Zenés színház

Kovalik Balázs: "A Xerxes remek darab"

2013.02.04. 12:10
Ajánlom
Februárban újra látható a Xerxes. Évtizedek óta ez az egyetlen barokk mű az Operaház repertoárján, amely címe és a közhiedelem ellenére sem nem történelmi, sem nem drámai mű. Vígopera – pergő történet, szerelmi háromszögek, humor és színes kavalkád. A Händel-operát három éve állította színpadra a jelenleg Münchenben élő és dolgozó rendező.

- Annak idején művészeti vezetőként miért döntött a Xerxes műsorra tűzése mellett?

- A Xerxes remek darab, a cselekménye rendkívül változatos. Lendületes szerelmi kalamajka, amiben azért ugyanúgy megtalálható a mély emberi érzelmek ábrázolása, mint a jellemhibák szatirikus kifigurázása. Mindenképpen változatosságot hozott a standard magyar repertoárba, amely a barokk operakultúrát az elmúlt két évtizedben szinte teljesen mellőzte. Műsorra tűzését több évadban tervezték, de különböző indokok miatt végül ez csak 2009-ben sikerült.

- Milyen kihívások elé állította a zenészeket és az énekeseket a barokk előadási és zenei stílus, amelyben nem tehettek szert jelentős rutinra?

Fel kell tenni a kérdést, hogy e műfajt valóban csak specialisták szólaltathatják-e meg. Nyilván a legautentikusabb előadók azok, akik a barokk zenét a legelmélyültebb tudatossággal művelik. Ugyanakkor egy zenekari zenész attól lesz gazdagabb, ha minél több stílussal találkozik, és így vannak ezzel az énekesek is. Senki nem gondolta, hogy elsőre olyan barokk minőséget tudunk majd létrehozni, mint amit Jacobs vagy Christie felvételeiről ismerünk. Fischer Ádámmal azt terveztük, hogy elkezdünk foglalkozni e zenei korszakkal, és így az évek során kialakul majd a zenekarban egy érdeklődő mag, amely ebben a zenei stílusban is tökélyre fejleszti tudását. Így történt ez például a Zürichi Operában is.

- ... és a rendezőt?

- Egy barokk opera zenedramaturgiai rendszerének nincs olyan drámai sodrása, és pszichoanalitikailag kevésbé látványos a szövete, mint a 19-20. század operái. Ez azt jelenti, hogy a partitúrából kiolvasható kérdések kevésbé egyértelműek, nehezebben észrevehetők és ezért könnyű elsiklani felettük. Míg Puccini szinte mindent realisztikusan ábrázol, addig itt az allegorikus fogalmazásmód sokszor megnehezíti a drámai szituációk kialakítását. Nem elég egy koloratúráról csak azt megállapítani, éppen milyen érzelmi kitörésből fakad, mint ahogy nem elég egy zenei visszatérést pusztán megismételni, esetleg egy kicsit változtatva a karakterén: ezek ugyanis mind a drámai szövet részei, ahol a rendezőnek nemcsak instrukciót, de tulajdonképpen szöveget kell adnia az énekesnek. Enélkül akár monoton, unalmas ismétlésnek is tűnhet, pedig mi sem áll távolabb a barokk zenétől.

- A rendezés poént poénra halmoz. Ez a cselekményből fakad, vagy épp ellenkezőleg, föl kellett dobni valamivel a közel háromszáz éve született művet?

- Feldobni biztosan nem kell, hiszen cseppet sem mondanám unalmasnak sem a zenét, sem a jeleneteket. A Xerxes vígopera, cselekménye operetti, nem törekszik mélyfilozófiai igazságok megfogalmazására. Händel szórakoztatni akarta a londoni közönséget, de nem olcsó banalitásokkal: ezúttal is az életről mesél, ezúttal is meglehetősen szatirikusan. Ezt a szálat akartuk felerősíteni, méghozzá a képregények meseszerűen szürreális világát megidézve. Egyrészt cél volt, hogy megszólítsunk egy fiatal közönséget, talán ez sikerült is, másrészt a barokk operáknak van egy nem lebecsülendő hasonlósága e képzőművészeti-irodalmi világgal: a tagolt, magukba zárt zeneszámok és jelenetek egymásutánisága, ami jelzésszerűségében is elképesztő lendületet és feszültséget képes kelteni.

- Egy vicces és szórakoztató világba csöppenünk?

- A viccesnek tűnő világ egyáltalán nem olyan vicces. A játékrepülő, a játéktank, a játékbomba, a játékháború egyszerre valósággá, az önző és exhibicionista kiskirály egykettőre diktátorrá válhat. Lehet, hogy jót nevetünk, amikor Arsamenest kukába dobják, de emlékszem, egy néző azért fakadt sírva, mert hirtelen rádöbbent, épp így érzi magát eldobva a volt férjétől. Ahogy a színpadon álló palotának két arca van, ahogy a hajdan volt Perzsiának két arca van, úgy a poénoknak is.

- Miért a szokatlan kétnyelvűség?

- A magyar nyelvű recitativók stílusa is kontraszt az olaszul énekelt áriákéval szemben: vagyis nem viccelődés, hanem görbe tükör. És persze segíti a cselekmény követését is.

- Van az operaházi előadásnak olyan pontja, amely három év elteltével - színpadi szempontból - feltétlen próba után kiált? Eltűnhettek poénok, gesztusok az első széria óta?

