Zenés színház

„Közölte: nem kettőzött volna le, ha kedves vagyok” – súlyos állítások Almási-Tóth András menesztése kapcsán

2026.06.09. 14:55
Ajánlom
A lapunknak nyilatkozó Varga-Tóth Attila énekművész a közösségi médiában tette közzé, hogy Almási-Tóth Andrást szexuális abúzus miatt azonnali hatállyal elbocsátották a Zeneakadémiáról, és felidézte, őt magát milyen sérelmek érték, amikor az intézmény diákjaként szerepelt a rendező produkciójában. Egyben nyíltan megnevezte az Ének Tanszék korábbi vezetőjét, Marton Évát mint a történtek egyik felelősét. CIKKÜNK FRISSÜLT!

Szexuális abúzus miatt azonnali hatállyal elbocsátották állásából dr. Almási-Tóth Andrást, a Zeneakadémia oktatóját, aki egyben az Opera művészeti igazgatója is – állítja posztjában Varga-Tóth Attila operaénekes. A tenor – aki egykoron zeneakadémistaként Almási-Tóth több rendezésében szerepelt – súlyos vádakat fogalmazott meg a magyar operajátszás egyik legfontosabb pozícióját betöltő alkotójáról. Varga-Tóth Attila saját, évekkel korábbi tapasztalatait is megosztotta a nyilvánossággal. Állítása szerint

húszévesen, pályakezdő művészként került az Operaházba, ahol már a kezdetektől olyan légkör fogadta, amelyet a szexualitás, a drogok és a hatalmi visszaélések határoztak meg.

Beszámolója szerint több alkalommal megalázó helyzetbe került a Poppea megkoronázása próbafolyamata alatt, ahol elmondása alapján „utána kellett járnunk, hogyan is kell heroinnal belőnie magát az embernek, hogy ezt a színpadon Seneca véghez tudja vinni”. A szóban forgó produkció születése nem volt mentes a nyilvános megszégyenítésektől, obszcén megjegyzésektől és szakmailag kifogásolható szituációktól – írja az énekes.

Varga-Tóth Attila állítása szerint Almási-Tóth András több alkalommal tett számára szexuális tartalmú vagy kétértelmű megjegyzéseket is. A művész azt is sérelmezi, hogy később szerepeit megvonták vagy lekettőzték, és

úgy érezte: szakmai lehetőségei nem kizárólag teljesítményétől függnek.

A bejegyzés írója szerint a legnagyobb probléma a kiszolgáltatottság érzése volt, valamint az, hogy fiatal művészként nem látta lehetőségét annak, hogy következmények nélkül felszólaljon. Posztját azzal zárta: azért döntött a nyilvános megszólalás mellett, mert szerinte túl sokan hallgatnak az intézményen belüli visszaélésekről. Utóiratként pedig Marton Évának üzent: „meg se próbálja eltussolni ezt az ügyet. Ezt a szörnyet is ön teremtette. Ön következik.”

A poszt teljes terjedelmében itt olvasható:

A poszt publikálása után Varga-Tóth Attila e-mailben válaszolt a Fidelio kérdéseire a történtekkel kapcsolatban, és arról, miért érezte úgy, hogy meg kell szólalnia.

Miért éppen most döntöttél úgy, hogy nyilvánosság elé állsz?

Gyorsan kellett reagálni, hiszen ahogy máris történik, biztosak voltunk benne, hogy elkezdik ferdíteni a valóságot, amit nem engedhetünk meg. Ez volt a tökéletes pillanat. Már nem Magyarországtól függ a karrierem, merem vállalni a dolgot az otthoni kollégáim érdekében is.

Amikor a leírt eset történt, tudtál valakihez fordulni segítségért?

Senkihez nem tudtam fordulni, teljesen tehetetlenek voltunk abban az időszakban, amit a Covid még jobban megnehezített. Mindenki rettegett, hogy elveszíti a munkáját, illetve egy olyan megjegyzést is kaptam, hogy ne csináljam, mert azonnal feljelentenek rágalmazásért.

Milyen hivatalos indoklással rúgtak ki az Operaházból?

Nem volt indoklás. A premier után írtam az Operaháznak, hogy Covid van, éhen halunk, és nem fizetnek (ekkor már több havi pénzekkel voltak elmaradva), szeretném, ha a foglalkoztatottságunk szintjével egyenlő bánásmódban részesülnénk (A Mester és Margarita című operában 4-5 kisebb szerepre voltunk beosztva előadásonként 10 ezer forintért – amiket hetente mondtak le). Kaptam egy e-mailt, hogy minden szerepemre lekettőztek, majd a következő próbákon már ott is volt a delikvens mellettem a színpadon tanulni a rendezést. Ekkor már tudtam, hogy ha megvolt a próba, többet nem is fognak velem kommunikálni. Így is lett. Almási-Tóth odajött az egyik ilyen próba szünetében, és

közölte, hogy hát igen, le lettem kettőzve XY-nal, nem kellett volna, hogy így legyen, ha kedves vagyok.

Mit gondolsz, miért hallgatnak olyan sokan a kulturális közegben a sérelmeikről?

