Lőrinczy György (Fotó/Forrás: Bíró András)

- Nemrég Indiából tért haza a társulat. Miért szeretik arrafelé a magyar operettet?

- Miért fogják szeretni? (Nevet) A Csárdáskirálynő születésének 100. évfordulója kapcsán szorgalmazta a Balassi Intézet, hogy a külföldi magyar intézetek segítségével juttassuk el, mutassuk meg a magyar operettet minél többfelé a világban. Mi boldogan vagyunk ebben partnerek, a nemrég kapott plusz kormányzati támogatás lehetőséget is ad erre. Az operettet sokfelé szeretik, érdekesnek tartják a világban, akár Ázsiára, Japánra vagy a Szovjetunió utódállamaira gondolunk. Magyarországhoz kötik a műfajt. Delhiben az ottani magyar intézet szervezésében adtunk elő egy keresztmetszetet a Csárdáskirálynőből, illetve a nagyköveti rezidencián is felléptünk egy esttel. Szerencsére a Külügyminisztérium sok gazdasági és kultúrdiplomáciai eseményre hív, küld bennünket fellépni. Az indiai útnak volt eredménye is, hiszen találkoztunk olyan producerekkel, üzletemberekkel, akiket érdekelné, hogy egy egész színházi előadással kimenjünk hozzájuk, viszonzásként esetleg hozzánk pedig egy bollywoodi show érkezne. Nagyon izgalmasnak tartanám, ha egyszer egy ilyen produkció eljuthatna Magyarországra.

- 2013-ban fővárosiból állami besorolásúvá vált az Operettszínház. Mi változott ezzel?

- Az egész többéves folyamat, amit még Kerényi Miklós Gábor – Keró – indított el, és idén érett be. Kormányzati döntés értelmében plusz egymilliárd forint állami támogatást kap a színházunk. Ezzel szerencsére megszűnt a korábban méltatlan anyagi helyzetünk is. Korábban a kiemelkedő nézőszámunk és a nemzetközi jelentőségünk ellenére is a költségvetésünk mindössze 13 százaléka érkezett az államtól, vagyis szinte teljesen bevételorientáltnak kellett lennünk. Szégyenletesek voltak a fizetések a többi zenés színházhoz képest. Az előrelépés fővárosi intézményként nem tudott volna megtörténni. Most arra is van már lehetőségünk, és ez kormányzati szándék is, hogy minél többet játsszunk vidéken és külföldön is. Minden évben tervezünk három-négy koprodukciót olyan vidéki vagy határon túli színházakkal, amelyeknek van zenekara és kórusa. Az operett drága műfaj, a műveket sokszor összeadott erőkkel lehet méltó pompájában színpadra álltani. Azt gondolom, a plusz egymilliárd forintos állami támogatást nem a Budapesti Operettszínház, hanem a műfaj kapta. Nyáron a saját előadásinakat is sokfelé visszük majd az országban.

Lőrinczy György

- Oldódik ezekkel az együttműködésekkel az Operettszínházról berögződött szakmai kép, miszerint némiképp elszigetelten létezik a színházi világban?

- A sokféle partnerségünk is mutatja, maximális a nyitottságunk. Sőt, ma már annyi megkeresés érkezik hozzánk, hogy nem is tudunk mindegyiknek eleget tenni. Minden évben bemutatunk egy kortárs operát a Miskolci Operafesztivállal és a Zeneakadémiával közösen, az Átriumban kísérleti előadásokat játsszunk, nálunk tartották nemrég a Versünnep elődöntőjét és a MASZK gálát is.

- Szakmai, média és politikai elismertség elnyeréséről is beszéltél az igazgatói kinevezésedkor. Kerüljön most szóba a második! Mennyire vagy elégedett a sajtóbeli megjelenésetekkel?

- Ha őszintén szeretnék erre a kérdésre válaszolni: elég tragikusnak látom a kulturális média jelenlegi helyzetét, a szakmai újságíróknak kevés megjelenési felülete van ma. A zenés színházi kritika nagyon mélyponton van - tisztelet a kivételnek – az előadásokról sokszor olyan írások születnek, amelyekben nem térnek ki a karmesterre, a zenekarra, egyes énekesi teljesítményekre - miközben a mi műfajunkban pont ezek az elsődleges elemek. A színházi újságírásban is trenddé vált a sértegetős, beszólós stílusú publicisztika. Nehezen tudnám megmondani, melyik orgánumban szeretném, ha többet jelenhetnénk meg. Rengeteget változott a média az elmúlt években, ma már a saját online felületeinken a törzsközönségünk jelentős részét magunk is elérjük, nincs már akkora létszükségletünk arra, hogy újságokban, tévékben megjelenjünk. Ezzel együtt természetesen vágyunk ara, hogy elismerje a sajtó is a szakmai munkánkat.

