Zenés színház

Legyen az opera mindenkié!

2012.06.05. 14:30
Ajánlom
A "Bartók + Puccini 2012" Miskolci Operafesztivál június 8. és 17. között hagyományos és crossover produkciókkal várja az érdeklődőket.

A fesztivál előkészületei már javában zajlanak a városban, ahol a napokban megkezdődtek Giacomo Puccini Tosca című operájának próbái is. A Miskolc több terén előadott, felvonásról felvonásra szervesen felépülő ingyenes szabadtéri operaelőadás fő állomása az Avasi kilátó lesz, ahol a közönség az opera mindhárom felvonását láthatja majd. A nem mindennapi helyszíneken, Vidnyánszky Attila formabontó rendezésében színre kerülő előadás június 4-i próbájának szünetében rendhagyó sajtótájékoztatót tartottak, ahol Kesselyák Gergely fesztiváligazgató a Miskolci Operafesztiválnak az operajátszás megújításában vállalt szerepéről szólt. Mint elmondta: a "Bartók + Puccini 2012" művészeti koncepciója négy pillérre, négy kiemelt produkcióra épül. A Bartók színpadi műveit felvonultató három Bartók-előadásra, a Bohém Casting musicalre, a Híd a jövőbe gálahangversenyre, valamint Puccini Tosca című operájának szabadtéri előadására. Ez utóbbi, Miskolc különböző helyszínein színre kerülő előadás "a város életéből nő ki", és "a város is az előadás része" - fogalmazott.

Az operafesztivál új koncepcióját jelzi a 3 Bartók című produkció, amely Bartók Béla három különböző műfajú színpadi alkotását - A fából faragott királyfit, A kékszakállú herceg várát és A csodálatos mandarint - mutatja be egy este az ExperiDance Társulat előadásában. A Bohém Casting Puccini Bohémélet című operájának feldolgozása azt az irányt mutatja be, amilyennek a kortárs népoperát szeretnék látni a fesztivál szervezői. A Miskolci Operafesztivál és a Budapesti Operettszínház közös produkciójában hangról hangra megszólal az eredeti Puccini-mű egy klasszikus zenekar és egy ötfős rockzenekar kíséretében. A zene, a cselekményvezetés és a színpadra állítás újdonságai a fesztiváligazgató reményei szerint közelebb viszik az opera világát a fiatalokhoz. Újabb közönségréteg megnyerését szolgálja az a jegyvásárlási akció is, amellyel a fiatalok korosztályát szeretné megszólítani a Miskolci Operafesztivál: a diákok - diákigazolvány felmutatásával - féláron vásárolhatnak belépőjegyet az előadásokra. (Kivételt képeznek ez alól Miklósa Erika, Tokody Ilona, valamint a fesztivált nyitó 3Bartók előadása.)

A "Bartók + Puccini 2012"-es fesztivált záró Híd a jövőbe gálahangverseny azért fontos - emelte ki Kesselyák Gergely -, mert kortárs zeneszerzők révén villantja fel azt a népoperai vonulatot, amelynek az élére szeretne állni a jövőben a Miskolci Operafesztivál. A gála programjára utalva a fesztiváligazgató úgy fogalmazott: "Az én értelmezésemben például a West Side Story is opera. Ugyanúgy a hollywoodi filmzenék atyja, Erich Wolfgang Korngold műveit is a huszadik századi népopera műfajába sorolnám. Széles körben fogyasztható, nagyszerű, értékes zenék ezek." Az idei Miskolci Operafesztivál kedvező jegyárakkal, valamint további ingyenes előadásokkal várja a közönséget. Ingyenes belépővel látogatható például a Bartók+2 Szakáll elnevezésű produkció, amelyben Bartók és Offenbach operái, A kékszakállú herceg vára és a Kékszakáll kerülnek színre a Szegedi Egyetem magánének szakos hallgatóinak előadásában. Ez a produkció került a Kolozsvári Magyar Opera június 14-re meghirdetett Triptichon bemutatójának a helyére, amelyet a fesztivál szervezőinek a támogatások elmaradása miatt kellett lemondaniuk. Ez okból maradnak el a korábban csak előjegyzésben meghirdetett Turandot és Pillangóasszony koncertszerű előadásai is.

A fesztiválon immár hagyományszámba megy, hogy a kísérőrendezvényeken a miskolci zenész generációk is bemutatkoznak, méghozzá a legkülönbözőbb műfajokban: kórushangversenyt, zenés és táncprodukciót egyaránt láthat majd tőlük a közönség a Szent István téri színpadon. "A fesztivál jelene és jövője múlik ezeken a fellépéseken, amelyek révén új, zeneértő közönség nőhet fel" - fogalmazott Seres Ildikó, a kísérőrendezvények művészeti vezetője. Mint elmondta: a már befutott helyi együttesek, a Miskolc Dixieland Band vagy a Miskolci Ütősök mellett színpadra áll majd Ferenczi György és a Rackajam, és Miskolc lesz az első állomása Müller Péter Sziámi és Takáts Eszter új zenekarának, a ...CATSANDOX-nak is az "Ár-Apály" koncertsorozat keretében. A miskolci belváros a fesztivál idején nemcsak az operától és a koncertektől lesz hangos. Utcatánc és opera-flashmob mellett a Puccini-kortárs Lehár szerezte operett-részletek is színesítik a kínálatot. A Miskolci Operafesztivál idején mindenki megtalálhatja a maga számára legkedvesebb szórakozást, így lesz az opera mindekié!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Vidéken is dobban a szív – koncertturnéra indul az Erkel Színház

Hello Erkel! – dobbanaszív címmel koncertturnéra indul az újonnan alakult Erkel Színház. Az ősztől színpadra kerülő darabok legismertebb részleteiből összeállított koncertshow júniusban és júliusban Debrecenben, Tokajban és Siófokon lesz majd látható.
Zenés színház kritika

„Én glóriával átallépem azt” – Stuart Mária-premier az Operaházban

Bár a Stuart Mária izgalmas történelmi dráma, igazi mondanivalója mégiscsak az, hogyan képes valaki mindezeket a küzdelmeket maga mögött hagyni, és a halál közelségének tudatában számot vetni életével. A május 10-i, bemutató előadáson jártunk.
Zenés színház interjú

A szabadság kettőssége – Szabó Máté a Stuart Máriáról

Májusban először kerül az Operaház színpadára Gaetano Donizetti történelmi királydrámáinak egyik legfontosabb darabja, a Stuart Mária. A háromfelvonásos opera rendezője Szabó Máté, a Miskolci Nemzeti Színház művészeti vezetője.
Zenés színház hír

Már lehet jelentkezni Miklósa Erika Mesteriskolájába – a Pécsi Tudományegyetemen tanulhatnak a KvintEsszencia növendékei

Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje tavaly indította el KvintEsszencia Mesteriskoláját, az új tanévre a jelentkezések a napokban kezdődtek el, és május 31-ig tartanak.
Zenés színház ajánló

Georg Zeppenfeld és Joyce DiDonato koncertje következik az Opera Sztárestek zongorával-sorozatában

A daléneklés két elhivatott világszínvonalú előadóját látja vendégül májusban az OPERA: május 12-én Georg Zeppenfeld német basszista az Eiffel Műhelyházban, május 28-án pedig Joyce DiDonato amerikai mezzoszoprán az Operaházban lép fel.