Mert mindenki fél, pontosan tudják, hogy azonnal eltávolítják őket. Ehhez felszólalni sem kell, elég annyi, ha Marton Évának egy éppen akkori növendéke pozíciójára „veszélyt” jelentett valaki, abban a pillanatban terrorizálni kezdték és eltüntették.

Attila-Varga-Toth-by-Janos-Balogh-131932.jpg

Varga-Tóth Attila (Fotó/Forrás: Balogh János / Párizsi Filharmónia)

Mit vársz most a nyilvánosságtól?

Szeretném, ha tizenévek fájdalmas sebei elkezdenének végre begyógyulni. Mindent elkövettek, hogy elnyomják a hangunkat, és azt is elérték, hogy a kollégák egymás ellen forduljanak. Szeretném, ha végre felébrednénk, az, hogy valaki nagy karriert fut be, nem egyenlő azzal, hogy egy megátalkodott gonosz ember legyen. Nem állunk meg Almási-Tóthnál, hiszen ő csak egy kis hal a tengerben.

Marton Éva tehet mindenről, legnagyobb kártevője a szakmának.

Az, hogy András ilyen szintekig jutott, azt csak Évának köszönheti. Hányszor hallgattam végig, hogy „Attila, értse meg, bármilyen is az András, nekünk ez csak jó *kacsint*”. Hányszor mentem be úgy órára, rettegve, hogy tudtam, aznap is bármikor bármiért kivághat az óráról, mert „ő nem tudja, hogy kell bekapcsolni a számítógépet” (Covid). Hányszor hallgattam, ahogy a szexualitásomat fejtegeti, nemcsak nekem, hanem az ott ülő Gyökér Gabriellának vagy éppen bárkinek, aki a közelben volt, azzal az indokkal, hogy túl érzékeny vagyok. Mit várok a nyilvánosságtól? Azt, hogy a társaim végre felismerjék, most a mi generációnk jön, és ha nem szolgáljuk ki tovább ezt a gusztustalan, bántalmazó közeget, amibe beleszülettünk, akkor megszűnik, és nem kell többet egymást taposni, lehet koncentrálni arra, hogy végre EGYÜTT alkossunk.

Külföldön folytattad a karriered építését, milyen különbségeket tapasztaltál az itthoni működéshez képest?

Franciaország megmentett. Nem is értettem az elején, mi ez a nyugalom, szeretet és közösség, ami körülvesz. Itt minket az állam művészeti státuszban tart x ledolgozott óra után, ami azt jelenti, hogy művészeti járulék jár minden hónapban akkor is, ha nem dolgozunk (1500 euró a minimum). El tudják ezt képzelni?

Én fel nem fogtam, amíg a saját bőrömön nem tapasztaltam, mit jelent nem rettegni attól, hogy ha lebetegszel, nem tudod kifizetni a következő havi lakbért.

Itt a koncertek telt házzal mennek, az 5 évestől a 90 évesig minden korosztály jár koncertre, legyen az barokk, klasszika, romantika, rock. Mert van KULTÚRA. Van kommunikáció, egymásért kiállás. Egyszer tapasztaltam olyat, hogy egy karmester lekezelően bánt a társasággal, többet nem láttuk. És van munka! Rengeteg lehetőség, rengetegféle irányban. Mert ezek az emberek szeretik a művészetet és a művészeiket is. Biztos vagyok benne, hogy követni tudjuk a példájukat, ha most nem hagyjuk magunkat.

Almási-Tóth András épp a Zeneakadémia opera szakos hallgatóival készült az év végi vizsgaelőadásra, amely Mozart három, Lorenzo Da Ponte szövegére készült operájának részleteiből áll össze. A produkció leírása hangsúlyozza, hogy az előadást csak tizennyolc éven felüli nézőknek ajánlják.

Az előadás a három Da Ponte-operát egy obszcén, libertinus történetté formálja, emellett pedig napjaink problémáira is reflektál.

Az alkotók Lorenzo Da Ponte botrányos életéből – szerzetesként állították bíróság elé bujaság vádjával, majd kitiltották Velencéből –, valamint Sade márki radikális filozófiájából merítenek: a bűnös vágy és az erkölcsi határok kérdései ma is érvényesen szólalnak meg. A recitativók szövegei Sade regényeinek stílusát, míg a jelenetek a mai elit életvitelét idézik, miközben a zenét időnként a hallgatók improvizált jelenetei szakítják meg. Az előadásban a nyugalom és a jó ízlés megzavarására alkalmas momentumok is megjelennek, csak felnőtt nézőknek ajánljuk” – áll a színlapon.

Almási-Tóth András menesztésének hírére a Magyar Állami Operaház is reagált. Mint írták, a sajtóból értesültek vezetői pozícióban lévő munkatársukkal kapcsolatos vádakról. Bár hozzájuk nem érkezett bejelentés, tekintettel az eset súlyosságára, kivizsgálják az ügyet. A közleményt változtatás nélkül, kiemeléssel közöljük:

A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ KÖZLEMÉNYE

A Magyar Állami Operaház is értesült azokról a közösségi médiában megjelent – többek között 2020-as próbafolyamatot érintő – állításokról, amelyek az intézmény egyik vezető munkatársával kapcsolatosak. A vádak súlyosságára tekintettel az OPERA az ügyet kiemelt figyelemmel kezeli. Más intézmény személyügyi döntéseiről a Magyar Állami Operaház nem jogosult nyilatkozni.