Lőrinczy György a Marie Antoinette olvasópróbáján, a jobbján Keróval

- Milyen most a divatos színházi kommunikáció?

- Nagyon puritán és modern. Habár általában az intézményi kommunikáció az elterjedtebb, ezzel szemben nekünk fontosabb az egyes produkciók kommunikációja, megmutatni, milyen lesz az előadás, amiből eldöntheti a néző, érdekli-e őt vagy sem.

- Minden évadra kitaláltok szlogeneket: ikercsillagok, legendák évada. Orientálnak ezek?

- Jópofa és segít, ha egy évadnak van szlogenje, amit persze utólag találunk ki, ha összeállt már a bemutatók listája. Fordítva szerintem nem lenne jó. Mivel társulati formában dolgozunk, a premierek összeállításánál figyelünk arra, hogy ha lehet, mindenkinek jusson új feladat, egyensúly legyen az operettek és musicalek között.

- Két korosztályt, úgy tűnik, különösen hangsúlyoztok a kommunikációtokban: az ifjú tehetségeket és az élő legendákat.

- Megpróbálunk minden generációt „építeni”, nálunk nagyon családias légkör uralkodik, ami egyre ritkább a színházakban. A nemzedékek folyamatosan változnak. Evidencia, hogy a legendák mellett erősek a középső generáció húzónevei is. Fontos, hogy minden korosztályban legyenek csillagaink, nem titok, a mi műfajunkban a sztárokra váltják a jegyeket. Kérdés, hogy a fiatalok közül, kik azok, akik tehetségben és ismertségben követőik tudnak lenni az előzőeknek.

- Terítéken van az országos színházi fesztivál, a POSzT megújításának ügye. Hogyan értékeli a zenés színház, hogy kimondottan ilyen előadás a 15 év alatt egyszer sem került be versenyprogramba?

- Rosszul. Többször felmerült már, hogy hozzunk létre egy külön fesztivált a zenés színházi előadásoknak. Költséges a mi műfajunk, egy kifejezetten nekünk szóló seregszemle többe kerülne, mint a pécsi. Vannak méretbeli gondok is: sok előadást a látványvilág miatt nem lehetne teljes egészben áthelyezni másik térbe. Egyébként a POSzT jelenlegi helyzetének kitárgyalásában és a kompromisszum kitalálásban a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagjaként komoly szerepet vállaltam. Most nem a zenés területért küzdöttem, hanem egyfajta mediátori szerepre törekedtem.

- Szeretsz közvetítő lenni?

- Ambicionál, szeretem beleélni magamat mások helyzetébe. Néha úgy érzem, reménytelen a helyzet, a szereplők számára sokszor fontosabbak a saját politikai kötődéseik, ízlésük, érzelmeik, mint a szakmai együttműködés. Ez az állítás igaz minden oldalra.

- Mintha pont a POSzT vált volna az egész színházi szakma ziláltságának a szimbólumává.

- Ezért tartom fontosnak, hogy adjunk még egy esélyt annak, hogy konszenzus tudjon kialakulni. Bízom benne, hogy az a szakmai tanács, amit a két társaság és az új ügyvezetés most közösen felállított, eredményes lesz. Úgy érzem, van még remény. A nálam fiatalabb generáció képviselőiben azt látom, csakis szakmai alapon szeretnénk minél több emberrel együtt működni.

- Hogyan sikerült elérni, hogy a Csárdáskirálynő születésének 100 éves gálaestjén nagy számban jelentek meg állami vezetők a színházban? Ez elég ritkán szokott előfordulni.

- Ebből is látszik, kiemelkedő alkalom volt az évforduló. Másrészt mondhatjuk úgy is, szerencsés kedd este volt, amikor ennyi állami vezető ráért eljönni hozzánk. Egyébként mind Balog Zoltán miniszter úr, mind Orbán Viktor miniszterelnök úr többször megígérte már korábban, hogy meglátogat bennünket. Lázár János miniszter úr városában, Hódmezővásárhelyen rendszeresen fellépünk, ismer bennünket. Megtiszteltetés, hogy ennyien eljöttek.

