A zárógála műsora – mint megszoktuk – közönségbarát és szórakoztató volt, a fin de siècle és a 20. század első hat évtizedének – sokszor kevéssé ismert – műveiből válogatott, előnyben részesítve az orosz-szovjet zeneszerzők alkotásait. A hangulatot Bősze Ádám standup-szerűkonferálása emelte.
Mikhail Agafonov különösen a Puccini-áriákban aratott nagy közönségsikert; tényleg ez a zenei világ áll hozzá a legközelebb, bár helyenként – úgy éreztem – kissé erőltetetten énekel. Eleinte úgy tűnt, hogy Nora Friedrichs hűvös lírai szoprán szerepeket kedvel – Stravinsky The Rake's Progress című operájának távolságtartó neostílusa nagyon jól állt neki –, később azonban rájöttem, hogy életteli szubrettként is kiváló teljesítményt nyújt. Nagy átéléssel, igen kifejezően zenéltek az Orosz Kamarafilharmonikusok (vezényelt: Jurij Gilbo). Időnkét már-már túl szép volt a hangzás: Bartók Román népi táncok című művét például elképesztően lassan, mézes tejbe áztatott vonóval játszották, bár Glazunov Raymonda című balettjének részletét gyönyörűen felépítették.
Köztudott, hogy Miskolcon és a környező falvakban milyen komoly szociális problémák vannak – tényleg csak néhány kilométerre a szépen felújított belvárostól. Nem lennénk őszinték, és a fesztivál szervezői sem lennének azok, ha ezt nem tennék szóvá. Így az utolsó napra meghívták a – főleg – halmozottan hátrányos helyzetű gyerekekből és tanáraikból álló Szín-Fónia Kamarazenekart, akik az operafesztiválon adtak szabadtéri koncertet. A Szimfónia Programban két miskolci és három Miskolc környéki általános iskola – többségében roma – tanulói vettek részt, akik egyhetes táborban készültek fel a hangversenyre. A koncerten közreműködött a Symphonia Alapítvány alapítója, a híres Liszt-játékos Oravecz György zongoraművész is. A Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola egyébként a venezuelai El Sistema elveit követve a szegénységben élő gyerekek szociális felzárkózását próbálja segíteni a zenei nevelés útján. Az iskolában folyó munkát egy idén bemutatott dokumentumfilm, a Rézangyalok szemlélteti.
Délután a Perecesi Bányász Fúvószenekar hangjai töltötték be a sétálóutcát, nosztalgikus üdülővárosi légkört teremtve. Ebben a felszabadult és érzelmes hangulatban búcsúztam a várostól – ahogy búcsúzik a tíznapos fesztiválnapló és az idei Bartók Plusz Operafesztivál is.
hírlevél
