Zenés színház

Külföldön is a magyar operett a sláger

2017.12.28. 11:58
Ajánlom
Az év utolsó napjaiban is sokat tesznek a Budapesti Operettszínház művészei azért, hogy a külföldi publikum előtt népszerűsítsék a magyar operettet, illetve hogy közkedvelt musicalekkel szerezzenek örömet az ünnepi időszakban. Természetesen az itthoni közönség sem marad nagyszerű programok nélkül!

A márciusban bemutatott A víg özvegy című Lehár-remek Szabó Máté rendezésében, az Operettissima Nonprofit Kft.-vel együttműködésben hódítja meg Európa nagyvárosait. Július elején a trieszti Politeama Rosetti adott otthont Glavári Hanna és Daniló gróf fordulatos szerelmi történetének, december 27. és 29. között pedig – Belgiumban az első operettként – a Capitole Gent közönsége előtt mutatkozik be három estén át, német nyelven, mintegy 2400 néző előtt. A flamand közönség Hanna szerepében Bordás Barbarát, Danilóként Vadász Zsoltot, Rosillonként pedig vendégművészünket, Balczó Pétert üdvözölheti, Valencienne-t Lukács Anita, Nyegust Peller Károly, báró Zéta Mirkót Bardóczy Attila alakítja majd, míg Kromovot Faragó András, Olgát pedig Oszvald Marika kelti életre Ének- és Balettkarunk, valamint a debreceni Kodály Filharmonikusok segítségével, Somogyi-Tóth Dániel dirigálásában.

A víg özvegy

A víg özvegy (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Budapesti Operettszínház)

A színház társulata december közepén A Szépség és a Szörnyeteg című musicallel útnak indult a német nyelvterületre. A BB Promotion-nel együttműködésben, hat éve töretlen sikerrel futó vendégjátékok sorozata egészen január 21-ig tart, a helyszínek pedig ez alkalommal Bréma, Köln, Frankfurt és Luxemburg – utóbbi közönsége most először találkozhat a produkcióval. Belle és a fenevad szívet melengető történetét – amelynek 500. német nyelvű előadását a nyáron Drezdában ünnepelték – ezúttal 52 alkalommal, összesen körülbelül 68.000 néző láthatja. A címszerepekben Barkóczi Sándort, Homonnay Zsoltot, Szentmártoni Normant, Jenes Kittit, Füredi Nikolettet, Fekete-Kovács Veronikát láthatják, de Németh Attila, Magócs Ottó, Serbán Attila, Sánta László, Oláh Tibor, Szerémy Dániel, Bálint Ádám, Angler Balázs, Karsai J. András, Földes Tamás, Polyák Lilla, Siménfalvy Ágota, Kisfaludy Zsófia, Ábrahám Gabriella, Sz. Nagy Ildikó, Aczél Gergő, Szabó Dóra és Kocsis Tamás is feltűnik a mesében.

A Szépség és a Szörnyeteg

A Szépség és a Szörnyeteg (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Budapesti Operettszínház)

Karácsonykor a musical csapat a müncheni Gasteigben varázsol el három estén át öt előadással, alkalmanként közel 2000 nézőt azzal a nagyszabású musicalgálával, amelyet Bori Tamás rendezésében a közönség november végén már megtekinthetett a Budapesti Operettszínházban. A Forever Broadway műsorában a világ zenés színpadainak valaha volt legnagyobb sikereiből hallhatnak sokszínű válogatást a színház művészei, Janza Kata, Katona Klaudia, Lévai Enikő, Nádasi Veronika, Cseh Dávid Péter, Kocsis Dénes, Laki Péter és Serbán Attila, valamint német kollégáik Dorothea Baumann és Oedo Kuipers előadásában, a Musical együttesünk és a Makláry László főzeneigazgató által vezényelt zenekar közreműködésével. Felcsendülnek az Oroszlánkirály, Az operaház fantomja, a Macskák, az Elisabeth, A Szépség és a Szörnyeteg, a Grease, a Vámpírok bálja, a My fair lady és az Evita legjobb dalai, az élményt pedig lenyűgöző koreográfiák és óriás led-falas vetítés teszik teljessé.

A müncheni vendégjáték után a csapat hazatér, és ezzel a műsorral búcsúztatja majd az óévet nagyszínpadon.
Mindhalálig musical

Mindhalálig musical (Fotó/Forrás: Somfai Péter / Budapesti Operettszínház)

Újabb rekordot döntött az Operettszínház

December 27-én három külföldi helyszínen és a színházban összesen több mint 9400 néző láthatta az intézmény öt különböző produkcióját. A müncheni Gasteigbe musical gálával, a kölni Musical Dome-ba A Szépség és a Szörnyeteg musicallel, a Capitole Gent-be pedig A víg özvegy című operettel érkezett a társulat, miközben Budapesten teltház előtt bizonyítottak a művészek a délutáni és az esti Isten pénze előadásban is, amellyel párhuzamosan a Kálmán Imre Teátrumban Veréb Tamás exkluzív, élőzenés estjével várták a könnyűzene rajongóit.

