Nem először dolgozol együtt a Jekyll és Hyde rendezőjével, Vincze Balázzsal, ráadásul Aldonza alakjában a La Mancha lovagjában is egy hányattatott sorsú nőt alakítasz.
Bár Aldonza és Lucy is ugyanazt a „foglalkozást” űzi, máshonnan kell megfogni a két karaktert. Aldonza útja valójában egy megváltástörténet, és azt látja a néző, ahogy a nő megváltozik a lovag szavainak hatására. Lucy is elindul ebbe az irányba, miután megismerkedik Jekyll-lel, azonban ő belebukik. Az ő személyében inkább egy drámai hősnőt ismerünk meg. Az az izgalmas benne – és ezzel a gondolattal én is tudok azonosulni –, hogy látunk egy olyan élethelyzetet, amelyben az ember egy adott pillanatban úgy érzi, fontosabb megélni a pillanatot, még ha rövidebb ideig is tart, mintha tartalmatlan lenne az élete.
Lucy nem jön olyan mélyről, mint Aldonza, és ennek megmutatása Vincze Balázs részéről rendezői szándék volt: az újonnan bekerült dallal is azt próbáltuk érzékeltetni, hogy a nő kitűnik a többiek közül.
Közben pedig a nő főnöke, Pók, nem bánik vele másképp, mint a többi lánnyal.
Azért is annyira izgalmas ez a figura, mert bizonyos szempontból valóban nem más, mint a többiek, mégis abban a pillanatban, hogy fontos vagy felsőbb körökből érkező kuncsaft érkezik, kitűnik, hogy kitüntetett helye van, és felsejlik, hogy több van benne az átlagnál, felszínre tör az a fajta finomság és simulékonyság, amit addig a körülmények miatt magába zárt. A zeneszerző, Frank Wildhorn is olyan dalokat írt neki, amik alkalmasak rá, hogy ezeket megmutathassuk.
Nádasi Veronika a Jekyll és Hyde-ban (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)
Említetted a simulékonyságot, viszont Lucy vágyik rá, és tesz is érte, hogy kitörhessen addigi élethelyzetéből. Ez nem pont az ellenkezőjét mutatja?
Úgy gondolom, hogy ő az a fajta nő, aki megtanulta „szeretni”, amit csinál, és amennyire lehet, elfogadta a helyzetét. Ezért is tud kiemelkedni, és lesz a Vörös Patkány sztárja, aki, ha kell, előadóművészként lép elő, és szorosabb köteléket ápol például az egyik sorstársával, Nellie-vel.
Ha Lucy Jekyll-lel való kapcsolatát nézzük, látható, hogy mennyire összetett karakterről van szó, és az sem teljesen egyértelmű, hogy pontosan milyen viszony van a két ember között.
Jekyll és Lucy kapcsolatában van egyrészről egy nagyon erős erotikus szál, miközben azért is izgalmas ez a viszony, mert azt a tipikus helyzetet látjuk, amikor valaki a szerelembe lesz szerelmes.
Amikor játszom, a partnerekkel is keresem azokat a pillanatokat, amikor felnagyíthatjuk a félreérthető gesztusokat – ilyen például, amikor a férfi névjegyet ad Lucynek.
Ez abban a korban gyakorlatilag meghívóként szolgált. Lucy – olykor szándékosan – félre is érti Jekyllt, és sokkal fontosabbnak érzi ezeket a jeleket, mint amilyenek a valóságban. Másképp éli meg a természetes gyengédséget és kedves bánásmódot, amit korábban nem tapasztalt, és ez a tapasztalatlanság is közrejátszik abban, hogy azt gondolja, ez maga a szerelem.
Lucy beleszeret végül Jekyllbe?
A nő gondol valamit arról, hogy milyen lehet a szerelem, és valójában ebbe az álomképbe lesz szerelmes. Aztán amikor Hyde-dal találkozik, egy furcsa, ismerős érzés lesz úrrá rajta, amit nem is tud megfogalmazni, csak egyszerűen vonzza az „ismerősség”. Ezt nézőként is érezni, éppen ezért tudjuk szeretni a férfit: még Hyde formájában is meg-meglátjuk az emberi oldalát egészen addig a pillanatig, amíg át nem lép egy határt, és meg nem öli a nőt.