A Csárdáskirálynő-gála

- Tűnhet, úgy, hogy a színház idei bemutatói némileg mélyebbre ásnak társadalmi kérdésekben?

- A plusz támogatás nagyobb biztonságot ad, több lehetőséget teremt a kísérletezésre. Erre nagyon régóta vágytunk már. Korábban keretet szabott a művészi ambícióinknak, hogy az eladott jegyek száma meghatározta, ki tudjuk-e fizetni a dolgozói béreket. Most lehetőségünk van némi kísérletezésre úgy, hogy közben természetesen szem előtt tartjuk a törzsközönségünk megtartását. Feladatunk az is, hogy némileg megújítsuk az operettjátszás hagyományait, hiszen így tudjuk életben tartani a műfajt. Ebbe a sorba illeszkedik az Én és a kisöcsém, a Sybill és a legutóbb bemutatott A chicagói hercegnő. Mindegyiket új szövegkönyvvel és új hangszereléssel állítottuk színpadra. Nemzeti intézményként az a feladatunk, hogy megmutassuk, a zenés színház is meg tud társadalmi problémákat fogalmazni, ahogy tettük ezt a Virágot Algernonnak vagy a Marie Antoinette című előadásainkkal. Épp ezért mi rendszerint irodalmi vagy történelmi alapú témákat veszünk elő. A musicalek terén nagyon figyelnünk kell a piacot, hiszen rengeteg konkurens, szórakoztató előadás van műsoron.

- Van felelőssége a zenés színháznak abból fakadóan, hogy a legszélesebb közönség rétegeket éri el?

- Abszolút. Rengeteg kamasz nálunk szerzi az első színházi élményeit, innen sodródhat tovább a Vígen keresztül a Katonába, és eljuthat egészen a TÁP Színházig vagy a K2-ig. Számos mai, alternatív színház iránt érdeklődő néző vagy színművészeti egyetemista a Keró által, magával ragadóan megálmodott Elisabeth, illetve a Rómeó és Júlia című musicaleken keresztül jutott el, ismerkedett meg a színházzal évekkel ezelőtt.

Gömöri András Máté és Kerényi Miklós Máté a Virágot Algernonnak című musicalben

- Szaporodnak a házon kívüli produkcióitok. Miben különböznek a Zeneakadémiára és az Átriumba kiválasztott darabok?

- A nagyszínpadon továbbra is népszínházi vonalat szeretnénk képviselni, minél igényesebben és mindenki számára érthetően előadva. A kisebb helyek lehetőséget teremtenek új formanyelvek kipróbálására. Az évadunk utolsó bemutatója, Almadóvartól a Nők az idegösszeomlás szélén című darab stílusa és témafelvetése szintén kisebb előadói helyet kíván magának.

- A következő évadban csatlakozik a játszóhelyeitek közé a Moulin Rouge. Milyen terveitek vannak a volt orfeummal, szórakozóhellyel?

- Épp most zajlanak a közbeszerzések, mindenképpen megnyitjuk a jövő szezonban a Kálmán Imre Teátrumnak keresztelt új játszóhelyet, ám jelenleg még nem tudom megmondani pontosan, mikor. A színházunk sokféleképpen berendezhető kamaraterme lesz, az orfeum jelleget egyelőre elhagyjuk, talán később beépítünk ilyen programokat is a műsorba. Nyitottak leszünk ott minden társművészetekre, zenei irányzatra, jazzre, népzenére, cigányzenére, a lényeg, hogy a társulatunk sok vendégművésszel és műfajjal találkozzon, de komoly színházi programokkal is készülünk.

A chicagói hercegnő a Budapesti Operettszínházban

- Mivel bemutatóitok lesznek a jövő évadban?

- Három nagyszínpadi premiert tervezünk: Lady Budapest címmel az 56-os forradalom 60. évfordulójának tiszteletére bemutatjuk a Kocsák Tibor - Miklós Tibor szerzőpáros Utazás című musicaljét, új hangszerelésben, Janza Katával a címszerepben. Utána következik az Ének az esőben musical, majd Szabó Máté rendezi izraeli koprodukcióban A víg özvegy című operettet, ami régi adóssága a repertoárnak. Székely Kriszta, a Katona József Színház fiatal rendezőnője a Zeneakadémia és a Miskolci Operafesztivállal együttműködésben Kreatív kapcsolatok címmel állít színpadra egy kortárs operát – egy ilyen bemutatóra minden évben sort kerítünk.

