Zenés színház

Közeleg a Nyomorultak bemutatója

2015.07.10. 12:47
Ajánlom
Játsszon a Fidelióval és legyen ott Ön is augusztusban a Nyomorultak bemutatóján, Szegeden.

A musicalirodalom egyik legnépszerűbb műve A nyomorultak, amelyet idén, Szegeden a Madách Színház a Szegedi Szabadtéri Játékokkal együttműködésben mutat be ugusztus 14-én, 15-én, 16-án, 19-én, 20-án és 21-én. A Victor Hugo monumentális regénye nyomán született színpadi mű 1987-ben, éppen a szegedi Dóm téren került először színre Magyarországon. A 2015-ös verziót, az évad egyik leginkább várt produkcióját Szirtes Tamás rendezi. A Madách Színház igazgatója így nyilatkozott a készülő előadásról: "A nyomorultak mindenki számára óriási próbatétel, aki elszánja rá magát, hogy színre vigye. Ez a musicalirodalom egyik legbonyolultabb és leggyönyörűségesebb darabja." Kentaur álmodta meg a produkció díszletét. A nyomorultak látványvilága olyan összetett lesz, mintha egy hollywoodi filmről lenne szó. A szegedi szereposztás szerint Jean Valjeant Tóth Attila és Zöld Csaba, Javert-t Debreczeny Csaba, Fantine-t Vágó Bernadett, a Thénardier házaspárt Sáfár Mónika és Nagy Sándor, Marius-t Solti Ádám alakítja a Dóm téren, a püspök szerepét pedig Vikidál Gyula játssza.

Ki írta A nyomorultak musical alapjául szolgáló regényt?

A helyesen válaszolók közül augusztus 19-én öten partnerükkel ellátogathatnak a szegedi Dóm térre,  ahol megtekinthetik a Nyomorultak c. musicalt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Könyv

„És akkor ott álltam a reflektorfényben, apám helyett” – interjú Grecsó Krisztiánnal

Az Egy életem című stand-upban Grecsó Krisztián önironikusan mesél a sikerhez vezető kudarcokkal teli útjáról, leszámol az irodalmi toposzokkal, és rámutat, miért fontos, hogy a humor segítségével beszéljünk a legnehezebb kérdésekről. Az előadás az ötvenedik esthez közelít, ennek kapcsán kérdeztük.
Klasszikus

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.
Színház

Színpadra viszi a Csengetett, Mylord?-ot az Orlai Produkció

A tervek szerint 2026 februárjában mutatja be Csengetett, Mylord?-előadását az Orlai Produkció. A Magyarországon évtizedes népszerűségnek örvendő sitcom először kerül a deszkákra.
Klasszikus

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

88 éves korában elhunyt Kálmán Yvonne, a világhírű zeneszerző, Kálmán Imre lánya

A világhírű magyar zeneszerző, Kálmán Imre lányát hosszú betegség után, életének 89. évében érte a halál. November 7-én, pénteken hunyt el Los Angelesben.
Zenés színház ajánló

A jubiláló Pál Tamás vezényletével mutatják be a Don Pasqualét Szegeden

Gaetano Donizetti egyik legnépszerűbb vígoperája, a Don Pasqualeismét látható Szegeden: december 19-től Toronykőy Attila rendezésében, várja a nézőket, címszerepben a Magyar Állami Operaház magánénekeseivel, Cseh Antallal és Kálmán Péterrel.
Zenés színház ajánló

Szerelem, kincs, kaland vérpezsdítő zenével – jön A cigánybáró premierje az Operettszínházban

Javában zajlanak ifj. Johann Strauss A cigánybáró című nagyoperettjének próbái a Budapesti Operettszínházban. A hármas szereposztásban látható premierre november 21-én pénteken, 22-én szombaton és 23-án vasárnap 19 órától kerül sor.
Zenés színház ajánló

Lohengrin, steampunk környezetben – jön az Operaház idei első premierje

Látványos kivitelben, nemzetközi és magyar szereposztással, Almási-Tóth András rendezésében és Rajna Martin vezényletével mutatja be Wagner Lohengrin című operáját november 15-én a Magyar Állami Operaház.
Zenés színház ajánló

Budapesten is bemutatkozik a Veres 1 Színház vadonatúj szving-musicalje, az Amerikai komédia

A nagy sikerű bemutatót követően országos turnéra indult az idén tizenegy éves független társulat legfrissebb bemutatója, az Amerikai komédia. Peller Károly rendezése november 19-én és december 10-én Budapesten, a Vidám Színpadon vendégszerepel.