Ulrich Engler divattervező úgy gondolta, hogy az első sorokba mászik a székek között Wagner operája közben, Matthew Feargrieve ezt nem nézte jó szemmel, tenyere viszketését pedig egy jól irányzott ökölcsapással enyhítette. A negyvenhárom éves férfit most bűnösnek nyilvánította a londoni bíróság.
„Még soha nem néztek rám ennyi gyűlölettel és haraggal rám, mint ez az ember” – nyilatkozta a sértett, akit eredetileg az incidens kezdeményezésével vádolták, egy éjszakára hűvösre tették, és az operaházból is kitiltották egy életre (ezt azóta feloldották).
A verekedés oka persze a pénz, „minden rossznak gyökere”. Az az üléshely, ahol a sértett ül, ugyanis „csak” 356 fontba kerül, míg az első sor, ahová mászni szeretett volna, 1200 fontba.
A sértett egyébként azt állítja, poszttraumás stressz szindrómával küzd az eset óta. A vádlott ügyében január 22-én hoznak ítéletet. (Times)

hírlevél