Nádasi Veronika és Széles Flóra a Jekyll és Hyde-ban (Fotó/Forrás: Art&Lens Photography / Budapesti Operettszínház)
Miért fojtja meg Lucyt?
Ez egy dramaturgiailag is fontos gyilkosság, hiszen addig Hyde tulajdonképpen „szimpátiagyilkosságokat” hajt végre, tehát a néző is azt tudja mondani, hogy a tett megmagyarázható. Lucy az első és egyetlen, akinél más a motiváció. Itt Hyde már eluralkodik Jekyllen, és az egyetlen, amivel végérvényesen legyőzheti, ha a legértékesebbet veszi el tőle úgy, ahogyan az esküvőn a menyasszonyát, Emmát is meg akarja ölni – ez viszont már nem sikerül neki. Az Emmával való kapcsolat annyira erős – ez az egyetlen igazi férfi-nő kötelék –, hogy a lány egy pillanatra még elő tudja csalogatni a „jó” ént. Lucy felé Jekyll inkább fizikai vonzalmat érez, és egy furcsa háromszög alakul ki hármójuk között.
A Lucy és Jekyll közötti kapcsolat mennyire függőségi viszony?
Bizonyos szempontból az, és úgy gondolom, hogy a férfi részéről nagyobb a függőség. Nem véletlenül jár hozzá vissza folyamatosan. De erre a kérdésre megadja a választ a zene:
az Ördögi táncban egyszerre van jelen az erotika és a veszély, és akármennyire is határmezsgyén mozog a köztük lévő viszony, a nőnek végső soron tetszik, ami történik.
Közben felmerül a bántalmazás mint a társadalmi probléma kérdése is.
Nádasi Veronika és Sándor Péter a Jekyll és Hyde-ban (Fotó/Forrás: Mahunka Balázs / Budapesti Operettszínház)
Ebben az esetben is ez történik, igaz, itt árnyalódik a kép azzal, hogy Lucy azért felfedezi Hyde-ban a szeretett Jekyllt. A rossz felszínre törésével a jó nem szűnik meg, csak picire összemegy. A nő nem magához a személyhez, hanem ahhoz az érzéshez kapcsolódik, hogy fontos valakinek, és végre történik vele valami. A változás az Új lét című dalban is megfogalmazódik, Wildhorn ebben ad lehetőséget a figurának arra, hogy egy pillanatra megélje azt a másfajta életet, amire vágyik, miközben ezzel párhuzamosan a férfi tulajdonképpen eltolja magától.
Mennyire tudsz egy ilyen szerep felépítésénél a saját életedből vagy környezetedből merítkezni?
Sajnos én is voltam már függési viszonyban, ennek folytán jó pár dolgot be tudok helyettesíteni a saját életemből kiindulva. Előfordul, hogy az ember egy olyan élethelyzetben van, amikor rossz polcra helyezi magát, és bármit megenged a másiknak, aztán rájön, hogy ez mégsem járható út. Az, hogy a saját tapasztalataimból építkezem, nemcsak erre a szerepre igaz, hanem bármelyik másikra. Lucy figurájához sokat ad hozzá, hogy eltérve a hagyományoktól, az Operettszínházban nem húsz-harmincéves nők játsszák, a mi korosztályunk pedig már bele tudja tenni azokat a tapasztalatokat, amiket egy fiatal lány nem. Ha belegondolok, hogy mit tudtam harmincévesen, és mit jelentett nekem az a gondolat, hogy „új lét”, vagy mit gondoltam az Ördögi táncról, az össze sem hasonlítható a mostani érzéseimmel. Lucyben benne van a női lét mibenléte, amin keresztül sokat tanulhatunk a kapcsolatok dinamikájáról.
És magáról az emberről.
