Zenés színház

Lezárult a kritikapályázat

2015.05.29. 14:02
Ajánlom
Nyolc hónapon át tartó pályázatunk végéhez ért. Olvassa el a legjobb pályaműveket, és tudja meg, ki kísérheti el Japánba a Magyar Állami Operaházat!

2014. szeptemberében harmadik alkalommal hirdette meg a Fidelio.hu - ezúttal a Magyar Állami Operaházzal és a Színház.hu-val közösen  - kritikapályázatát, amelyre zenés színház, illetve tánc témakörében vártunk írásokat.

A nyolc hónapon át tartó megmérettetés során az öttagú zsűri (Papp Tímea, Kézdi Beáta, László Ferenc, Réz György és Zsoldos Dávid), továbbá a Fidelio.hu szerkesztősége hónapról-hónapra, több tucat pályamű átolvasása és értékelése után hozta meg döntését, amelynek értelmében a fődíjat Csabai Máté nyerte el.

Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a kritikapályázat győztese ezúttal is lehetőséget kap, hogy egy éven keresztül a Fidelio.hu hasábjain publikáljon. A tét azonban idén minden eddiginél nagyobb volt: a legjobbnak választott szerző ugyanis hat napon át a helyszínről tudósíthat a Magyar Állami Operaház Japán turnéjáról. A beszámolókat június második hetétől a Fidelio.hu oldalán olvashatják.

Az évad során beérkezett legjobb kritikákat ide kattintva olvashatja el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Könyv

Beleolvasó – Krusovszky Dénes: A másik mozaik

Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. A hol hétköznapi, hol szürreális történetekben közös, hogy néha a legegyszerűbb dolgok tudnak a legrejtélyesebbek lenni. Olvass bele a kötetbe!
Klasszikus

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Győzteseket hirdettek az Operettszínház ifjúsági színházi versenyén

A Budapesti Operettszínház immáron negyedik alkalommal hirdette meg a Tiétek a színpad! című színházi vetélkedőjét. Az idei évadban Hamupipőke ihlette előadásokat mutattak be a fiatal tehetségek a Kálmán Imre Teátrumban.
Zenés színház ajánló

A 25. előadás küszöbén: mi a titka a Veres 1 Színház legújabb közönségkedvencének?

Egy új bemutató esetében már az is eredmény, ha néhány hónap alatt stabilan műsoron marad. Az idei premierként színpadra állított Amerikai komédia azonban ennél jóval tovább jutott: rövid idő alatt a 25. előadásához közeledik.
Zenés színház ajánló

Közelebb van hozzánk a Kelet, mint gondolnánk – operák egzotikus tájakon

Az opera műfajának számtalan ikonikus jelenete kapcsolódik egzotikus tájakhoz, hiszen a librettisták szinte már a kezdetektől felfedezték, hogy a távoli terekbe helyezett történeteket különösen kedvelik a nézők.
Zenés színház interjú

Fény és árnyék – Vajda János és Selmeczi György közelgő ősbemutatóikról

Selmeczi György Thomas Mann, Vajda János pedig Friedrich Dürrenmatt műve alapján komponált új operát, amelyek áprilisban, egy estén szólalnak majd meg az Eiffel Műhelyház Bánffy-termében.
Zenés színház magazin

250 éve kezdődött a rendszeres operajátszás Magyarországon

250 éve, 1776. március 21-én indult el a rendszeres operajátszás Magyarországon Gluck Orfeo ed Euridice című darabjának bemutatójával, Haydn vezényletével.