Zenés színház

Lezárult az Armel Operaverseny első fordulója

2011.05.04. 16:46
Ajánlom
A második fordulóba három magyar szoprán operaénekes jutott.

A New York-i Davenport Studiosban tartott válogatással lezárult az Armel Operaverseny és Fesztivál első fordulója. Cyril Diederich, a zsűri elnöke kiválasztotta azt a 32 énekest, akik bejutottak a május 29-i szegedi második fordulóba. Az idei évben öt operaprodukció rendezői, Juronics Tamás, Andreas Rosar, Beata Redo-Dobber, Alföldi Róbert és Sam Helfrich választják ki az énekeseket, akiknek hangi képességeik mellett már színészi tehetségükről is számot kell adniuk.

A budapesti fordulóból két, a párizsi fordulóból egy magyar operaénekes került be a második fordulóba. Joseph Mysliveček Antigona című operájának Ermione szerepéért Szakács Ildikó versenyez, Giuseppe Verdi Rigolettójának Gildájára Szalay Ágnes van versenyben, Riccardo Zandonai Francesca da Rimini című művének címszerepéért Miksch Adrienn mutatkozik be a zsűri előtt. A középdöntőben a darabok magyar és külföldi rendezőin kívül a partner operaházak igazgatói és karmesterei az idei évben is képviseltetik magukat és segítik a rendezőket döntésük meghozatalában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Tánc

Nyomtatott spicc-cipő hozhat megváltást a balerinák számára

Hadar Neeman 3D-s nyomtatással készít személyre szabott spicc-cipőket a fájdalom csökkentése érdekében.
Könyv

„Az irodalmi életrajzok poposítása tudatos volt, a reflektorfénybe kerülés nem” – Interjú Nyáry Krisztiánnal

A virtuális és a valódi közösségi terekről, a papíralapú könyv mai napig tartó létjogosultságáról és az egy éve nyitott Magvető Caféról is kérdeztük a KULT50 magazin hasábjain Nyáry Krisztiánt, a Líra kreatív igazgatóját.
Jazz/World

A királynő varázsol - Ikonikus pillanatok Aretha Franklin pályájáról

Az augusztus 16-án rákban elhunyt soul királynő személye már életében kultikussá vált, amiről rengeteg videofelvétel is tanúskodik. Ezekből az emlékekből szemezgettünk.
Tánc

Vági Bence cirkuszrendezését dicsérik Skóciában

A hét ukrán artistát felvonultató My Land című produkció az Edingburh Fringe Fesztivál közönségét már meggyőzte.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház tévé

Nézze meg a Budavári Palotakoncertet a tévében!

Ahogy minden évben, idén is volt operettgála a budai Vár Oroszlános Udvarában. Az Operettszínház sztárjai léptek színpadra Lőcsei Jenő rendezésében. Ha lemaradt róla, vagy szeretné újraélni a pillanatait, augusztus 20-án megnézheti a tévében.
Zenés színház hír

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Zenés színház videó

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Zenés színház

Ritka hangfelvétel került elő Birgit Nilsson svéd operaénekesnőtől

Egyedülálló hangfelvétel került elő a legendás svéd szoprán, Birgit Nilsson (1918-2005) korai szakaszából, a hatperces operarészletet CD-n adják ki az énekesnő születésének 100. évfordulója alkalmából.
Zenés színház nyílt levél

Kesselyák Gergely megszólalt RockGiovanni-ügyben, és megvédte Szüts Aport

A múlt héten Kovács János és Szüts Apor nyílt leveleket váltott, most a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója is tollat ragadott: „Mi történt most a RockGiovanni körül? Egy provokatív cím végre átütötte az érdektelenség és felületesség ingerküszöbét.”