Zenés színház

Lőrinczy folytatná az Operett eddigi munkáját

2014.09.01. 18:44
Ajánlom
Folytatná és kiteljesítené az eddigi szakmai munkát a Budapesti Operettszínházban a vezetői posztra pályázó Lőrinczy György, aki számos új együttműködést is tervez.

A Pentaton Koncert- és Művészügynökség igazgatója, az Európai Művészeti Menedzserek Szövetségének elnökségi tagja hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: miután az új vezetőnek rövid időn belül, már november 1-jén meg kell kezdenie a munkát, és Kerényi Miklós Gábor, az eddigi igazgató folytatná mellette művészeti vezetőként, továbbá a teljes menedzsment is támogatja, a jelenlegi irány továbbfejlesztését tervezi.

Kerényi Miklós Gábor arról beszélt, hogy megnövekedett az operettszínház előadásszáma, nézőszáma, dolgozói létszáma, és ennek az óriási színháznak a vezetése nagy terhet jelent egy művész-igazgatónak. Ugyanakkor az operettszínház az idén állami fenntartásba került, az operett műfaj hungarikum lett és sikerült elismertetnie, hogy a nemzeti musicaljátszásra szükség van - tette hozzá.

A leköszönő igazgató elmondta: itt az ideje annak, hogy 14 év után dinamikusabb gondolkodásra váltsanak. Arról is beszélt, hogy ő maga megosztó, a céljait határozottan elérni akaró személyiség, és az operettszínház fejlődése szempontjából az a jó, hogy ha egy integráló személyiség lesz az igazgató.

Mint mondta, a fősodor változatlan maradna, ugyanakkor a bel- és külföldi kapcsolatok rendszerében, a marketing-, a menedzsermunkában, a logisztikai tevékenységben előrelépés lenne, ha egy dinamikus menedzser-producer igazgatója lenne a színháznak. Elmondta: művészeti vezetőként folytatja az eddigi irányt. A sajtótájékoztatón elhangzott: újra rendezne Béres Attila és keresni fogják a közös munka lehetőségét többek között Kovalik Balázs, Vidnyánszky Attila és Mohácsi János rendezővel. 

Lőrinczy György az igazatóként esetleg rá váró feladatok között a már előkészítetett évad lebonyolításáról és a Csárdáskirálynő születése 100. évfordulójának alkalmából egy kül- és belföldi turné tervéről szólt.

Saját elképzelései között beszélt azokról az együttműködésekről, amelyeket a következő évadban indítana: a Thália Színházzal, a Zeneakadémiával, a Budapesti Tavaszi Fesztivállal, valamint vidéki és határon túli magyar társulatokkal is terveznek közös produkciókat. Elmondta, hogy a minisztériumhoz tartozó intézményekkel - a Magyar Állami Operaházzal, a Nemzeti Színházzal és a Nemzeti Filharmonikusokkal - közös bérlet létrehozását kezdeményezné.

Tervei között szerepel egy színházi stratégiai tanács felállítása, amelybe a színház vezetői, vezető művészei és érdekvédelmi szervezetei mellett olyan művészeket, producereket hívna meg, akik segíthetik az Operettszínház fejlődését. A testület tagja lenne Béres Attila rendező, Kesselyák Gergely karmester, Török Zoltán soproni menedzser, Herczeg Tamás, a Szegedi Szabadtéri Játékok ügyvezető igazgatója és a szabadkai születésű Lévay Szilveszter Grammy-díjas zeneszerző. Elmondta: a színház arculatában és kommunikációjában is megújulást szeretne. 

Makláry László, aki Lőrinczy György igazgatásával tovább folytatná főzeneigazgatói munkáját, a közalkalmazotti bérek rendezésének szükségességéről beszélt. Mint mondta, az operettszínházi bérek elmaradnak a többi nemzeti intézményétől, és a pedagógusok béremelése nyomán a tanárokétól is.

A Budapesti Operettszínház vezetésére hárman nyújtottak be pályázatot. A teátrum igazgatói posztjára Lőrinczy György művészeti menedzser mellett - az MTI értesülései szerint - Bozsó József színész, rendező, kulturális menedzser és Tokody Ilona operaénekes pályázott.

