Zenés színház

Különleges karácsonyi koncertek az Operaházban

2012.12.06. 16:18
Ajánlom
A Magyar Állami Operaház új kezdeményezéseként karácsonyhoz illő népszerű művekből összeállított hangversennyel is kedveskedik az ünnepekre készülő közönségnek. Wayne Marshall, az est zongora- és orgonaművészként is tevékeny karmestere Nagy Britanniából érkezik.

A Magyar Állami Operaház új kezdeményezéseként karácsonyhoz illő, de a megszokottnál könnyedebb művekből összeállított koncerttel kedveskedik az ünnepekre készülő közönségnek. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara, valamint az Operaház Ének- és Gyermekkara előadásában Britten, Berlioz,  Richard Rodgers és John Rutter karácsonyi oratorikus művei mellett felcsendül Gershwin Kék rapszódiája, és Csajkovszkij Diótörő-szvitjének Duke Ellington féle átirata is - azaz a megszokottnál színesebb műsor segít ráhangolódni az örömünnepre, és  elfeledni a szürke téli napokat és az év végi hajtást. Nem véletlen, hogy a hangverseny műsora bármely angolszász országban is megállná a helyét, az est dirigense ugyanis a sokoldalú Wayne Marshall lesz.

A karmesterként, orgonavirtuózként és zongoraművészként is tevékeny művész az Egyesült Királyságban született, Manchesterben illetve a Royal College of Music-on tanult, majd Bécsben tökéletesítette ismereteit. 2007 óta a Milánói Verdi Szimfonikusok első vendégkarmestere, az utóbbi években a legrangosabb olasz zenekarok mellett vezényelte a bécsi és a svéd rádiózenekart, valamint a Sydney-i Szimfonikusokat, 2014-ben pediga Berlini Staatsoperben dirigálja majd Bernstein Mahagony-ját. Karmesteri feladatai mellett a manchesteri Bridgewater Hall állandó orgonistája, ő adta a Los Angeles-i Walt Disney koncertterem - sci-fi film díszleteit idéző - hangszerén az első koncertet. Zongorstaként rendszeresen szólózik a Londoni Szimfonikusokkal, és rendszeres fellépője a BBC Proms koncerteknek, de játszott már a Berlini Filharmonikusokkal és a Philharmonia Orchestrával is. Karmesterként és zongoristaként egyaránt kitüntetett figyelmet szentel Gershwin, Bernstein, Ellington és más XX. századi - jazzel kacérkodó -  amerikai szerzőknek.

"Gershwin azóta a repertoárom középpontjában áll, hogy először meghallottam a Kék Rapszódiát - mindössze 11 évesen! Amikor aztán végre el is játszhattam ezt a különleges versenyművet, már 17 éves voltam. Igyekszem egyre közelebb férkőzni Gershwin zenéjéhez, különösen, mióta rendszeresen vezénylem is a műveit. Legutóbb Sir Simon Rattle és a Berlini Filharmonikusok oldalán játszottam a 2012 szeptemberében a Berlini Fesztiválon a Porgy és Bess zongoraszólamát - máig beleborzongok, akkora élmény volt!" - idézte fel az amerikai szerző zenéjével kapcsolatos emlékeit a Fidelio kérdésére Wayne Marshall. Az alábbi videón a firenzei Maggio Musicale fesztivál próbáján dirigálja a Porgy-t Wayne Marshall:

A Magyar Állami Operaházban rendezendő két karácsonyi hangverseny műsorán is főként amerikai és brit szerzők művei szerepelnek. Gershwin 1931-es Of Thee I Sing című - 2012-ben is aktuális -elnökválasztással kapcsolatos szatirikus musicaljének sziporkázó nyitánya után a Kék rapszódia csendül fel, Grofé szimfonikus zenekari hangszerelésében, Wayne Marshall zongoraszólójával és vezényletével. A jazzt és a klasszikus zenét összeházasító remekművet a legenda szerint három hét alatt kompontálta 1924-ben Gerswin, ugyanis elfeledkezett a felkérésről, és egy újságcikkből döbbent rá, hogy már meghirdették a premiert. A sietség ellenére óriási siker lett a bemutató, és egy sor hasonló hangszerelésű, mai szóval crossover műnek nyitott utat. Köztük volt Richard Rodgers On Your Toes című musicalja is, mely a jazzbalett műfajának első klasszikusa lett - és amelynek leghíresebb betétszáma elhangzik Wayne Marshall vezényletével is.

A könnyedebb hangvételű művek után karácsonyi blokk következik. Elsőként a Magyar Állami Operaház gyermekkara adja elő Benjamin Britten A ceremony of carol című, ünnepi dallamokból összeállított, gyermekkarra, szólistákra és hárfára íródott oratóriumának legszebb három tételét. Ezt követően Berlioz Krisztus gyermekkora című oratóriumából hangzik el az - első alkalommal a kritikusoktól való félelmében álnéven bemutatott - A pásztorok búcsúja című részlet, majd John Rutter kortárs brit zeneszerző Három karácsonyi éneke csendül föl.

