Zenés színház

Kulisszatitkok a jubileumi István a királyról

2012.12.01. 10:03
Ajánlom
A Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi előadásáról többek között Alföldi, Szörényi és Bródy is megosztotta elképzeléseit a november 30-i szegedi közönségtalálkozón.

Az ősbemutató 30. évfordulójára tervezett új produkcióról Rosta Mária, az előadás producere azt nyilatkozta, hogy ez a darab a nemzeti minimum része, ez egy olyan produkció, amely mindenkié. Hozzátette: nagy az alkotók felelőssége, hiszen az a cél, hogy a darab jövőjét újabb harminc évre biztosítsák. A rockoperát Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója rendezi, aki elárulta: hisz abban, hogy a darab azért is lett ekkora siker, mert mindenki tudja, ismeri, olyan, mint valami "népdal". "Alapvető nemzeti kérdésekről, fájdalmakról szól a darab, arról, hogy képtelenek vagyunk egymás elé állni és egymás szemébe nézni, azonban függetlenül attól, ki mit gondol a világról, miben hisz, mindannyian itt élünk" - fogalmazott Alföldi. Hozzátette: bár megújul darab, ez annyit jelent, hogy a konfliktusokat, helyzeteket a mai gondolkodással közelítik meg. A folytonosságot azonban jelzi, hogy az előadásban játszik majd Varga Miklós és Nagy Feró is, bár nem eredeti szerepében.

Szörényi Levente a darab zenei fejlődéséről elmondta, hogy ilyen hangzásban még soha nem hallhatta a közönség, így ők is nagyon izgatottan várják. A dalok zenéjében és szövegében nem terveznek változást, mert - miután mindenki ismeri a művet elejétől végéig - megzavarná a nézőket. Bródy János szerint bár a szöveghez nem szabad hozzányúlni, a művészeknek lesz lehetőségük arra, hogy a gondolatok hangsúlyosságán változtassanak. A mű szövegírója szerint az egykor hanglemezre született rockopera minden feldolgozása izgalmas volt, de ez különös figyelmet igényel, hiszen eddig csak az eredeti hangfelvételekre alapozott produkciók születtek, a színészek eltátogták a dalokat vagy ráénekeltek a zenei alapra, de élő zenekaros verzió még nem volt. A produkciót Kesselyák Gergely vezényli majd, aki elárulta, a zeneiség ugyan nem változik, de tempóbeli lehetőségekben azért bízik. A karnagy életében egyébként emlékezetes pontot jelent ez a munka, hiszen jövőre lesz húsz éve, hogy a karmesteri pályára lépett.

Az István a király rockoperát ősbemutatójának 30. évfordulója alkalmából mutatják be jövőre Szegeden. Szörényi Levente és Bródy János rockoperája a Dóm téren 2013 augusztusában két alkalommal kerül színre, utána a Papp László Budapest Sportarénában is látható lesz. A produkciót hatvantagú zenekarral adják elő, a szimfonikus zenészeket egy rockszekció egészíti ki. A közönségtalálkozót megelőzően az annak helyet adó Reök-palota előtt mintegy kétszázan tiltakoztak a Szegedi Szabadtéri Játékokat irányító Bátyai Edina tervezett leváltása ellen. A demonstrálók közül sokan aláírtak egy táblát, melyen a "Védjük meg a Szabadtéri Játékokat a politikai önkénytől!" felirat volt olvasható. A Szegedi Szabadtéri Játékok tulajdonosi jogait gyakorló szegedi önkormányzat kulturális bizottsága szerdán 6:2 arányban Bátyai Edina leváltását javasolta. A Bátyai Edina helyére javasolt Kelemen Csaba ezentúl Sasvári Sándor mint művészeti vezető segítségével irányítaná az intézményeket. Az ügy hátteréről és a legfrissebb fejleményekről erre a linkre kattintva olvashat.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Tánc

Tánc Valentin-napra: jövő héten látható a Liliom

Magyarországon egyedülálló táncszínházi előadás a Liliom, a szerelem, a szenvedély és a sorsfordító döntések története. A Feledi Project előadása modern mozgásvilággal és érzelmekkel teli koreográfiával kelti életre Molnár Ferenc világhírű darabját. A Liliom február 19-én látható a Nemzeti Táncszínházban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.
Zenés színház interjú

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Zenés színház interjú

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Zenés színház ajánló

Egy disztópikus Skóciába utazhatunk Verdi Macbethjének operaházi előadásán

A New York-i Metropolitan sztárja, George Gagnidze és Kálmándy Mihály címszereplésével, Boross Csilla és Rálik Szilvia női főszereplésével mutatja be Verdi Macbethjét február 22-én a Magyar Állami Operaház.
Zenés színház ajánló

Újra az Operaházban látható Anna Netrebko és Yusif Eyvazov

A Bohémélet, a Manon Lescaut, a Pillangókisasszony, a Tosca és a Turandot közkedvelt részletei is elhangoznak Anna Netrebko és Yusif Eyvazov áriaestjén március 23-án az Operaházban.