Zenés színház

Lengyel operaritkasággal érkezik a Kassai Nemzeti Színház társulata az Eiffel Műhelyházba

2023.08.11. 10:05
Ajánlom
A Kassai Nemzeti Színház vendégjátékában először látható Magyarországon Karol Szymanowski lengyel zeneszerző Roger király című operája augusztus 22-én az OPERA Eiffel Műhelyházában. A Színházi Olimpia keretei közt megvalósuló előadás a Magyar Állami Operaház 140. évadának nyitánya is egyben.

Roger király, Szicília uralkodójának udvarába nyugtalanító hírek érkeznek egy magát pásztornak nevező rejtélyes idegenről, aki különös vallásról prédikál. Az egyházi vezetők és a nép a halálát követeli, mikor azonban a pásztor megjelenik, és egy hozzá hasonlatos, fiatal, csodálatos istenségről beszél, aki a szerelem után vágyakozókhoz szól, a hatása alá kerülő Roxána királyné kegyelemért könyörög. A király végül szabadon engedi a pásztort azzal a feltétellel, hogy este jelenjen meg ismét a palotában.

Az újbóli kihallgatáson a pásztor, aki a szerelem nevében szenvedélyes és vad táncba hívja az egybegyűlteket, egyre inkább megbabonázza a királynét. A király nem hisz a szerelem dalában, és a tánc tetőpontján parancsot ad az idegen elfogására, a nép azonban megvédi a pásztort, aki távozik, követői közt a királynéval. A magára maradt Roger király úgy dönt, zarándokútra indul, és maga is az idegen nyomába szegődik, hogy ismét szembenézzen a pásztorral…

Karol Szymanowski (1882-1937) a 20. század eleji lengyel modernizmus kiemelkedő alakja.

Fő műve, az 1918 és 1924 között komponált Roger király a lengyel operairodalom egyik legjelentősebb alkotása, ami napjainkban rendszeresen tűnik fel a világ vezető operaházainak repertoárján,

a közelmúltban többek közt a londoni Királyi Opera, a Párizsi Opera, a barcelonai Liceu, az Opera Australia, a Bostoni Szimfonikus Zenekar és a brazil Amazonasi Operafesztivál is műsorára tűzte.

A szerzőt, aki több alkalommal is bejárta a Földközi-tenger vidékét, lenyűgözte a mediterrán kultúrák sokszínűsége, a Roger király megkomponálásakor ugyanakkor Euripidész Bakkhánsnők című drámája, Platón Phaidrosz és A lakoma című művei mellett Nietzsche és Oscar Wilde írásai is hatással voltak rá. A librettó elkészítésében Szymanowskit unokatestvére, az ugyancsak jelentős 20. századi író, Jarosław Iwaszkiewicz is segítette. Operájához Szymanowski különböző zenei stílusokból táplálkozó, egyedei nyelvet hozott lére, ami különösen

Roger király és a pásztor, értelem és érzelem, az ész és a szív, a keresztény és az antik kultúra, vagy akár Apollón és Dionüszosz ellentétét is jellemzi.

A gazdag szimbolikájú, a szerző által „misztériumnak” nevezett, az önismeret, a szexualitás és a spiritualitás témáit is fejtegető műben Richard Strauss, Debussy, Stravinsky, de akár Bartók hatása is felfedezhető.

A Roger királlyal augusztus 22-én az OPERA Eiffel Műhelyházában vendégszereplő Kassai Nemzeti Színház Szlovákia egyetlen háromtagozatú (dráma, opera, balett) teátruma a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház mellett. A 2022-ben bemutatott, szünet nélkül kb. másfél órás előadás rendezője Anton Korenči, a drámatagozat igazgatója. Roger királyt Michał Partyka lengyel bariton, a Brémai Színház társulatának tagja alakítja, aki Korngold A halott város című operájának koncertszerű bemutatóján már lépett fel az Erkel Színházban. A pásztor szerepében Juraj Hollý szlovák tenor lép színpadra, aki cseh, szlovák és német operatársulatok rendszeres vendége, míg Roxanát Gabriela Hrženjak horvát koloratúrszoprán formálja meg. A Kassai Nemzeti Színház együtteseit Peter Valentovič, a teátrum zene- és karigazgatója vezényli, aki Edita Gruberová budapesti fellépései alkalmával többször vezényelte már a Magyar Állami Operaház Zenekarát és Énekkarát is.

További részletek az előadásról itt érhetők el. >>>

Fejléckép: Jelenet a Roger király előadásából (forrás: Kassai Nemzeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Plusz

Kortárs zenei ősbemutatók és színházi különlegességek várnak az Óbudai Társaskör fesztiválján

Ötödik alkalommal rendezi meg a Társaskör az Óbudai Hang-mű-helyt. A szeptember 17-én induló, kéthetes programsorozatban egy színmű magyarországi bemutatója, hét kortárs zenei ősbemutató is helyet kap, és közel hatvan művész lép színpadra.
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.
Zenés színház hír

III. Béla életét bemutató történelmi musical ősbemutatójára készülnek

A Fehér Tibor műve alapján, Nyitrai László zenéjére, Máthé Zsolt rendezésében készülő produkció bemutatójára október 27-én 19 órakor a Pesti Vigadóban kerül sor.
Zenés színház hír

Ázsiai musicalfesztiválon nyert első díjat a Tesla

A kontinens legjelentősebb musicalfesztiválján, a DIMF-en a Nikola Tesla – végtelen energia című produkciót díjazták. Az elismerést Sebestyén Áron zeneszerző vette át.
Zenés színház kritika

Carmen, a pszichoterapeuta

Dmitrij Csernyakov rendező radikálisan nyúlt a Bizet-opera cselekményéhez a brüsszeli La Monnaie előadásában. De vajon megállja-e a helyét a Carmen története, ha kiderül, hogy minden csak játék, színlelés? A június 18-ai előadáson jártunk.
Zenés színház hír

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.