"A zene iránti rajongásom kisgyermekkoromban a templomokban hallott egyházi muzsika hatására alakult ki - ekkor ismertem meg az angolszász egyházzenei repertoárt is. Budapesti koncertjeimre a karácsony különleges ünnepéhez illő, a közönség számára könnyen befogadható, ugyanakkor a zenekar és a kórusok számára is élményszámba menő műveket választottam. John Rutterrel pedig az elmúlt években több alkalommal is volt szerencsém személyesen együtt dolgozni, örömmel tűztem műsorra néhányat csodálatos karácsonyi darabjai közül" - mondta el az egyházzenéhez fűződő viszonyát firtató kérdésünkre Wayne Marshall. A művész, aki Magyarországon az Operaház karácsonyi koncertjein debütál, azt is elárulta, hogy többször járt már a magyar fővárosban, de mindezidáig csak turistaként. A magyar zenei hagyományok és a magyar egyházzene nagy tisztelőjeként pedig alig várja, hogy a karácsonyi koncertek után közelebbi ismeretséget köthessen Budapest legnevesebb templomi orgonáival.

A december 17-én és 18-án este fél nyolckor kezdődő koncertek zárószáma igazi klasszikus, Csajkovszkij Diótörő-szvitje lesz, ám nem a megszokott változatban: Duke Ellington jazz-zongorista átiratának megszólaltatásához a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarához jazz ütős és basszusszekció, valamint szaxofonok csatlakoznak majd. A különlegesnek ígérkező műsor tehát gyökeresen újraértelmezi az olykor túlságosan is ünnepélyes Karácsony-váró koncertek repertoráját. Wayne Marshall brilliáns zongorajátéka és elbűvölő személyisége a garancia arra, hogy ne csak fergeteges, de feledhetetlen élmény, és igazi ünnep is legyen a Magyar Állami Operaház és a Filharmóniai Társaság Zenekarának karácsonyi koncertje!

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Klasszikus

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Színház

Schiller klasszikusával érkezik a Radnóti Színház új stream-előadása

Új online bemutatóra készül a Radnóti Színház, Friedrich Schiller örök érvényű Don Carlosát Sándor Júlia és Nagy Péter István átiratában ismerheti meg a közönség.
Jazz/World

Dresch Mihály az idei Fonó-díjak nagy nyertese

Vasárnap este az online térben nézhette meg a közönség az első Fonó-díj átadóját. Tizenegy kategóriában osztották ki a díjakat a legjobbnak ítélt művészeknek, lemezeknek és programsorozatoknak, valamint átadtak egy életműdíjat is, amelyet a közönség szavazatai alapján Dresch Mihálynak ítélt oda a zsűri.
Jazz/World

Rózsák között ébredt egy szakállas bácsi

És nem is csak rózsákból állt az ágya, hanem mindenféle virágból. Lenyűgöző klip készült Pátkai Rozina új dalához.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Az autósmozik mintájára autósszínházat terveznek Manchesterben

Musical koncertekkel indulna a nyári színházi szezon Manchesterben, ahol mindenki élőben, de biztonságban, a saját autójában ülve élvezhetné az előadásokat.
Zenés színház ajánló

Börtöndráma az Operaházban

A megrázó erejű Ments meg, Uram! (Dead Man Walking) című Jake Heggie-operával folytatódik az Opera Otthonra fizetős streamsorozata. Az Almási-Tóth András rendezte produkció szombaton Meláth Andrea és Sólyom-Nagy Máté főszereplésével látható.
Zenés színház magazin

Óda a magyarokhoz – 240 éve mutatták be Joseph Haydn A hűség jutalma című operáját

1779-ben leégett a fertődi Esterházy kastélyhoz tartozó színház. E sajnálatos esemény nyomán azonban egy igazán különleges zenemű született: Haydn új nagyoperája, A hűség jutalma csendült fel először az újranyitott teátrumban.
Zenés színház interjú

„Az egyetemes Bóni-életérzést kerestem” – interjú Erdős Attilával

Erdős Attila operaénekesi feladatai mellett a Budapesti Operettszínházban táncoskomikusként is bemutatkozhatott, a Kékszakáll Popolanija után többek között a Vidnyánszky Attila rendezte Csárdáskirálynő Bónijaként láthatta őt a közönség. Az indulásról, zenei kalandozásokról és az operett műfajának sokszínűségéről beszélgettünk.
Zenés színház hír

Először neveztek ki női zeneigazgatót Szentpétervár történelmi színházában

A szentpétervári Mihajlovszkij Színház zeneigazgatója lett Alevtina Ioffe, aki több rangos német színházban is bemutatkozott már. Ilyen magas pozíciót még nem kapott női dirigens Oroszországban.