Zenés színház

Loncs, neon, hepinesz

2015.06.25. 08:30
Ajánlom
Magyarországon először vitték színre a Hair eredeti Broadway-változatát a Belvárosi Színházban. Most már legalább tudjuk, miért nem jutott eszébe korábban senkinek se megrendezni. KRITIKA

Az Orlai Produkciós Iroda részéről bátor vállalkozás volt kiválasztani Gerome Ragni és James Rado 1967-ben írt színdarabját, a köztudatban a Milos Forman-filmként élő Hair színpadi változatának eredeti szövegkönyve ugyanis alig több húsz oldalnál, és normális története sincs. Mohácsi János rendező már a nekünk adott interjúban is kiemelte az alapanyag hiányosságait és kuszaságát: bár feltűnik a színen a három főszereplő, Berger, Bukowski és Sheila, lineáris, a filmben látott összefüggő cselekménynek nyoma sincs. A hippi törzs-kolónia mindennapjait és életérzését bemutató, „The American Tribal Love-Rock Musical"-ként aposztrofált produkció 1967-ben szaggatott történetével is tudott ütni, hiszen olyan, akkor aktualitás tabukat döngetett, mint a vietnámi háború, a drogok, a konzumtársadalom és a szexuális forradalom szülte problémák. A társadalomból való kivonulás, a látszatélet, a hatalomnak való ellenszegülés persze örökérvényű dilemmák; a minimál szövegkönyv szinte felkínálta magát, hogy a benne tátongó lyukakat ma is érvényes, kreatív megoldásokkal töltsék meg. A Mohácsi által egy másik interjúban megfogalmazott felvetés, miszerint az előadásnak kell jónak lennie, nem a darabnak, mindezt megelőlegezte.

A cél, hogy a néző „megszólítva legyen", rögtön az elején teljesült is. A színészek a nyitószám után közlik a közönséggel, hogy csúnyán fognak beszélni, tegeződni is fognak, valamint elmagyarázzák, hogy ez nem az a Hair, itt nem fognak sírni a végén, mert a szerzői jogok miatt nyomokban sem fog emlékeztetni az előadás a filmre. Miután a nézőt kissé inkompetensnek nézik, arról is tájékoztatják őket, miben különböznek tőlünk a hippik: ők nem úgy élnek, ahogy mi nézők, akik reggelente felkelnek, és munkába mennek. Miután megkaptuk, hogy kisszerűen és unalmasan élünk, megtudjuk, hogy a társadalmi problémák iránt is közönyösek vagyunk: mintha ezt dörgölné orrunk alá az első pár jelenet, amiben a társaság sorra veszi a tabutémákat, rövid, didaktikus jeleneteket ékelve a már ismert Hair-slágerek közé. A Claude-ot játszó Mátyássy Bence a magyarok mélyszegénységről tart kiselőadást, a rasszizmus, a homofóbia, a szexuális szabadosság és a drogok mellett az aktualizálás jegyében a bevándorlózás sem marad el, pár percre el is hurcolják a Bergert játszó Szabó Kimmel Tamást azzal a felkiáltással, hogy „ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok ülőhelyét". Nem lehet, hogy ez a téma többet érdemelt volna pár odaszúrt poénnál?

Természetesen nem azzal van a probléma, hogy az előadás tükröt tart elénk: túl szájbarágósan teszi, és ezeket a zárványszerű, magyaroknak szánt kioktatásokat a továbbiakban nem integrálja az előadásba. A második felvonásban például, ahol a színpadi cselekmény már tisztán a vietnami háborúra koncentrál, ezek elő se kerülnek. A kikacsintások, a nézőkre kimutogatás és az irritáló kiszólások (például a 9900 Ft-os jegyárakkal viccelődés) ellenben az egész első felvonást uralják, ahogy a folyamatos eltávolítás és a színházi helyzetre való reflektálás is: Lovas Rozi terhes hasát fogva kesereg azon, hogy 20 előadás után is ezt a szöveget fogja mondani, és a szereplők többször is tudtunkra adják, hogy Claude meghal a végén. Az egészből az jön le, hogy a színészek ezt borzasztóan unják, és bár nagyon szeretnék, hogy zavarba jöjjünk, mi meg se rezzenünk: túl sokszor láttuk ezt már máshol.

