Felhívtam Lőrinczy Györgyöt, az Operettszínház főigazgatóját mindjárt másnap, miután megjelent egy blogbejegyzés - névtelenül, de könnyen beazonosíthatóan - Kerényi Miklós Gáborról, a színház művészeti vezetőjéről, amelyben meglehetősen visszatetsző kontextusban és kitételekkel, de a lényeget tekintve súlyos vádak szerepeltek. Olyasmik, amikről ráadásul jó ideje sustorgott a szakma. Megkérdeztem Lőrinczyt, hogy mit tud és mit kíván tenni; határozottan lepattintott, ezzel: "ez egyelőre mind pletyka, senkiről és senkitől nem tudok semmi konkrétumot. Foglalkozunk a dologgal, és ha bármi kiderül, lesz következménye".

Aztán november 6-án ismét felhívtam; előző este megjelent az Indexen Kovács Bálint cikke, amelyben név nélkül ugyan, de elég meggyőzően szólaltak meg Kerényi bántalmazásának áldozatai. És megjelent az Operettszínház közleménye, amelyből kiderült, hogy valóban foglalkoztak az üggyel, nemcsak ők, hanem a Helsinki Bizottság segítségét is kérték, valamint Kerényi is kérte a nyugdíjazását. Furcsa kombó. Megállapodtunk, hogy késő este, előadás után beszélünk.

- Igazából egy dologra vagyok kíváncsi: tudtatok-e, te személyesen tudtál-e arról, hogy Kerényi Miklós Gábor különös fegyelmezési-nevelési eszközökkel él, vagyis bántalmazza, fizikailag és verbálisan megalázza a fiatal művészeket?

- Idefigyelj, mi elég kemény napokat éltünk és élünk a színházban. Nem hazudok, nem túlzok, sem ebben, sem másban: éjjel és nappal azzal foglalkozunk, hogy a színház, amelyben Kerényi Miklós Gábor több évtizede meghatározó szerepet játszott, minél előbb visszatérjen a normális kerékvágásba, a társulat megnyugodjon, elinduljunk közösen a tisztulás-gyógyulás felé. A nyilatkozatunkban is szerepel, hogy ebben mindenféle külső segítséget is igénybe veszünk, egyrészt mert szükségünk van rá, másrészt mert ezzel is jelezzük: nincs falazás, nincs titkolózás.

- A szakmában régóta keringenek ezek a történetek. Tudtál róla?

- Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy nem, nem tudtam róla - és hozzáteszem, hogy

nem lepődöm meg, ha nem hiszed el, mert valószínűleg én sem hinném el hasonló helyzetben.

Ez a legnagyobb problémám. Ha nem lennék most igazgatóként a kellős közepén ennek az egésznek, én sem hinném el, hogy egy több mint húszéves munkakapcsolatban én ezekről nem tudtam. És ezért nem is tartom vétlennek magam.

Lőrinczy György

- Nem is hallottál ezekről a történetekről? Szanaszét beszélték...

- Szanaszét beszélték azt is - én több mint húsz éve hallottam -, hogy elítélték pedofíliáért. Azóta ötször kapott erkölcsi bizonyítványt, igazgathatott színházat. Pletykákkal és sztorikkal teli van ez a szakma. Ráadásul előbb-utóbb az ember saját magáról is hall vissza szóbeszédeket, amikről tudván tudja, hogy nem igaz, hiszen róla van szó. Ezért másokról sem hiszi el. Ez a lélektani logika működik ebben.

- De csak föltűnik, amikor X-ről sosem hallasz ilyesmit, Y-ról meg igen?

- Föltűnik, de ettől még nem fogom elhinni, kivált, ha az illetőt régóta ismerem, és soha hasonlót sem tapasztaltam.

- Nem hallottad Kerényit ordítani, színészeket megalázni, tűrhetetlenül viselkedni?

- De igen. Ahogy más rendezőket is. És veszekedtünk is emiatt rengeteget, de megmondom őszintén, azt látom, hogy szakma szerte ennek más a megítélése. Az eredmény felől szokták nézni, és hajlamosak megengedően viszonyulni ehhez a legtöbben, akár tetszik ez neked, akár nem.

- Nekem ugyan nem tetszik, de ez most tényleg mindegy. Mikor és hogyan érezted úgy, hogy hátha mégis igazak ezek a történetek?

- A legelejéről kötelességemnek éreztem utánajárni. Válasszuk el a pletykát a valóságtól. Ugyanezt kértem a társulattól is - vagyis nem tiltottam meg vagy le semmiféle nyilatkozatot, hanem akkor, az elején azt kértem, hogy mi ne generáljuk a szóbeszédeket. És rögtön összeültünk az igazgatósággal és két, a színházzal szorosan együttműködő külső tanácsadóval, hogy megbeszéljük a szükséges lépéseket. A Helsinki Bizottság bevonásáról tudsz. Szerda este volt egy katartikus megbeszélés - nekem az volt a fordulópont. Felbukkant valahol egy rólam szóló komment, aminek egy része nem bűn, a másik része nettó hazugság volt, ezért aztán nem szívtam mellre.

