Amikor Marcelo Puente, Pinkerton hadnagy megformálója a függöny elé lépett március végén a Covent Gardenben egy előadás után, a taps mellett hangos hurrogás fogadta. „Pedig az utóbbi időszak legteljesebb és legmeggyőzőbb alakítását nyújtotta” – írja aGuardian kritikusa, Tim Ashley. –
Az előadás karmestere, Sir Antonio Pappano azt mondta, semmi baja nincsen az ilyen hurrogással.
Ez a Pinkerton borzasztó fickó, nem?

Kapcsolódó
Miért mindig a nők halnak meg az operákban?
Leszúrják, megfojtják, lelövik, megmérgezik. Megőrül, öngyilkos lesz. Nem is olyan jó primadonnának lenni.
– tette fel a kérdést, és hozzátette, hogy olyasmi pfujolás ez, mint a pantomim-előadásokon. „A másik fajta hurrogás a nemtetszés kifejezése... egy művész sem szereti ezt, ez nem is kérdés. De a színház élő dolog, a nézők kifejezik a véleményüket” – mondta. „Viszont azt gondolom, ennek van más módja is: ne tapsolj.”
Brandon Jovanovich, Pinkerton megformálóinak egyik legkiválóbbja is beszámolt róla, hogy a közönség lehurrogta a negatív karaktert: „Az Egyesült Államokban így jelzik, hogy jól alakítottál.”
az előadásról. Az élénk visszajelzések nemcsak a műfaj életben tartását szolgálják, hanem meghatározó zenei események okozói is lehetnek. Enrico Caruso például annak köszönhette a Bajazzók ban aratott fergeteges sikerét, hogy a tenort, aki helyett beugrott, kíméletlenül kifütyülte a közönség. Caruso pedig jött, és miután elénekelte a „Kacagj, bajazzó!”-t, a közönség hosszasan éltette.
2006-ban Komlósi Ildikó élt át egy kellemetlen esetet Milánóban, amikor partnere, Roberto Alagna hiába várta a menetrendszerű tapsot az Aida egyik áriája után, a magas hangot kínos csönd követte. Valaki bizonytalanul tapsolni kezdett, egy másik néző, akit nem tett boldoggá Alagna éneklése, pedig huhogni, mások fütyültek. A tenor úgy megsértődött, hogy rögtön otthagyta az előadást. "Roberto fogta magát, szalutált, és kiment, én meg ott maradtam egyedül. Megállt a levegő, körülbelül 200 lehetett a vérnyomásom – emlékezett vissza. – Lenéztem a karmesterre, aki erre elkezdte a zenét, mert ha egyszer lemegy a függöny, az azt jelenti, hogy vége az előadásnak. Ezért belekezdtem egyedül a duettbe, és nemsokára oldalról berepült egy tenor. Szó szerint berepült: Antonello Palombit úgy lökték be fekete farmerben."
A közelmúltban, 2013 egy bayreuthi Ring-bemutatón a közönség tíz perces füttykoncerttel fogadta a színen megjelenő Frank Castorf rendezőt. Budapesten is részesült opera „vegyes fogadtatásban”. 2016 márciusában Galgóczy Judit A trubadúr-rendezését fütyülte ki a közönség az Erkel Színházban. Ókovács Szilveszter az eset kapcsán így írt: „Magyarországon nincs is igazi álló taps. És búzás sincs. És mivel nincsenek fokmérői a sikernek, sem a művészek, sem a vezetők nem lehetnek biztosak abban, mit gondol a közönség.” – Majd egy ellenpéldával folytatta: „a pénteki, Erkel színházi esettel semmi bajom. Figyelem:
másfélezer néző nem hazament a szünetben, hanem végignézte az előadást,
amely azután többeket annyira felidegesített, hogy kifütyülték. Hol itt a hiba?”
Ahelyett, hogy veretes tanulsággal zárnám ezt az írást, megkérdezem Önöket: lehet-e fütyülni, hurrogni, "búzni" az operában?