- A pályádat a debreceni Csokonai Színháznál kezdted. Miért akartál más társulathoz kerülni?

- A Shakespeare Színművészeti Akadémia elvégzése után leszerződtettek a Csokonai Színházhoz, ahol négy nagyon szép évet töltöttem. Amikor a színház élén igazgatóváltás volt az új vezetőség a saját csapatával akart továbbdolgozni így szinte minden kollégámmal együtt távozásra kényszerültünk. Nyílván akkor ezt nehéz volt feldolgozni, de utólag visszagondolva már egyáltalán nem bánom, hogy így alakult. Valaki egyszer azt mondta nekem, hogy egy színész életében a legideálisabb az, ha négy-ötévente színházat vált.

- Hogyan kerültél a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházhoz?

- Az előző művészeti vezető, Smuk Imre meghallgatást tartott itt, majd le is szerződtetett. Dunaújvárosban immár a hatodik éve vagyok társulati tag, de egy pillanatig sem érzem, hogy fásult lennék. Ennek többek között az is oka, hogy a Békéscsabai Jókai Színháznál visszatérő vendég vagyok. Szarvason születtem, ezért érzelmileg erősen kötődöm Békés megyéhez, tulajdonképpen olyan mintha hazamennék. Mindkét helyen nagyon szeretek játszani.

- Nem fárasztó az utazás?

- Megéri vállalni a sokszor fárasztó utazást, mert így új kihívások, impulzusok érnek. Mindenképpen a hasznomra válik az, hogy ha időnként más társulattal, más színházi közegben dolgozom. Ráadásul már megtanultam hogyan lehet maximálisan kihasználni az ingázással töltött időt, a kocsiban például remekül lehet szöveget tanulni, beénekelni vagy dalokat memorizálni.

- Sally szerepét immár másodszor játszod el. Mennyiben más ez az előadás, mint a Békéscsabai Jókai Színházban bemutatott Kabaré?

- Eleinte féltem attól, hogy milyen lesz egy év leforgása alatt kétszer is ugyanazt a szerepet eljátszani. Ösztönös elvárása ugyanis a színésznek ilyenkor, hogy lehetőleg különbözőképpen építse fel ugyanazt a szerepet, ami igen kemény feladat. De erről a félelmemről hamar kiderült, hogy alaptalan, hiszen ha teljesen más a rendező és a koncepció, sőt a partnereim is, akkor az alakítás sehogy sem lehet ugyanolyan. Sőt a két rendező, két teljesen különböző oldalról közelítette meg Sally karakterét.

Király Attila koncepciójában a Kit Kat Klub jelenlegi sztárja egy igen szenzibilis személyiség, aki képes érzelmileg mélyen kötődni egy férfihoz, aki iránt valódi érzéseket táplál. Komolyan szerelmes lesz. Ezzel szemben a békéscsabai előadásban egy sokkal nehezebben nyíló, kérgesebb, látszólag mindent könnyedén feláldozó nőt játszottam. Mindkét Sally-t szeretem. A mostani ugyan közelebb áll hozzám, de nagyon nehéz leplezetlenül megélni az érzelmeket úgy, hogy közben ne szakadjon bele a szívem. A békéscsabai előadásban a "rideg díva" karaktere kapcsán pedig pont az elfojtással küzdöttem. Izgalmas helyzet.

- Sally itt sem a szerelmet választja. Véleményed szerint, miért döntött így?

- Sally-nek a saját démonaival kell megküzdenie. Fél attól, hogy a meg nem valósított álmaiért egyszer majd a férjét és a gyermekét fogja hibáztatni. Egyszerűen félti őket saját magától és inkább kilép a szerelemből. Egy cseppet sem bízik magában. Tudja, hogy hosszú távon képtelen feláldozni önmagát a család oltárán. Érdekes, mert mostanában ez engem is elgondolkoztat. Vajon hogyan lehet igazán jól összeegyeztetni a gyermekvállalást a munkával? A karrierépítés nem zárja-e ki a boldog, harmonikus családi életet? Visszatérve a kérdésedre, Sally döntése sorsszerű. Vannak, akik valóban képtelenek "felnőni".

- A történet a hitleri diktatúra megszilárdulásának idejében zajlódik. Az előadásban mennyire érződik a vihar előtti csend?

- Sally életében nem fontos a politika. Tudja ő is, hogy mi van körülötte, de úgy érzi, hogy ezek rajta kívül eső problémák. A darab szempontjából viszont nagyon izgalmas időszak ez. Az idő előre haladtával tapinthatóan jelen van a levegőben a diktatúra fojtogató nyomása, a csendben beszivárgó szélsőséges eszmék. Cliff az a szereplő, aki pontosan látja, hogy milyen borzalmakhoz vezethet a hamis, torz fasiszta ideológia.

- Visszatekintve az eddigi szerepeidre, hogyan látod önmagadat?

- Én az a típusú színész vagyok, aki minden megformált karakterébe belerak egy nagyot saját magából. A saját érzelmi világomból, a lelkem titkos zugaiból, elfojtott vagy túláradt vágyaimból. Megújulni akkor tudok, ha a rendező vagy a partnerem tud tapasztani valamit hozzám egy próbafolyamat során. A lényeg, hogy úgy fejlesszem az eszköztáramat, hogy közben eszköztelen maradjak. Sohasem volt célom, hogy sztár legyek. Én jó helyen jó emberekkel szeretnék dolgozni, alkotni. Nem a hírnév hajt előre, hanem annak a vágya, hogy olyat tudjak létrehozni, amely értéket képes teremteni.