Kerényi viszont nemcsak hogy mellre szívta a róla szóló bejegyzéseket, de egyre az érdekelte, hogy van-e már név valamelyik történethez.

Jó lenne, ha elhinnéd, hogy lélektanilag ekkor esett le nekem, hogy ha egy vádra ennyire másként reagálunk, akkor tán mégis lehet valami különbség a valóságtartalomban is. És leesett az is, hogy nem jó, ha az ember mindig magából indul ki, nem jó, ha azt hiszi, hogy amit magáról nem tud elképzelni, azt másról sem tudja. Mert engem ugyan sosem zaklattak, és én sem zaklattam soha senkit...

- Rólad nem tud napvilágra kerülni valami hasonló történet?

- Nem. De folytatom: ezért nemigen töprengtem azon, hogy hol a zaklatás vagy bántalmazás határa, meddig kérhető számon, hogy valaki nem szegül ellen, hiszen nem vagyunk egyformák, az egyik ember leszereli az ilyesmit, a másik meg nem tudja - erre is most döbbentem rá. És ezt a másikat meg kell védeni. Valamint - és ez is nagyon fontos - világossá kell tenni, hogy nem arról van szó, hogy a társulat nagyszerű művészeinek különféle szolgálatokat kellett tenni ahhoz, hogy helyzetbe kerüljenek. Már október 30-án az igazgatósági tagokkal aláírattunk egy nyilatkozatot, hogy nem szerepeltek szexuális zaklatási történetben. Keró is aláírta. November 1-jén, szerdán, ezen a bizonyos katartikus megbeszélésen azt mondta, hogy a színháznak kötelessége őt megvédeni, meg a művészek álljanak ki mellette, mire mi mondtuk, hogy ezt nem tudjuk megtenni, mert nem tudjuk, nem történt-e valami. Attól kezdve a nyilatkozaton dolgoztunk, és azon, hogy a társulat számára is világos legyen, hogy az igazság kiderítésében vagyunk csak érdekeltek, és abban, hogy soha többé semmi ilyesmi ne fordulhasson elő.

- Ehhez képest még eltelt néhány nap a nyilatkozat megjelenéséig.

- Kettő vagy három, igen. Mert közben is dolgoztunk, például a kommentek, hozzászólások alapján kerestük a tanúkat, áldozatokat, és mások is jelentkeztek. Vasárnap is összeültünk - ekkor Kero már Szentpéterváron volt, mert ott rendez -, és etikai vizsgálatot tartottunk az ügyben, teljesen hivatalosan, jegyzőkönyvvel. Föltettem kérdéseket, amire egyenként kellett válaszolnunk. Az első kérdés az volt, hogy tudunk-e konkrét történeteket Kerényivel kapcsolatban. Tudtunk. A második az volt, hogy van-e felhatalmazásunk arra, hogy megnevezzük az áldozatot vagy a tanút. Nem volt. A harmadik kérdés az volt, hogy mindez október 30. után jutott-e tudomásunkra. Igen. Az igazgatóság ezek alapján egyhangúlag megszavazta, hogy megvonja a bizalmat a művészeti vezetőtől. Ekkor felhívtam Kerényit, megmondtam, hogy ez az utolsó beszélgetésünk, és közöltem vele a döntésünket. Kis idő múlva kérte a nyugdíjazását. Ha ezt nem tette volna, akkor én teszem meg, még aznap. És eldöntöttem azt is, hogy azonnali hatállyal fölmentem a munkavégzés alól is, amint előkerül az első név. Most csak az eseményeket sorolom, de elhiheted, hogy

elég megrendítő sorozat volt ez, hiszen huszonévig volt a barátom, és ezekről tényleg nem tudtam semmit.

De ennek vége lett, és ezt neki is megmondtam.

- Ha nem tudtál semmit, az is elég baj.

- Baj bizony.

És bocsánatot kérek mindenkitől azért, mert tényleg nem tudtam erről korábban.

Meg fogunk tenni mindent, hogy ilyen ne forduljon elő soha többé. És okulva a saját hibámból, csatlakozom a Független Előadóművészeti Szövetség nyílt fórumához, és javaslok egy beszélgetést arról, hogy kell és lehet bármi ilyesmit észrevenni...

Utóirat: beszélgetésünk időpontjában nyilatkozott az ATV-ben Maros Ákos, volt táncos, aki beszámolt a bántalmazásáról, ezért Lőrinczy azonnali hatállyal fölmentette a munkavégzés alól Kerényi Miklós Gábort, ami azt is jelenti, hogy nem léphet be az intézménybe.