- Dolga az Operettszínháznak operát játszani?

- A saját művészi ambíciónk miatt teszünk évi egy kirándulást ebbe az irányba. Ez egyébként – a saját kérésünkre – be is került az alapító okiratunkba. Ha azt szeretnénk, hogy az énekeseink fejlődjenek, időnként erős zenei kihívások elé is kell állítani őket.

Egy anya története - operabemutató a Zeneakadémiával közösen

- Sokfajta funkciót betöltesz az EMMI Színházművészeti Bizottságában, az NKA Színházművészeti Kollégiumában, a Magyar Színházi Társaság elnökségében és két helyen tanítasz is. Hogyan egyeztethető össze ennyi feladat?

- Jelenleg semmi más, csak a szakma van az életemben. A gyerekeim már felnőttek. Ilyen sokféle feladatot nyilván nehéz összeegyeztetni, ám gyors vagyok és praktikus. (Nevet) Kifejezetten előnyét látom annak, hogy többféle szakmai bizottság munkájában részt vehetek, hiszen ez által tájékozottabb vagyok, jobban átlátom az egészet, képviselni tudok máshol hozott döntéseket. A tanítás nem vesz el sok időt az életemből, a budapesti Színművészeti Egyetemen a dramaturgokat és a rendezőket együtt tanítom, Marosvásárhelyen pedig tömbösített óráim vannak. Színházi menedzsmentet oktatok. Az erdélyi egyetemen magam is PhD dolgozatot írok, amiből egyszer, remélem, könyv is születik. Egy teljes színházi folyamatot végigjárok az ötlet kitalálásától, az utolsó előadásig. Végigveszem, mi mindennel találkozik egy színházi menedzser, ezeknek milyen művészi és gazdasági velejárói vannak.

- Szinte egyedüliként nem művészként, hanem menedzserként vezeted a színházat. Lehetnek követőid ebben?

- Szeretném, ha lennének, mert szerintem ez egy jó irány. Elképzelni sem tudom, Kerónak hogyan volt fizikai és szellemi energiája 15 éven keresztül, hogy a művészi munkája mellett az igazgatói teendőket is ellássa. Én másfél éve napi 12 órában javarészt csak ezzel a részével foglalkozom a színházban. Persze megváltozott a helyzetünk is: nemzeti intézményként megnőttek az adminisztrációs kötelezettségeink, és ahogy említettem, megsokszorozódtak a produkcióink, az együttműködéseink száma is. Kreatív producerként gondolok magamra, hiszen részt veszek a szereposztások összeállításában, a darabválasztásokban, művészi kérdések megvitatásában. Kreativitást találok egy plakát, egy szlogen, egy próbarend kitalálásban, abban, miként érezzék jól magukat nálunk a kollegák és megérezni, kinek van szüksége új impulzusokra. Keró kifejezetten szereti a jelenlétemet ezekben a kérdésekben. A színházigazgatók között néha azt érzem, csodabogárként tekintenek rám, hiszen nem művészemberként kellett megteremtenem a legitimációmat köztük.

Lőrinczy György Vágó Bernadettel és Vágó Zsuzsival a Marie Antoinette premierjén (Fotó/Forrás: Schumy Csaba)

- Mennyire képviseltek különböző karaktert, mentalistást Keróval házon belül abból fakadóan, hogy ő magázódós, te pedig tegeződős típus vagy?

- Nyilvánvalóan ez generációs kérdés is, nemcsak karakterbeli. Az új kollegákkal és a legfiatalabb stúdiósokkal egyébként már én sem tegeződöm. Törekszem arra, hogy meg tudjam tartani az emberi vonásaimat vezetőként is. Azt az elvet tartom szem előtt, hogy mindennek megadjunk az idejét és helyét. 15 éve dolgozom együtt a társulattal, mindenkit név szerint, jól ismerek, ezeket a kapcsolatokat szeretném kamatoztatni igazgatóként is a közös munkában. Egy helyes történet szerint az egyik turnén egy kolleganő a reggelinél feltett egy munkával kapcsolatos kérdést, mire azt válaszoltam neki: most Lőrinczy Gyuri vagyok, Tel Avivban vagyunk, reggel 9 van és épp a rántottámat fogyasztom... (Nevet.) Rövid kérdésekre el lehet kapni a lépcsőfordulóban és a büfében is, ám komolyabb megbeszélésekhez azt kérem a munkatársaimtól, hogy az irodámban keressenek fel. Nyitott színházigazgató szeretnék lenni.