Szeretem a pszichológiát, a darab kapcsán is sokat olvastam az ilyen típusú függőségi kapcsolatokról, az emberekről. A színpadi események mozgatórugói mindig az emberi szándékok, ez független attól, hogy a darabot milyen történelmi helyzetbe vagy drámai szituációkba helyezzük. Mégis, talán a mű kora, a 19. század alkalmas igazán arra, hogy megmutassuk, ami ezekben az emberekben van.
A Jekyll és Hyde a legelemibb dolgokról – a szerelemről, gyűlöletről, önismeretről, önbizalomról – beszél, ebben az esetben egy elég szélsőséges történeten keresztül.
Eközben pedig amiről szó van, a 21. században is fellelhető.
De nem annyira látványos, mint akkor. Most abba nő bele az ember, hogy kitartással és akaraterővel bármit képes elérni, és fel tudja tornázni magát abba a pozícióba, ahova vágyik. A 19. században ez másképp volt: ha beleszülettél egy kasztba, akkor az volt a világod, szinte lehetetlen volt kitörni belőle. Nem véletlen, hogy az akkor született történetek női általában elvágyódnak valami másba, de végső soron nem igazán sikerül nekik előrébb jutni.
Az előadást április elsején mutattátok be, neked pedig igazán különlegesre sikerült a premiered.
A harmadik estén lett volna az én bemutatóm, azonban Füredi Niki betegsége miatt két nappal korábban már színpadra álltam. Egy csodaként éltem meg, és borzasztóan élveztem, miközben fizikailag nagyon megterhelő volt. Szerencsés vagyok, mert így mindhárom Jekyllel – Dolhai Attilával, Homonnay Zsolttal és Sándor Péterrel – is játszhattam. Mindhárman máshogy fogják meg a szerepet, ezért egészen más tapasztalat volt mellettük lenni: eltérőek a prózai reakciók, a tempók, ennek folytán másféle impulzusokat kapok.
Nádasi Veronika a Jekyll és Hyde-ban (Fotó/Forrás: Mahunka Balázs / Budapesti Operettszínház)
A színházi feladataid mellett újra elkezdtél tanítani, ezúttal a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Hogyan látod a mögötted álló évet?
Egy jó ideje nem tanítottam már, ez tudatos eltávolodás volt a részemről. Anno azért döntöttem úgy, hogy abbahagyom, mert sokat szenvedtem attól, hogy elmagyarázzam a diákoknak, az ő érdekük, hogy tanuljanak. Mi még abba nőttünk bele, hogy a sikerért meg kell dolgozni, és ahhoz, hogy a helyünkön legyünk, el kell sajátítani a szakmát. A mostani fiatalok azt látják, hogy például egy-egy tévés szereplés hatására gyorsan válhatnak népszerűvé, az odáig vezető út pedig háttérbe szorul. Végül azért mondtam igent a felkérésre, mert nagyon vágytam arra, hogy olyan emberekkel dolgozzak együtt, akik tényleg ezt akarják csinálni, és ez szerencsére megvalósult. Ez az osztály még csak most kezdi a második évét, tehát eddig minden az alapokról szólt, arról, hogy megismerjék egymást és önmagukat.
Az a célom, hogy gondolkodásmódban olyan alapot adjak át, amit a későbbi pályájuk során hatékonyan tudnak használni.
Máshogy kell a mostani fiatalokkal dolgozni, mint egy néhány évvel korábbi osztállyal?
Sokszor kell emlékeztetnem magam, hogy a mai fiatalok türelmetlensége többek között abból fakad, hogy úgy szocializálódtak, hogy minden rögtön ott van, és pillanatok alatt történik. Miközben komoly feladatot jelent visszalassulni és befelé nézni, én is nagyon sokat tanulok tőlük.
Kifelé élnek?
Igen, viszont a színészet ott kezdődik, hogy mi van bennünk, hiszen azt tudjuk majd kirakni és közvetíteni. Ha belül káosz vagy üresség van, abból nem lehet építkezni.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Nádasi Veronika és Sándor Péter (fotó: Mahunka Balázs / Budapesti Operettszínház)
hírlevél
