Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

Budavári Palotakoncert-interjúk 03.
2018.07.17. 09:25
Ajánlom
A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.

A Budapesti Operettszínház ifjú táncos-komikusa, Laki Péter rendszeres fellépője a Budavári Palotakoncerteknek, amit minden évben nagyon vár, mert „nekem, aki történelmet tanultam, és a mai napig imádom és foglalkozom is vele, a magyar történelem egy olyan kiemelkedő helyén, mint a Budai Vár, koncertet adni kultikus dolog és felemelő érzés. Remélem, még sok nyár lesz, amikor felléphetünk az Oroszlános udvarban”. Péter amellett, hogy több számban is énekel, Kerényi Miklós Mátéval közösen az est műsorvezetője lesz. Ahogy ő fogalmaz, ők lesznek az előadás showmanjei, amit Lőcsei Jenő álmodott színpadra.

Ez nem egy hagyományos gála, amikor felkonferáljuk az előadót, ő bejön, elénekli a dalát, taps és kimegy, hanem keretbe van ágyazva az egész este.

Annyit elárulhatok, hogy Jenő a Story-gálát vette alapul, amikor kitalálta a történetet, ami összeköti a számokat. Erre az eseményre érkeznek majd a sztárok, akik előadnak egy-egy dalt szólóban vagy duettben, esetleg tuttival. Ezeket fogjuk felkonferálni. Mátéval viccesen úgy neveztük el magunkat, hogy mi leszünk Ördög Nóri és Stohl Buci.”

Day_2138-090626.jpg

Szendy Szilvivel (Fotó/Forrás: Budapesti Operettszínház)

A szövegeket Lőrinczy Attila írta, de Péter és Máté szabad kezet kapott abban, hogy időnként a saját poénjaikat is becsempésszék a mondatok közé. „Jenő abszolút partner abban, hogy a mi ötleteinket is beillessze az elképzelésbe vagy az adott dalba, de emellett neki is fantasztikusan jó gondolatai és meglátásai vannak.”

A június 15-i operettszínházi előbemutató tapasztalatai mentén még sok-sok próba vár a művészekre, de bíznak benne, hogy augusztus 3-ra minden tökéletes lesz ahhoz, hogy a közönség egy felejthetetlen estét töltsön el a nyári ég alatt a patinás környezetben. Péter az általa előadott számok közül kiemeli Suppé Fatinitza című operettjéből a riporter dalát, aminek mondanivalója teljesen egybevág a mai bulvárújságírás sajátosságaira. „Olyan visszaigazolásokat kaptam, hogy nagyon jól áll nekem a dal, bár nagyon sok szöveg van benne és nagyon gyorsan kell beszélni, de hát nem az első olyan feladat, amiben ilyen nagyon gyorsan kell beszélnem.”

A fiatal művész olyan ismertebb dalokban is közreműködik, mint a Cintányéros cudar világ, vagy a Denevér nyitánya és a Denevér első felvonásának fináléja, ami a Bor, dal, asszony valcer és a Vadászat polka jól sikerült medleyjeként csendül majd fel.

Ez az interjú a gálakoncert szólistáit bemutató sorozat része. A többi részt itt találja.

A Budavári Palotakoncertek augusztus 3-án és 4-én operettgálával, 5-én csárdással várja közönségét. További  információk és jegyek a rendezvény oldalán.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival érkezik a Pinokkió a Vígszínházba

A padlás óta először dolgozott együtt zenés előadáson a két alkotó. A Keresztes Tamás rendezésében készült produkciót december 9-én és 10-én mutatják be. Az alkotók az eredeti Collodi-regényre támaszkodtak.
Zenés színház interjú

A negyedik te magad légy! – Pacsay Attila zeneszerző az Artabanról

Különleges, az érzékszerveinkkel játszó előadásnak ad otthont decemberben az Eiffel Műhelyház: Pacsay Attila zenéjével és Almási-Tóth András szövegével jön létre az új magyar kamarazene-ciklus. Az Artaban című darabról a zeneszerzőt faggattuk.
Zenés színház hír

Negyven százalékkal csökkenti kórusa létszámát a Bayreuthi Ünnepi Játékok

A neves Wagner-fesztivál anyagi nehézségekkel indokolta, hogy százharmincnégy fős énekkarát mindössze nyolcvan főre csökkenti. A Német Opera- és Táncegyüttesek Szövetsége azt javasolta az Ünnepi Játékok vezetőségének, fontolják meg a döntést.
Zenés színház ajánló

Eötvös Péter-ősbemutatóra készül az Opera

A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből írt Valuska címmel operát, amelyet december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház kritika

A nevetés védelme – Ligeti-bemutató Bécsben

A Ligeti-évforduló alkalmából újabb darabbal gyarapodott a magyar művek (egyébként nem túl nagy) száma a nemzetközi operarepertoáron. A Le Grand Macabre november 17-i előadásán jártunk.