Zenés színház

Lőrinczy György átvette a vezetést

2014.10.31. 16:30
Ajánlom
Ünnepélyes társulati ülés keretében vette át október 31-én, pénteken a Budapesti Operettszínház vezetését Lőrinczy György, aki november elsejétől követi a főigazgatói poszton Kerényi Miklós Gábort.

A leköszönő főigazgató, aki művészeti vezetőként folytatja munkáját, az elmúlt csaknem 14 évről szólva kiemelte: az éves előadásszámot és a közönséget is megháromszorozták, évente 550-600 előadást játszik a színház. Az operettszínház egy kedves, megtűrt színházból az ország legsikeresebb színháza lett - mondta Kerényi Miklós Gábor, aki szerint a külföldi szereplések révén elérték, hogy a teátrum mára Európa egyik vezető zenés színháza lett.

A művészeti vezető az eredmények közül kiemelte, hogy az operett hivatalosan hungarikum lett, valamint hogy a színház 2014-től állami fenntartásba került. Emlékeztetett: amikor átvette a színházat, 62 százalékos volt az állami támogatás, amely ma 14 és fél százalék. Szerinte megnövekedett színház irányítása nagyobb terhet rótt rá, az állami fenntartással új korszak kezdődött, ezért szükség lett a változásra, arra, hogy az eddigi művészi munka friss erővel, megújulva folytatódjon.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára a színház fenntartójának képviseletében az eddigi igazgató és a társulat munkáját méltatva arról beszélt, hogy számos helyre eljutott a színház, nem csak Európában, de távoli területeken is megjelent az operett műfaja hungarikumként, a magyar kultúra nagyköveteként. Kiemelte: a műfaj több mint százéves, de azzal, hogy mintegy félmillió néző fordul meg a színházban egy év alatt, a társulat bizonyítja, hogy bemutatóról bemutatóra meg lehet újítani. Kiemelte: a színház elérte, hogy a saját bevétele arányát növelje, ehhez olyan minőséget kellett produkálni, amelyre rendre bejön a közönség. Mint mondta, bízik benne, hogy az állami fenntartás biztonságot jelenthet a színház számára.

Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter levélben szólt a társulathoz. Mint fogalmazott, az alkotóközösség az elmúlt években az ország leglátogatottabb teátrumává és az operett méltó otthonává varázsolta ezt a színházat. "A zene olyan nyelv, amelynek segítségével történelmi korszakokon és országhatáron át is összekapcsolódhatunk más nemzetekkel" - fogalmazott.

Mint mondta, a magyar operett nemzeti identitásunk egyedülálló építőköve, amely a hungarikumok gyűjteményének is része. "A múlt értékeiből és a hagyományokból táplálkozik a boldogabb jövő, amelyhez elengedhetetlen a megújulás" - fogalmazott, hozzáfűzve: ezért került a színház állami fenntartásba, és ezt a célt szolgálja az új igazgató kinevezése is, akinek vezetésével új lendülettel és új célok kitűzésével folytatódhat az eddigi magas színvonalú munka.

Lőrinczy György a legnagyobb kihívásnak nevezte, hogy színházi, kulturális menedzseri és vezetői tapasztalatát egy ekkora és általa ennyire szeretett intézmény élén tudja-e úgy kamatoztatni, hogy valamit hozzáadjon a már meglévő értékekhez. A színház csapatmunka - hangsúlyozta a direktor, hozzátéve, hogy Borbély László ügyvezető igazgató és Oros Péter gazdasági igazgató segítségére számít, emellett Makláry László főzeneigazgatóra. Bejelentette: Bolba Tamás első karmesterként csatlakozik januártól a társulathoz.

Az operett- és musical-előadások arányáról szólva kiemelte: az a fontos, hogy jó előadásokat készítsenek magyar szerzőktől, és mai színházat csináljanak, amit sokan néznek. Mint mondta, azt szeretné, ha az operettszínházat - alcímként - a mai naptól kezdve úgy hívnák: nemzeti zenés népszínház.


Lőrinczy Györggyel készült interjúnkat itt olvashatják.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

Ez a klarinétos nem jutott be álmai iskolájába, mert a barátnője hamis elutasító levelet küldött neki

Szegény Eric Abramovitz hétéves kora óta egy Los Angeles-i konzervatóriumban akart tanulni, de a barátnője nem akarta, hogy a fiú olyan messze költözzön tőle, és akcióba lépett.
Plusz

Művészettel az orvostanhallgatók kiégése ellen

Empatikusabbak, jobb a kapcsolatuk a betegekkel, kevésbé hajlamosak a depresszióra és jobban bírják a terhelést – egy kutatás szerint a művészeti és humán tárgyak ilyen hatással vannak a diákokra. Ehhez pedig az is elég, ha zenét hallgatnak, nem muszáj maguknak is játszani valamilyen hangszeren.
Zenés színház

Magasrangú francia kitüntetést kapott Jonas Kaufmann

A német tenor, aki továbbra is egy személyben látja el az előző generáció három tenorjának feladatait, a Művészi Érdemrend tiszti fokozatát kapta meg a franciáktól.
Tánc

„Ne játszd túl, de kevés se legyél!”

Két életük van: az egyik az általános iskolában kezdődik minden reggel, mint minden átlagos gyereké, a másik délután egykor a Madách Musical Táncművészeti Iskolában, ahol felveszik a balettcipőt és elkezdik próbálni a Billy Elliot – a Musical című darabot.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház billy elliot

Amerikáig is eljutott a nagy port kavart Billy Elliot-ügy híre

Az egyik legnépszerűbb hollywoodi portál „gaygate”-ről, azaz meleg-botrányról ír az elmaradt előadásokkal kapcsolatban.
Zenés színház magazin

Gördülő titkárság az Operában

Az Ybl-palota korszerűsítése új kihívások elé állította az Opera művészeti osztályait, a nehézségekből azonban igyekeznek előnyt kovácsolni: az Andrássy úti játszóhely kiesését az új évadban is nagyszabású turnék egész sorával tervezik ellensúlyozni.
Zenés színház opera

Magasrangú francia kitüntetést kapott Jonas Kaufmann

A német tenor, aki továbbra is egy személyben látja el az előző generáció három tenorjának feladatait, a Művészi Érdemrend tiszti fokozatát kapta meg a franciáktól.
Zenés színház operaház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Zenés színház interjú

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.