Zenés színház

Kultúrmisszión Erdélyben – az Opera több mint egyhetes turnéja egy kamion platóján

II. Gördülő Kárpát-Haza Operatúra
2019.08.29. 11:35
Ajánlom
A tavalyi, nagy sikerű székelyföldi turné után ismét nyolcállomásos előadássorozattal tért vissza Erdélybe a Magyar Állami Operaház. Beszámoló.

Az idők szavára hallgatva az intézmény az egykori vándorkomédiások ekhós szekerét szabadtéri színpaddá alakítható kamionplatóra cserélte és Donizetti Szerelmi bájitalát kettős szereposztásban mutatják be az Opera művészei. A művészek számára különleges küldetéstudatot ad, mikor Kolozsvár vagy Marosvásárhely mellett idén olyan helyekre is eljutnak, mint Torockó festői környezetben elterülő falva vagy Böjte Csaba dévai árvaháza.

Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója felidézte, hogy a dévai látogatás apropóját egy három évvel korábbi találkozás adta egy tévéstúdió forgatási szünetében. „Akkoriban készültünk arra, hogy az Opera megteszi az első nagy túráját a külhoni magyarok körében, teljesen körbejárva a mai, Kis-Magyarországot kívülről, ez volt a Kárpát-Haza OperaTúra. Ahogy meséltem ezt Csaba testvérnek, rögtön eszembe jutott, hogy sajnos Déva szerény méretű város ehhez a küldetéshez, hiszen akkor csak nagy sportcsarnokokkal rendelkező településekre utazhattunk, mivel nagy színpadot is vittünk magunkkal és a balettegyüttes is velünk utazott.

De akkor őt megpillantva és megígérve neki, hogy egyszer Dévára is eljutunk valamilyen formában, kezdtem el foglalkozni a gondolattal, hogy hogyan lehetne egy teherautóból álló színpadot szabad téren egyszer majd körbejáratni.

A képre kattintva galéria nyílik:

A főigazgató büszke arra, hogy az Operát 100 művész és munkatárs képviseli Déván, hogy az itt élő, szomorú háttérből érkező gyerekeket szórakoztassa, egyben bátorít minden más intézményt, hogy igyekezzenek túltenni a budapesti dalszínházon, hiszen az csak a gyermekek hasznára válna. „Ez lesz a nemes versengés a javából” – fogalmazott a főigazgató.

Miklósa Erika, aki az első szereposztásban énekli Adina szerepét, nagy örömmel látogatott el Dévára, hiszen Erdélyben is otthon érzi magát: „Mintha mindenki ismerősöm, barátom lenne anélkül, hogy ismernénk egymást. Kodály Zoltán szerint a zenét a népek legendái isteni eredetűnek tartják. Valahogy én most ugyanezt érzem itt, ahol tényleg azzal szembesülünk, hogy energiát ad a zene, felemel, erős közösségek szerveződnek köré.” A világhírű szopránnak azért is különleges élményt nyújt a Szerelmi bájital turnéja, mert együtt énekelhet Ninh Duc Hoang Longgal, akinek pályáját a Virtuózok óta figyelemmel kíséri, és aki ezen a turnén debütált a Magyar Állami Operaház együttesében.

A dévai látogatásra az Opera művészei önkéntes adományozással is készültek, amelynek ötletgazdája Bernáth Éva volt. Az ifjú lírai koloratúrszoprán életében, aki Giannetta szerepében ugyancsak ezen a turnén mutatkozik be az együttesben, meghatározó ez a pillanat, de sosem gondolta volna, hogy a produkció ennél is többet adhat a számára. „Mivel nem kérdés, hogy misszióként tekinthetünk az Opera bel- és külhoni operatúráira, a zeneközvetítésen túlmenően, úgy gondolom, hogy a rejtett kincsek felkutatása, a tehetségek segítése, felkarolása részét kell, hogy képezze az utazásnak.

Felemelő érzés lelkileg egy ilyen fantasztikus csapathoz tartozni.

A Nemorinót megformáló fiatal tenor, Biri Gergely friss apukaként még jobban becsüli az nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskolában megszerzett zenei alapokat, amelyek pályáján kívül az élet más területén is a segítségére voltak. Éppen ezért tartja fontosnak, hogy a klasszikus zene és az opera műfaja a dévai gyerekekhez is eljusson. „A Magyar Állami Operaház határon túli turnéja rendkívül jó alkalom arra, hogy az itt élő gyermekek, akiknek kevesebb lehetőségük adódik valódi operaélményhez jutni, közelebb kerülhessenek a műfajhoz, és a Szerelmi bájital története, dallamai és humora által könnyen a szívünkbe zárják azt.” Az ugyancsak Adina szerepét éneklő Sáfár Orsolya is hasonlóképp fogalmaz. „Remélem, Böjte Csaba árvái is legalább annyira élvezték a játékunkat, mint mi magunk és hosszú időre tudtunk nekik lelki táplálékot nyújtani.”

Kiss András, a Dulcamarát alakító basszbariton előadásokon és szentmisén is hallgatta már Böjte Csabát, akinek több mint két és fél évtizedes gyermekmentő munkájáról a legnagyobb tisztelettel beszél, ugyanakkor abban is bízik, hogy a találkozás egy-két gyerek számára akár inspirációt is hordozhat magában.

Az, hogy vihetünk egy kis ajándékot, hogy ott lehetünk egyáltalán és bátoríthatjuk őket, és lehet, hogy ennek hatására akár kikerül onnan egy operaénekes, nagy dolog szerintem.