Az OPERA ugyanakkor minden olyan jelzést komolyan vesz, amely a munkavégzés méltóságát, a biztonságos alkotói környezetet vagy a hatalmi helyzettel való visszaélés lehetőségét érinti.

A Magyar Állami Operaházhoz korábban semmilyen bejelentés nem érkezett az említett vezető munkatárssal kapcsolatban.

A Magyar Állami Operaház mindezzel együtt kiemelten fontosnak tartja, hogy minden művész, munkavállaló és közreműködő biztonságos, méltó és professzionális környezetben dolgozhasson. Az OPERA elutasít minden olyan magatartást, amely megalázásra, fenyegetésre, zaklatásra vagy kiszolgáltatott helyzettel való visszaélésre irányul. Az OPERA a megjelent állítások tekintetében tájékozódik, és a későbbiekben dönt a további intézkedésekről, amennyiben azok szükségesek.

FRISSÍTÉS 2026. 06. 09. 16:55

Almási-Tóth András elbocsájtásáról a Zeneakadémia az alábbi közleményt adta ki. Írásukat változtatás nélkül, kiemeléssel közöljük.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem vezetőségének nyilatkozata

2026. június 9.

A hét elején a közösségi médiában pontatlanul megjelent és a sajtó által átvett hírek kapcsán – a személyiségi jogokat tiszteletben tartva – a Zeneakadémia az alábbi tájékoztatást adja.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem közös megegyezéssel megszüntette Dr. Almási-Tóth András közalkalmazotti jogviszonyát. A munkáltatói jogokat gyakorló rektor június 10-i hatállyal mentesítette Almási-Tóth Andrást munkavégzési kötelezettsége alól. Az egyetem vezetősége elkötelezett amellett, hogy hallgatói a legmagasabb szintű művészi képzést kapják. Az idei végzős operaénekes hallgatók tanulmányait lezáró Operavizsga

próbafolyamata során olyan szabályszegésekre derült fény a rendezői koncepció és annak megvalósítása kapcsán, amelyeket a Zeneakadémia nem tolerál,

és amelyek nem összeegyeztethetők az egyetem szellemiségével és eljárásrendjeivel.

Az idei Operavizsga koncertszerű előadásban, az eredeti helyszínen és időpontban valósul meg.

A történtekkel kapcsolatban Almási-Tóth Andrást is megkerestük, ő későbbre ígérte a válaszát.

Fejléckép: Almási-Tóth András és a Zeneakadémia homlokzata (fotó: Emmer László, Harald A. Jahn)

Almási-Tóth András: „A szituáció értelmezésén is múlik, ki mit érez abúzusnak”

Kapcsolódó

Almási-Tóth András: „A szituáció értelmezésén is múlik, ki mit érez abúzusnak”

Tizenhat év után távozik a Zeneakadémia opera szakának éléről Almási-Tóth András, a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója. A távozás okairól és az őt ért vádakról kérdeztük a rendezőt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Plusz

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Klasszikus

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Zenés színház

Közeleg a Bayreuthi Ünnepi Játékok, Kissjudit Anna Frickaként debütál

Százötven éve, 1876-ban indult útjára a Richard Wagner műveinek szentelt neves fesztivál, amely azóta is zenerajongók tömegeit vonzza a német kisvárosba. Idén a jeles évfordulóra több újítással is készülnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Zenés színház ajánló

Közeleg a Bayreuthi Ünnepi Játékok, Kissjudit Anna Frickaként debütál

Százötven éve, 1876-ban indult útjára a Richard Wagner műveinek szentelt neves fesztivál, amely azóta is zenerajongók tömegeit vonzza a német kisvárosba. Idén a jeles évfordulóra több újítással is készülnek.
Zenés színház magazin

Mindent sok helyen – Japán operaházai

Idén nyáron ismét A varázsfuvolával tért vissza Cso-cso-szán hazájába az OPERA együttese. Különleges fellépési színhelyek, bámulatos komplexumok egész sorát érintette az újabb japán turné.
Zenés színház hír

OJD-ügy: Érdemi reakciót várnak a vezetőktől az Operettszínház művészei

Harmincöt társulati tag aláírásával jelent meg egy közlemény az Orbán János Dénes-ügy kapcsán, amelyben az Operettszínház tagjai arra kérik a teátrum vezetőit, nyilatkozzanak arról, milyen hatással vannak a kifizetések a színház gazdálkodására és a művészi munkára.
Zenés színház kritika

Stuart Mária modern köntösben

Merész feladat az operatörténet egyik meghatározó darabjának témájához nyúlni, ám a népszerű ausztrál zeneszerző, Brett Dean éppen erre vállalkozott. Június 27-én, a Müncheni Operafesztivál keretében láttuk az Of One Blood című előadást.