Lőrinczy György elmondta: a szakmai bizottság a pályázókat szeptember 9-én hallgatja meg.

Programkereső

Legolvasottabb

Vizuál

„Azért élek, mert valamit el akarok mondani” – interjú Mészáros Mártával

Mészáros Márta szeptember 19-én ünnepli 90. születésnapját. Ebből az alkalomból kerestük fel a rendezőt, akivel a film lényegéről, filmtörténeti csókjeleneteiről, a valósághoz vezető lépésekről és új filmtervéről is beszélgettünk. 
Színház

Kováts Adél egy mázsás jégtömböt tolt keresztül Budapesten

A Radnóti Színház igazgatója a nyár legforróbb hetére időzítette performanszát, a Margit hídtól a Radnóti Tesla Laborig tolta jeget, míg a melegben az teljesen semmivé nem vált.
Színház

Vidnyánszky válasza Wilsonnak: „Sajnálom, hogy egyoldalúan tájékozódott”

A Nemzeti Színház igazgatója azután reagált, hogy a MITEM fesztiválra meghívott rendező, Robert Wilson közleményben tudatta, előadása után járó honoráriuma felét a FreeSZFE egyesületnek ajánlja fel.
Színház

Híd, ami összeköt: a tehetség – új tagokat avatott a Halhatatlanok Társulata

„Jó egészséget kívánok mindenkinek, pályatársaimnak remek előadásokat és boldogságot, boldogságot, boldogságot” – tolmácsolta Lázár Kati szavait Jordán Tamás szeptember 18-án a Budapesti Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán, ahol nyolc művész csatlakozott a Halhatatlanok Társulatához.
Klasszikus

„Szeretnék ajtóstul rontani a házba” – beszélgetés Rajna Martinnal

Mindössze huszonöt évesen lett a Győri Filharmonikus Zenekar vezető karmestere, az évadnyitó koncerten Kodály és Bartók művei mellett Balogh Máté új kompozícióját is vezényli, amelyet a zeneszerző számukra írt. Rajna Martinnal győri tervei mellett a modern zene fontosságáról is beszélgettünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

A sors lépcsőfokain járva – interjú Dolhai Attilával

A Budapesti Operettszínház idei évadának első bemutatója a Federico Fellini 8 és ½ című önéletrajzi ihletésű filmje alapján készült Nine-Kilenc, amely egy alkotói válságban lévő rendező belső vívódásait, illetve nőkhöz való viszonyát mutatja be. A Guidót alakító Dolhai Attilával a főhősről, az előadásról és vallásról beszélgettünk.
Zenés színház ajánló

Ki lesz a vadak ura? – Új családi musical a láthatáron!

A TBG Production és a Soproni Petőfi Színház a Tesla musical alkotóinak közreműködésével bemutatja: a Vadak Ura – The Covenant musical show-t.
Zenés színház hír

Musical az ártatlanság koráról – a Nine premierjével indul az Operettszínház új évada

Közönségtalálkozóval egybekötött sajtótájékoztatón mutatkoztak be a Budapesti Operettszínház új bemutatójának szereplői. A Nine-Kilenc Federico Fellini Oscar-díjas 8 és ½ című filmje alapján készül Balázs Zoltán rendezésében.
Zenés színház kritika

Sanzon-szerelmek Pokorny Liával

Hányféle szerelem létezik? És melyik az igazi? Ismerős helyzetek, valódi drámák és félve elsuttogott vallomások váltják egymást a Centrál Színházban, Pokorny Lia zenés estjén, amely több, mint sanzonokká formált érzelmek kavalkádja: önmagunkkal való szembenézés.
Zenés színház ajánló

Mitől működik egy házasság? – II. János Pál pápa darabja az Opera Eiffel Műhelyházában sejteti a választ

Karol Józef Wojtyła, a későbbi II. János Pál pápa Az aranyműves boltja című darabját Krzysztof Penderecki zenéjével és székesfehérvári Vörösmarty Színházzal együttműködésben mutatja be 2021. szeptember 8-án a Magyar Állami Operaház.