Mindezen túl átsejlik haloványan egy történet a szülői mintákat elutasító fiatalokról, a családi nyomásra mégis bevonuló, egyetemről kirúgott Claude-ról, egy zavaros szerelmi háromszögről, a halállal való szembesülésről. Részleteiben és nem direkten szájba rágva nagyon is erős pillanatok bontakoznak ki elvárásokról, döntésekről, ellenállás és szabadság kettőséről, ami már-már maga is egy elvárás (miért ne lehetne Claude bevonulása, vagy épp a társadalomba integrálódás egy szabad döntés?), és több rendezői megoldást is kifejezetten élveztünk. A „törzs" tagjai folyamatosan más szerepekben tűnnek fel, csettintésre bújnak konzervatív szülők, az egyetemi hallgatói önkormányzat bíráskodói, a rendőrök, a kiképzőtisztek bőrébe, és egy-egy lineárisan végigvitt jelenet pedig kifejezetten ütősre és viccesre kerekedett. Ilyen például a látogatás a megduplázódó szülőknél, akik tudomást szereznek arról, hogy Claude-ot kirakták az egyetemről, és be kéne vonulnia katonának. Pont az ellenállás, a társadalomkritika marad a felszínt súroló közhely, és pont az épp, hogy megérintett motívumok hatolnak az ingerküszöbnél mélyebbre. Egyik ilyen a halálfélelem témája: ezen a ponton a haj inkább a felnőtté válás szimbóluma, mintsem a lázadásé: akkor kezd el nőni (és nő bele a Hair című slágerbe), amikor a fiatalok a halálra gondolnak. Ehhez kapcsolódnak a Claude halála előtti percek, amiket a rendező az Amerikában hagyott Sheila és Berger kettősével állít párhuzamba. „Épp akkor fogsz meghalni, amikor Sheila otthon hajnalban megfogja Berger bögréjét" - hangzik el a többnyire meleg drogdílert alakító Nagy Dániel Viktor szájából, és ennek a motívumnak egy hosszúra hagyott, remek háborús jelenet ágyaz meg később.

Mindez szép, de elég-e pár jól sikerült jelenet, hogy feledtesse az átgondolatlanságot és a valódi kérdésfelvetés hiányát? Az aktualizálás tényleg azt jelenti, hogy felületesen beolvasunk, majd elszaladunk, mint a rosszgyerekek? Ma már elnézően mosolyogva szemléljük a rövidke hippimozgalmat, aminek egyes elemei beolvadtak a mainstreambe, konszolidálódott öregeket és kérdőjeleket hagyva maga után. Például hogy mi a kivonulás tétje, hogy hogyan lehet hitelesen lázadni? Lehet-e 2015-ben? Mi van azokkal a mai magyar huszonévesekkel, akik munka és perspektíva híján kirekesztődnek a társadalomból, és gyakorlatilag ugyanazt az életet élik szintén a szüleik pénzén, mint Bergerék?

Hogy ez az életérzés lehet-e több polgárpukkásztásnál vagy bedrogozott állapotnál, azzal az előadás nem foglalkozik: nehéz is lenne olyan szereplőkkel, akiknek a legújabb divat szerint szabott neonszínű trikói, szakadt farmerei, sortjai és tornacipői leginkább a Sziget trendi fesztiválozóit juttatja eszünkbe, semmint az igazi kívülállókat. (Miért lenne a fiatalos és a divatos egyben lázadó is?) Persze tudjuk, hogy a tarka trapéznadrág és a szőtt tarisznya ódivatú megközelítés lett volna, de ebben az ellentmondásban is a darab idő- és térbeli elhelyezésével kapcsolatos dilemma rejlik: kihez szólnak a magyar cigánykérdésen moralizáló szereplők, akiknek a következő jelenetben már a behívóégetés van napirenden?

