A bolygó hollandival Wagner először lépett ki a romantikus opera konvencionális keretei közül, de még nem hagyta teljesen maga mögött azokat. A darabban az emlékeztető motívumok még betoldásszerűek és bár az énekszólamokat a mester deklamatorikusan kezeli, azok még zártszámok szerinti tagolódnak. A Hollandi (akárcsak a Tannhäuser és a Lohengrin) a zenedráma és a romantikus opera közti keskeny határsávban foglal helyett. Ahogy a balladaszerű kísértethistória is két világ, a valóság és transzcendens lét határmezsgyéjén játszódik. Wagner művének ősváltozatából stilizált eszközrendszerével Szikora János operaházi rendezése is ezt igyekszik kifejezni számunkra.
Hollandi és legénysége piros, míg Donald és matrózai, valamint azok kedvesei kék színben lépnek színpadra. Senta kék köpenye piros színű jelmezt takar jelezve, hogy ő a két világ - a hétköznapok realitása és a transzcendens létezés - határmezsgyéjén áll. Hollandival közös jeleneteiben leveti köpenyét, míg ha ő nincs jelen a színen kék köpenyében áll előttünk. A díszletek szintén a Hollandi transzcendens, illetve a hősnő életében fontos szerepet játszó másik férfi, Georg (Erik) materiális világát jelképezik. Senta először a vesszőfonadékok stilizált látványát idéző falak között lép elénk (a hétköznapi realitások - Georg világa). A díszletelemek akkor kezdenek kifordulni és fokozatosan ismét a nyitó jelenetben látott fehér hullámok (vitorlák) képet felölteni (a Hollandi transzcendens világa), amikor a hősnőben megszületik a döntés: követni fogja eszményképét és elhagyja Georgot. Az üres színpad hatásosan fejezi ki Hollandi sivár magányosságát, akinek hajója csak virtuálisan jelenik meg a vetítővásznon. Minden, ami vele kapcsolatos csak illúzió, nem megfogható a maga anyagszerűségében. Ellentétben Georggal, aki valóságos fácánokat rak Senta lába elé vadászzsákmányként, ezzel felkínálva választottja számára az anyagi biztonságot. Ám minden próbálkozása ellenére nem képes kiragadni Sentát a misztikus hajós bűvköréből.
Kár, hogy a beállításokat, az ügyesen kezelt világítást vagy a kifejező jelmezek hatásosságát Szikora elcsépelt ötletekkel gyengítette. Ilyen például, hogy a férfiak asszonyaik, a nők férjük arcképét viselik pólójukon, I love you felirattal. A rendező ezzel kiemelte Senta társtalanságát, ugyanakkor túlságosan közhelyes és didaktikus megoldást eredményezett. Hollandi legénysége pedig maszkos élőhalottként, zombi mozgásokat imitálva ijesztgette Donald matrózait, ami elég komikus jelenetet eredményezett, az egyébként komor előadásban.
Senta a történet végén végleg megszabadul kék köpenyétől, hogy kövesse Hollandit az örökkévaló bolyongásba. Nincs megváltás: a hősnő dönt és átlép egyik világból a másikba, hogy együtt szenvedjen szerelmével. Szikora ezzel a megoldással teljesen romantikátlanította a történetet és modern mítosz kreált belőle, megfosztva azt minden illúziótól.
A bolygó hollandi
A rendezés gördülékenysége mellett az este folyamán színpadra lépő énekesek is színvonalas, hanem is minden tekintetben kiemelkedő előadást ígértek. A címszerepet megformáló Kálmándi Mihály baritonja egyenletesen járja be a Hollandi tágas szólamát. Hangszínének szépségét kikezdték az utóbbi évek nehéz szerepei, hangja pedig nem elég komor a figurához. Színpadi jelenlétével azonban képes súlyt adni Hollandi alakjának, színészi játékával pedig elhitetni velünk magányos gyötrődéseit. Vele szemben Sümegi Eszter minden tekintetben ideális Senta volt: biztos magasságokkal, kifogástalan technikával rendelkező szopránja valósággal szárnyalt az előadás alatt. Vibrátója átütőerejű és egyszer sem okozott gondot számára a vastag zenekari hangzás áténeklése. Színészileg pedig nagyon hitelesen formálta meg a megszállott, földöntúli erők hatalmába került fiatal lány alakját. Horváth István árnyalt lírai tenor hangon énekelte a Kormányos szerepét. Fekete Attila viszont erőltetett, forszírozott énektechnikával formálta meg Georgot. Színészi játékával igyekezett kiemelni figurája gyengéd vonásait, de éneklése ebben nem volt segítségére. Palerdi András tisztességesen elénekelte Donald szerepét, viszont a szólam vastagabb zenekari hangzású részeiben alul maradt a hangszeres kísérettel szemben. Christian Badea kezei alatt a zenekar szép, letisztult hangzást produkált, az énekkar pedig ismét kiváló teljesítményt nyújtott.
A két világ határán egyensúlyozó Senta története 2013-ban a korábbi operaházi Wagner rendezésektől eltérő megvalósításban tért vissza a színpadra. Bízzunk benne, hogy még sokáig műsoron is marad, hiszen kisebb hibái ellenére színvonalas repertoár előadás lett belőle.
hírlevél
