthatják egymást. A Camerata Salzburg előtt ott állt ugyan a karmester, Hans Graf, az énekes szólistákkal azonban már nem tarthatott fenn szemkontaktust. A futurisztikus üveghangárok különböző helyein, a galérián, valamelyik bárban, teraszkávézóban, a történelmi jelentőségű repülőgépben, a Flying Bullsban, valamint a Forma-1-es versenyautóban játszó szereplőknek mégis pontosan kellett kommunikálni a zenekarral - ez maximális koncentrációt és tökéletes teljesítményt követelt, nagyjából csak a légtornászokéhoz hasonlítható kockázatvállalást és odafigyelést.

A produkciót Adrian Marthaler, Christoph Marthaler fivére rendezte, aki már hírnevet szerzett a zürichi főpályaudvaron létrehozott Traviata-előadásával. A gyönyörű színekben pompázó, az 1940-50-es éveket idéző retrokosztümöket a Vivianne Westwood-tanítvány, Lena Hoschek tervezte.

Szelim pasát rendszerint prózai szereplő alakítja a Szöktetésben, itt az egyik legnépszerűbb osztrák színész, Tobias Moretti játszotta, aki korábban a salzburgi Jedermann-előadásokban is sikert aratott. Konstanzét az amerikai szoprán, Desirée Rancatore, Belmontét a mexikói tenor, Javier Camarena énekelte. A világhírű basszus, Kurt Rydl játszotta Ozmint, míg Rebecca Nelsen Blondét, Thomas Ebenstein pedig Pedrillót formálta meg.

Noha a közönségvisszhang vegyes volt, az ötletgazda, Alexander Pereira intendáns továbbra is bízik abban, hogy ez a megoldás kedvezően befolyásolhatja az operaműfaj jövőjét, így 2014-re már tervbe vette a Don Giovanni hasonló feldolgozását. A nem színpadon, hanem több, esetleg eredeti helyszínen való játék egyébként a Tosca római, majd a Traviata párizsi és a Rigoletto mantovai előadásainak televíziós közvetítése révén vált egyre népszerűbb elképzeléssé. A bázeli operaház Verdi Aidáját és Puccini Bohéméletét mutatta be városi helyszíneken, ráadásul ezeknek az alkotásoknak az egyes jeleneteit a közönség élőben is láthatta.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Beleolvasó – Karl Ove Knausgård: A harmadik birodalom

A Hajnalcsillag-sorozat harmadik részében Karl Ove Knausgård új fénytörésbe helyezi az első részben megismert szereplők életét, és ahogy gyűlnek a rejtélyek, egyre mélyebbre hatol az öröklét erdejébe. Olvasson bele ön is a kötetbe!
Zenés színház

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Klasszikus

Farkas Gábor a Zeneakadémia új rektora

Miután a Zeneakadémia szenátusa a zongoraművész pályázatát támogatta, a köztársasági elnök kinevezte Farkas Gábort a 2025. május 15. és 2030. május 14. közti időszakra a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektorává.
Klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kiválóságai vehettek át Bartók Rádió Zenei Díjat

Másodszor adta át a Bartók Rádió az előző év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseként díjait a hazai klasszikus zene kiválóságainak. A május 14-én, a Budapest Music Centerben rendezett díjátadón mások mellett elismerésben részesült Medveczky Ádám, Sümegi Eszter, Kelemen Barnabás és Dresch Mihály is.
Vizuál

Minden, amit tudni lehet Wes Anderson új filmjéről

Kézigránátok, abszurd karakterek, orgyilkosok, szimmetriák és persze sztárparádé. Május 29-étől látható a magyar mozikban napjaink egyik legnépszerűbb rendezőjének új, A föníciai séma című filmje. Összegyűjtöttük, mi mindent lehet tudni Wes Anderson új alkotásáról. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.
Zenés színház ajánló

Bel canto mesterműben énekel Kolonits Klára

Kolonits Klára, Balga Gabriella és Juraj Hollý főszereplésével, Rajna Martin vezényletével és Szabó Máté rendezésében először készül teljes értékű színpadi produkció Donizetti Stuart Mária című operájából Magyarországon.