Évek óta hagyomány, hogy a karácsonyi időszakban a külföldi vendégjátékok mellett a Budapesti Operettszínházban dupla előadásokkal várja a nézőket a karácsonyi "sláger", a Tolcsvay László által jegyzett Isten pénze Somogyi Szilárd rendezésében. A főbb szerepekben Földes Tamás, Szomor György, Szabó P. Szilveszter, Németh Attila, Szerényi László, Pálfalvy Attila, Molnár André Lukács, Tóth Bercel Balázs, Simon Panna, Kardffy Aisha, Kerényi Miklós Máté, Veréb Tamás és Kocsis Dénes kalauzolja el a nézőket egy igazi karácsonyi mesevilágba. A Charles Dickens Karácsonyi ének című műve alapján készült musicalt a nagy érdeklődésre való tekintettel januárban is műsorra tűzik.

Mindhalálig musical

Mindhalálig musical (Fotó/Forrás: Somfai Péter / Budapesti Operettszínház)

Az Operettszínházban Szilveszter után sem áll meg az élet. A színház hagyományaihoz híven az újévet egy nagyszabású operett gálával nyitják meg. Bordás Barbara, Fischl Mónika, Frankó Tünde, Oszvald Marika, Szendy Szilvi, Boncsér Gergely, Kerényi Miklós Máté, Peller Károly, Vadász Zsolt szereplésével egy igazi lendületes műsorra várják a közönséget a legnépszerűbb operettek legszebb dalaival.

Az évindító események sorát a vidéki nézők örömére két városban is folytatják, először január 5-én, a szegedi Városi Sportcsarnokban, majd 6-án a debreceni Főnix Csarnokban. Többek között Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Johann Strauss, Lévay Szilveszter legnépszerűbb operett melódiái mellett, felcsendülnek részletek az István a királyból, a Cabaretból, a Hairből, az Evitából, a West side storyból és számtalan más méltán népszerű musicalből is, szólistáink, valamint a színház és balettkara, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes tánckara és a debreceni Kodály Filharmonikusok (élükön Somogyi-Tóth Dániel) segítségével.

Dorian Gray

Dorian Gray

Új bemutatókat is tartogat az új esztendő. Az év első hónapjában egy kultikus előadás premierjére készülnek: január 19-én, az Oscar Wilde világhírű regénye alapján, Várkonyi Mátyás által írt Dorian Gray-t mutatják be a Kálmán Imre Teátrumban. A vad szenvedélyekkel és tomboló érzékiséggel átitatott, misztikus történetet Réthly Attila rendezi, a címszerepet Kocsis Dénes alakítja, mellette az előadás ősbemutatójának főszereplője, Csengeri Attila, és a hajdani, német nyelvű előadás főszereplője, Homonnay Zsolt, továbbá Janza Kata, Gubik Petra, Pesák Ádám és Kalocsai Zsuzsa is látható.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

A kultúra összetartja a közösségeket – jön a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál

Közel 70 budapesti intézmény és alkotó közösség összefogásával mintegy 150 programot kínál május 2. és 17. között a főváros újjászervezett kulturális rendezvénysorozata, a 45. Budapesti Tavaszi Fesztivál.
Színház

A kulturális rendszer egészének újragondolását sürgeti a Magyar Színházi Társaság

Több mint száz pontból álló kulturális javaslatcsomagot állított össze a Magyar Színházi Társaság, amely új alapokra helyezné a kulturális működést.
Színház

Új évad a Tháliában: Brasch Bence kvízdrámát rendez, Fekete Patricia társulati tag lett

Kilenc premierrel, benne hat ősbemutatóval készül a Thália Színház a 2026/2027-es évadra. Fiatal alkotók érkeznek a Nagymező utcába, lesz horrorvígjáték, Casanova-átdolgozás, valamint ifjúsági előadás a mesterséges intelligencia témájában.
Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Wildhorn-ősbemutató a Margitszigeten: Látványos zenei ízelítővel mutatkozott be a WONDERLAND musical

A képzelet új dimenziója nyílik meg Frank Wildhorn és Jack Murphy Wonderland musicalében a Margitszigeten, amely az Alice Csodaországban világát álmodja újra a 21. század szemével.
Zenés színház kritika

Egy csonka kézről és egy halálos játékról szólnak a legújabb magyar operák

Groteszk a világ, mit tehetünk mi benne? – ezzel a kérdéssel summázhattuk a Magyar Állami Operaháznak az Eiffel Műhelyházban, április 11-én tartott premierjén felcsendülő két új opera cselekményét.
Zenés színház hír

Ősszel indul az Erkel musicalszínész képzésének újabb évfolyama

A stúdió oktatási modellje szoros együttműködésben valósul meg a színház társulatával, a képzések élő produkciós környezetben, az Erkel Színház próba- és előadási rendjébe illeszkedve zajlanak. Jelentkezni május 15-ig lehet a színház weboldalán.
Zenés színház interjú

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház hír

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.