Rezsnyák Róbertnek az erdélyi visszatérésben külön öröm, hogy egyik kedvenc operája kedvenc szerepében, Belcoreként teheti azt meg. „Szeretem, ahogy erre az emberek reagálnak, és hallom, hogy ez tetszik nekik és élvezik az előadást. Remélem, hogy a Dévai gyerekeknek is ez egy különleges élmény lesz és az ő operával való kapcsolatukat is nagyban elősegíti. Bízom benne, hogy egy kicsit el tudja feledtetni az ő nehézségeiket az előadásunk, és talán egy-két fiúnak vagy lánynak felnyitja a szemét valami új dologra, ami őt a továbbiakban tudja inspirálni, motiválni és segíteni abban, hogy majd teljesebb élete legyen.”

Cser Ádám, az előadás karmestere, aki már az előző évi székelyföldi sorozatban is dirigálta az előadást, úgy érzi, a Gördülő Opera kultúrmisszió jellege csak a művészek maximális elhivatottságával, örömével és nagylelkűségével valósulhat meg. „Az az élmény, amit mi előadók ezeken az előadásokon visszakapunk a közönségtől az számunkra az élő bizonyítéka annak, hogy rendkívül fontos, amit csinálunk és ahogy csináljuk.” A zene és az opera határokat feloldó erejével kapcsolatban felidézte azt a pár nappal korábbi, marosvásárhelyi esetet, mikor

a magyar nyelvű előadás után egy román pincérhölgy dicsérte neki csillogó szemekkel, hogy az előadás milyen csodát jelentett a számára, és nagyon boldog volt, hogy láthatta, hallhatta.

A képre kattintva galéria nyílik:

Természetesen a művészeknek a Gördülő-turné alkalmával a külhoni magyarokkal való találkozás élménye különösen fontos. Geiger Lajos, aki Belocre szerepét az I. szereposztásban formálja meg a darabban, e tekintetben ugyancsak a sorozat misszió jellegét hangsúlyozza. „Mivel a magyarság alapvetően egy tudat, azt folyamatosan erősítenünk kell, hogy az elszakított területeken is megmaradhassunk! Mi ezt tesszük a magunk módján és a székelyföldi csillogó- vagy éppen könnyes szemek, a hálatelt köszönő szavak, tavaly már megerősítettek ebben. Remélem egy sok évtizedes hagyomány születésének vagyunk a részesei!”

A Közép- és Dél-Erdélyt, valamint a Partiumot bejáró II. Gördülő Kárpát-Haza Operatúra a keddi dévai előadást követően szerdán Temesvárra, majd a hétvégén Aradra, Nagyszalontára és Nagyváradra látogatnak.

Forrás: Magyar Állami Operaház

Fotók: Csibi Szilvia, Nagy Attila / Magyar Állami Operaház

Böjte Csaba alapítványának támogatására kéri közönségét az Operaház

Kapcsolódó

Böjte Csaba alapítványának támogatására kéri közönségét az Operaház

A Gördülő Opera dévai állomásán Böjte Csabával is találkoztak az Opera művészei. Arra kérnek mindenkit, hogy támogassák az árvákat segítő alapítványát. Mutatjuk, hogyan!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Egy darab, ami mindent tud a szerelemről – Mohácsi János rendezésében mutatja be Az üvegcipőt a Vígszínház

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátéka, amelynek ősbemutatója 1924-ben volt a Vígszínházban, szombaton a Mohácsi testvérek átiratában tér vissza a teátrumba.
Vizuál

A fotózás Oscarjához kapcsolódó rangos elismerésben részesült a Fidelio állandó vendégszerzője

Hegedűs Ákos (morpho) Chicks (Csajok) című képét ismerték el az IPA döntnökei a professzionális kategóriában.
Színház

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Plusz

Újabb nyolc lábnyomot helyeztek el a Halhatatlanok sétányán

Az idei évben újabb nyolc taggal bővült a Halhatatlanok Társulata. Az új Örökös Tagok lábnyomát szeptember 23-án helyezték el a Nagymező utca Operettszínház előtti részén, a Halhatatlanok sétányán.
Klasszikus

Tíz Kurtág György-mű, amit mindenképp ismerned kell

A Samuel Beckett drámája nyomán született Fin de partie várva várt magyarországi premierje mellé most ajánlunk tíz másik Kurtág-művet is, melyek némi betekintést nyújtanak a kortárs magyar zene legendájának munkásságába.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház gyász

Elhunyt Stephen Gould

A világhírű hőstenor néhány hete jelentette be, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt visszavonul a színpadtól. Halálát a Bayreuthi Ünnepi Játékok tette közzé.
Zenés színház hír

Kínában is látható Mundruczó Kornél Lohengrin-rendezése

A Bajor Állami Operaházban bemutatott produkció két este kerül színre a Sanghaji Operában. A darab főszerepeiben neves Wagner-énekesek működnek közre.
Zenés színház ajánló

Októberben folytatódnak a Metropolitan-közvetítések az Urániában

Kilenc opera, klasszikus és kortárs művek is szerepelnek az Metropolitan Opera közvetítései között, amelyek idén is megtekinthetők az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Zenés színház hír

Dubajban vendégszerepel a Magyar Állami Operaház

A hét előadásos, kétprodukciós, összesen 244 művészt és munkatársat megmozgató túra az intézmény egy évtizedes közel-keleti jelenlétének eddigi legnagyszabásúbb bemutatkozása.
Zenés színház hír

Gyógyíthatatlan betegsége miatt vonul vissza Stephen Gould

A világhírű Wagner-tenor a korábbi tervekkel ellentétben már idén sem énekelt a Bayreuthi Ünnepi Játékokon, a fesztivál lezárultával pedig bejelentette, súlyos betegsége miatt visszavonul az énekesi pályától.