Zenés színház

Kövér lenne Daniela Dessi?

2010.01.10. 23:17
Ajánlom
Franco Zeffirelli az olasz szopránt leöregezte és lekövérezte a Traviata római próbáin. Dessi, aki Violettát énekelte volna az előadásban, válaszul otthagyta a produkciót.

Van az a kor és kiló, ami fölött az ember már ne játsszon Violettát - mondta az énekesnő állítása szerint Zeffirelli, és még ez volt a legenyhébb megjegyzése. Az 52 éves, 65 kg testsúlyú Dessi, aki februárban a madridi Teatro Realban, az Andrea Chenier-ben fog fellépni, hozzátette, hogy elismeri a rendező munkásságát, de ezt a hangnemet kikéri magának. "Mindig sokat foglalkoztam a testemmel, de a hangunk alapján ítéljenek meg bennünket" - nyilatkozta a szoprán, és megemlítette ellenpéldaként Montserrat Caballét, akinek Violettájában gömbölyded idomai ellenére sem találhattak kivetnivalót a nézők és a kritikusok. A római előadásból Violetta mellett Alfredo is hiányozni fog, a szerepet ugyanis a művésznő férje, Fabio Armiliato alakította volna, aki követte felesége döntését.

Daniela Dessi a Manon Lescaut negyedik felvonásából a Sola, perduta, abbandonata áriát énekli (Liceu, Barcelona):

Programkereső

Legnépszerűbb

Fidelio Tours

A csodálatos Esztergom

Ismerje meg a Dunakanyar egyik gyöngyszemét, Esztergomot.
Klasszikus

Milyen anya a zsenimama? Online nézhető lányának dokumentumfilmje Martha Argerichről

Az EuroArts Channel YouTube-csatornáján, angol nyelven látható a 'Bloody Daughter' című dokumentumfilm, amely Martha Argerich hétköznapi arcát mutatja meg.
Fidelio Tours

Babits Mihály fecskefészke Esztergomban

Ma este, a Partitúra kulturális kalandtúra ismétlésében bejárhatjuk Esztergomot, virtuálisan megnézhetjük a Babits-ház híres autogramfalát is. 19 órakor kapcsoljanak a Fidelióra, a Facebook-oldalunkon is elérhető lesz a Partitúra, amelynek két műsorvezetője: Miklósa Erika és Batta András. Itt pedig most elmeséljük a Babits-nyaraló rövid történetét.
Zenés színház

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

A Budapesti Wagner-napok 2006 óta páratlan nemzetközi sikerrel zajló eseménysorozata 2020-ban újabb jelentős mérföldkövéhez érkezik: a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából.
Könyv

13 millió forintért kelt el a szemétben talált Harry Potter-kötet

A szemfüles megtaláló egy iskolai könyvtár selejtezéséről mentett meg három első kiadású kötetet, köztük egy keménytáblásat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Online, ingyenesen követhető az idei Wagner-napok

A Budapesti Wagner-napok 2006 óta páratlan nemzetközi sikerrel zajló eseménysorozata 2020-ban újabb jelentős mérföldkövéhez érkezik: a Müpa első alkalommal tesz mindenki számára ingyenesen elérhetővé egy teljes fesztiválnyi felvételt a Wagner-napok gazdag archívumából.
Zenés színház hír

Augusztus 20-án mutatja be a Bánk bánt a Coopera

Vidnyánszky Attila rendezésének díszbemutatóját a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartják.
Zenés színház hír

Elhunyt Gabriel Bacquier francia operaénekes

A 20. század egyik vezető baritonja 96 évesen halt meg szerdán otthonában, a normandiai Lestre-ben.
Zenés színház hír

Elmarad a miskolci operafesztivál

A koronavírus-járvány miatt idén nem tartják meg a Bartók Plusz Operafesztivált.
Zenés színház gyász

101 éves korában elhunyt Jurenák Ida, az Operaház legidősebb tagja

Az énekkar egykori szólamvezetője élete utolsó éveit az Ódry Árpád Művészotthonban töltötte, haláláról a Magyar Állami Operaház adott hírt.