- Ez minden előadás esetén bekövetkezhet, de ahol rendkívül sok apró tényező, mint a jelenetváltások, átöltözések, kellékek, koreográfia stb. fogják egybe a játékot, ott több időt kell szánni a felújításra. A leglényegesebb azonban, hogy a szerepek, a figurák ne ürüljenek ki, hogy azok a bizonyos "hátsó" gondolatok, a "mit-miértek" ne vesszenek el az idő múlásával. Egy ennyire összetett rendezés esetén még jobban ügyelni kell az előadás ritmusára, hiszen ez a lendület tartja fenn és viszi tovább. 

- Ezek szerint Ön most újra próbálja a darabot?

- A szabadúszó rendezők általában nem tudnak részt venni a felújításokon, mert jó esetben már egy másik darabot készítenek elő valahol máshol. Én történetesen épp februárban egy másik Händel-operát, az Agrippinát Gießenben. Így van ez az énekesek egyeztetésével is, ezért nagyon kevés az olyan színház, amelyik egy-egy felújítás előtt több hetes elmélyült próbafolyamatot tud biztosítani.

- Mivel ajánlaná egy fiatalnak, aki talán még életében nem látott operát?

- Azt mondanám neki, ezt nyugodtan megnézheti, mert nem tartozik a kötelező tananyaghoz. Aztán mutatnék néhány képet az előadásból.

- ... és mivel egy Xerxes-rajongónak?

- Hogy ne legyenek előre gyártott elvárásai!

- Végül arra kérem, ajánljon egy európai előadást, amelyet feltétlen érdemes megnézni!

-A stuttgarti Parsifal nagyon megérintett. Calixto Bieito rendezésétől elsőre valószínűleg berzenkedne a magyar publikum, de a végül egyedül maradó, szatyraival hajléktalanként nyammogó, terhes Kundry látványával záruló előadás nemcsak felkavaró, de az emberiség megválthatóságáról elmélkedő Wagnert nagyon aktuálissá teszi.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Miranda Liu három órán át játszott a zenekarnak, míg megkapta a koncertmesteri széket

Tizenkilenc évesen vált a legfiatalabb hazai koncertmesterré, igaz, meg is dolgozott érte. Miranda Liu még mindig csak huszonkettő, de már kvartettalapító, most pedig egy új kamarazenei fesztivált szervez az ősz beköszöntekor. Ez lesz a New Millennium.
Könyv

Ernest Hemingway ritkán látott családi fotói

Felépítette saját mítoszát: síelt, horgászott, vadászott, bikaviadalokat látogatott, szenvedélyesen érdekelte a háború és fáradhatatlanul kereste a személyes boldogságot. A Nobel-díjas amerikai író, akinek tárgyilagos szikár stílusát sokan próbálják utánozni azóta is, 1899. július 21-én született.
Plusz

Sokkal több ilyen kölyök kéne ebbe az országba

Szokatlanul kulturált fesztiválozókra bukkantam, összebarátkoztam egy csigával, de aztán hamar tempót váltottam, ficamodott bokával toltam a Middlemist Redre. Színházat alapítottak egy erdő szélén. Bánkitó-napló négy napról.
Klasszikus

Barokk randevú Gödöllőn

A barokk zenének ad otthont augusztusban a Gödöllői Királyi Kastély, ahol Bach egyik ritkán játszott világi kantátájának színpadi változata és Vivaldi a-moll kettősversenye is elhangzik.
Vizuál

Aki pestiesítette a párizsi divatot

Egyszerű másoló, remek divatérzékű üzletasszony vagy tervezőzseni? Rotschild Klára szalonja a luxust jelentette a harmincastól a hetvenes évekig. Simonovics Ildikó mesélt arról, milyen kihívás összegyűjteni a még megmaradt ruhákat, dokumentumokat és kibogozni a valóságot a legendák és pletykák közül.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

A „Hazám, hazám”-áriát is elénekli Ninh Long a Palotakoncerteken

Alig pár hét, és ismét operettslágerektől lesz hangos az Oroszlános udvar, ahol a hagyományokhoz híven idén is megrendezik a műfaj szerelmeseinek nyári ünnepét, a Budavári Palotakoncerteket. A Budapesti Operettszínház jól ismert sztárjai mellett új tehetségek is színpadra állnak, aki óriási lelkesedéssel vetették bele magukat a munkába.
Zenés színház ajánló

Az operettrajongók ünnepe lesz ez a két nap

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 20-án lesz hallható a 92.1-en, benne interjú hallható Auksz Évával, Lombos Pállal, Mits Gergellyel és Vadász Dániellel. Utóbbi a Budavári Palotakoncertek producere, amelyet augusztus 2-án és 3-án rendeznek meg.
Zenés színház előzetes

Jesszumpeppi, az előzetes alapján borzasztónak tűnik a Macskák filmváltozata

Olyan világsztárok főszereplésével jön a Macskák című Lloyd Webber-musical filmváltozata, mint Taylor Swift, Ian McKellen és Judi Dench. Nem tűnik jónak.
Zenés színház magazin

Ezek Renée Fleming kedvenc szopránáriái

Az egyik legnépszerűbb amerikai operaénekes, Renée Fleming hat kedves áriáját gyűjtötte össze. Meglepő, de hiányzik egy nagyon fontos darab a listáról.
Zenés színház hír

Paul McCartney filmklasszikusból ír musicalt

Az Amerikában kötelező karácsonyi filmnek számító Az élet csodaszép című 1946-os Frank Capra filmklasszikust dolgozza fel - írta meg a BBC News.