A második felvonásra ez a kérdés szerencsére eldőlt: inkább megmaradt az előadás eredeti közegében, ennek is köszönhető, hogy a közönség valamennyire elégedetten és elgondolkozva állt fel a székéből. Ebben persze a színészi alakítások is közrejátszottak: Szabó Kimmel Tamás, Lovas Rozi, Nagy Dániel Viktor és Tolnai Hella a színpadon uralkodó káoszban is igyekezett kitenni magáért, bár aki jelenlétével teljes egészében uralta az előadást, az a (többek közt) Sheilát alakító Radnay Csilla volt. Ő képes még a színpadon hason fekve is megjeleníteni a hippi életérzés és polgári értékrend közti ellentétet, de öregasszonyként és Claude anyjaként is lebilincselő, ami pedig az énekhangját illeti, simán lemosná bármelyik képzett hangú sztárt a színpadról. Ebben nyomába se ért egyik szereplő se, és bár a meghosszabbított színpad feletti pódiumon a Hairwaves zenekar kitett magáért, éneklés terén az eredmény nem mindenkinél volt tökéletes. Ezen a ponton meg kell említeni Závada Péter dalszövegírót is, akinek egy ilyen legendás musical esetében különösen nehéz dolga lehetett; fordításai nem is mindig sikerültek legjobban, hol a régimódiság (a címadó slágerben a „loncsos-bozontos" Vackorra, a kölyökmackóra utal), hol az erőltetett trendiség („zsír") fogott ki rajta. A végén a szereplők át is váltanak angolba („Vár a napfény"-ről „Let the sunshine in"-re), mintha maguk se lennének biztosak a fordítás sikerében.

Valószínűleg nem ezek a Hair-szövegek lesznek azok, amiket zuhanyozás közben dúdolunk majd, és nem is ez az előadás, amelyik überelné vagy legalább frissítené a filmváltozat élményét. Udvariasságból szokás persze azt mondani, hogy az előadás még nem állt össze - Mohácsi János munkáit ismerve a darab bizonyára sokat fog még formálódni a továbbiakban. A zene, a téma és a színészek mindenképp megérdemlik az érlelést. Reméljük, akkorra a most épp aktuális bevándorlózás talán már simán elhagyható lesz.  

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

Átadták a Prima Primissima Díjakat

Átadták a tíz kategóriában meghirdetett Prima Primissima Díjakat és a Közönségdíjat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselőinek a Müpában megtartott pénteki gálaesten. A Kult50 több szereplőjét is elismerték.
Zenés színház

70 éves Molnár András, a legendás magyar Wagner-tenor

December 8-án ünnepli 70. születésnapját Molnár András Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, tenorista, érdemes művész.
Jazz/World

Örökre megjegyzem ezt a két szót Lantos Zoltán új lemezéről

Lantos Zoltán új lemeze nagyszerű, felemelő és profi, mégsem ez az, ami elsősorban megragadott benne. Hanem két szó: Nada Brahma. A hang Isten. Mit jelent ez?
Tánc

Ezekben a feldolgozásokban láthatod idén A diótörőt

Vannak, akik számára nem telhet el az adventi időszak Csajkovszkij klasszikusa nélkül. Nekik igyekszünk segíteni gyűjtésünkkel.
Könyv

80 éves a verebek, a lóverseny, a plüssmacik és a gombfoci megszállottja

Tandori Dezsőt köszöntjük születésnapja alkalmából. Az író, költő, műfordító és intermediális grafikus művész irodalmi próbálkozásait Nemes Nagy Ágnes bátorította, rajta keresztül került szoros kapcsolatba többek között Mészöly Miklóssal, Ottlik Gézával és Mándy Ivánnal.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Amikor a közönség elé lépek, csak a zene marad

A fiatal magyar drámai szoprán második helyet érdemelt a III. Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen, és elnyerte a Fidelio különdíját is. Ádám Zsuzsannával az eddigi pályájáról, a kecskeméti Kodály-hatásról beszélgettünk, illetve arról, hogy honnan tudja, hogy neki operát kell énekelnie.
Zenés színház vidék

A Budavári Palotakoncertek műsorával köszöntik az új évet Szolnokon

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar január 12-én a Budavári Palotakoncertek műsorával szórakoztatja a szolnoki publikumot.
Zenés színház operett

Fischl Mónika a Mayáról: „Ezen a zenén nőttünk fel!”

Több mint negyven évvel az utolsó bemutató után látható a Budapesti Operettszínház Fényes Szabolcs népszerű revüoperettje, a Maya. Fischl Mónika és Bordás Barbara beszél az új produkcióról.
Zenés színház életrajz

70 éves Molnár András, a legendás magyar Wagner-tenor

December 8-án ünnepli 70. születésnapját Molnár András Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, tenorista, érdemes művész.
Zenés színház operaház

Elvehetik az Operaháztól a beruházásait

A Liget-programot kezelő Városliget Ingatlanfejlesztő Zrt.-hez kerülhet az Operaház felújítása és a műhelyház felépítése. A kérdésről jövő szerdán szavaz a Parlament. FONTOS: Cikkünket az Operaház válaszával frissítettük.