Zenés színház

M22 – Ascanio Albában

2007.01.18. 00:00
Ajánlom
Sorozatunk előző részében Mozart A varázsfuvola című operájából készült DVD-ről olvashattak recenziót az érdeklődők, melyről Bányai István lesújtóan nyilatkozott. Csalódását enyhítendő kiválasztotta a számára legunalmasabb operát, az Ascanio Albában címűt…

Ilyenkor az ember kétféleképpen dönthet. Vagy azt mondja, hogy no akkor nézzünk megint egy remek előadást, hátha az helyrebillenti a lelki egyensúlyunkat – vagy ürítsük fenékig a keserű poharat. A magamfajta önsorsrontó persze az utóbbi megoldásra hajlik, ezért a következő DVD, amit elővettem, a számomra mindig unalmas korai operát, az Ascanio Albában címűt mutatja be. Mozart úgy tizenöt lehetett, amikor – szerintem apja nagyravágyásától indíttatva – megkomponálta ezt az opera seria-szerű (eredetileg festa teatrale, azaz színházi ünnep a műfaji megjelölés) ünnepi darabot valami hülye nagyherceg, tán Ausztriai Ferdinánd és olasz menyasszonyának esküvőjére. (Van egy Philips-felvételem az operából, Leopold Hager vezényel, Baltsa, Schreier, Augér, Mathis énekelnek rajta, minden rendben van, de úgy unom az egészet, hogy az már fáj.) Szóval kellő előítélettel „ültem be” ezúttal a Landestheater nézőterére, hogy az eredetileg mannheimi előadást megnézzem-meghallgassam.

Jelentem alássan, az utóbbi évek egyik legszebb élményében volt részem. Na jó, ez a szó, hogy legszebb, ezúttal nem illik ide. Mert ez az Ascanio nem szép: felkavaró, provokatív, pofátlan, játékos, elmebeteg – bármi inkább, de nem szép, nem hagyományos. Három zseniális pasas összefogott, és a pofánkba vágta, hogy nem ártana néha új szemüvegen át nézni – és hogy mindjárt képzavarral is éljek: hallani – a világot. A szemüveg akár szó szerint is érthető: David Hermann, az előadás rendezője a szünetben arra kérte a helyi nézőket, hogy ugyan tegyenek már föl a második felvonásra 3D szemüveget, hogy jobban értsék az egymást is két színben néző szerelmeseket. Persze mindez csak a játék része. Hermann (akinek színpadát Christof Hetzer tervezte pop-artosan egyszerűre és impertinensre) pusztán csak hülyét csinál belőlünk, hogy azonosulni tudjunk a színpadi szereplők hülyeségével.

Mert miről is szól ez az egyszerű kis történet? Vénusz úgy dönt, hogy fiának – a nemzés körülményei külön mitologikus paródia részét képezik –, Ascaniónak feleségül kell vennie a Herkules-leszármazott nimfát, Silviát, hogy aztán Albában új és virágzó birodalmat alapítson. Szép ünnepi marhaság, képzelem, Ferdinánd meg Maria Beatrice mennyire élvezhették, hogy ilyen nemes elődökhöz metaforizálták őket – addig sem kellett elvonulni a nász-szobába a muszáj-nászt elhálni. A szemérmetlenül fiatal német rendező (még kétszer annyi sincs, mint Mozart volt az opera komponálásakor) azt a színházi hagyományt követi, amelyet még a hetvenes években Zadek és Stein kezdett, hogy ugyanis megnézi, mit jelenthet egy mai német számára ez a történet. Be is tett az előadásba egy srácot és egy csajt, akik eleinte csak narrálják az egészet: elmondják németül és prózában az így kihagyott secco recitativókat, sőt, előre azt is, hogy a következő szereplő miről fog énekelni. Később már magyarázni is igyekeznek bizonyos dolgokat: elmutogatják a misztikus Fauno áriáit süketeknek és esetleg nagyothallóknak kézjelekkel, majd lassan beolvadnak a két egymásnak szánt fiatal, Ascanio és Silvia szerepébe.

Ettől pedig szép lassan összeomlanak, egyre idegbetegebbé válnak, mert a történet őket magukat is idegesíti. (Pedig milyen szép is, amikor kiderül, hogy Ascaniót ugyan kényszeríti az anyja, de a lány, aki megtetszik neki a pásztorok földjén, nem más, mint Silvia. És Silvia, aki retteg a kényszerházasságtól, mert ő meg megálmodta már a maga jegyesét-szerelmét – hát nem éppen ezt a Vénusz-kölyköt látta álmában? Meg kell a szívnek hasadni!)

Vénusz nagyjából egy nagyseggű porosz tábornok reinkarnációja, Ascanio (eredetileg kasztrált szerep volt, ma persze nő énekli) ennek a szellemiségnek pipogya, nőies szégyene, Silvia talicskán szállított parasztlány, a pásztorok pulcsiját és bajszát bármely külvárosi kocsmában jó pénzért lehetne eladni. Paródia? Az is. De több is annál. Ez a német srác még hisz abban, hogy ha vásár tárgyává lehet tenni az érzelmeket, akkor létezniük kell valódi érzelmeknek is. Hogy talán mégsincs még teljesen elbaltázva a világ. Mindent elkövetünk ugyan, de talán még van kiút. Lehet, hogy fémdobozból masíroznak elő a minket mindig megrendszabályozni akarók, lehet, hogy megőrülünk tőlük, de van remény.

És ez a remény – miközben ott maradunk az előadás végén megoldás nélkül, a csúf kis szemüvegünkben – a zenéből árad. Mert az az alig tizenöt éves fiúcska erre a megrendelt ünnepre is valódit írt. Csak meg kell tudni hallani. Hermann rendezése nem attól zseniális, hogy provokál és meghökkent – hanem attól, hogy éppen ennek révén tolja előtérbe a zenét, amit eddig mindig untam. És akkor most jön a mannheimi zenekar – hát hagyományaik aztán vannak: most vélem megérteni, hogy a modern zenekari hangzás kialakítását miért is kötjük éppen Mannheimhez –, szóval jön ez a viszonylag kis létszámú együttes és Fischer Ádám irányításával olyan operaélményben részesít, amilyenben csak nagyon ritkán van része a magamfajta éhezőnek. Fischer halálosan pontos és energikus: minden frazeálás tökéletes, a hangsúlyok bámulatosak, olyan erőt sugároz a zenével, ami megérteti velünk, miért gyűlölték oly sokan a kis Amadeust. Ez a muzsikálás leleplez és fölemel – az énekesek boldogan repülnek a zenekar szárnyain, együttesük egy pillanat alatt lesz világszínvonalú. (És az ember elképedve nézi, hogy majd' minden német városban terem egy elképesztő operaház, amelynek van pénze hagyományt törni és teremteni, igazi színházat varázsolni a múzeumból.)

Tudom, nem fontos, de megint boldog vagyok, most, hogy az Ascaniót is láttam. És megyek vissza Salzburgba a Universal DVD-kkel. Ha van kedvük, jöjjenek megint velem – én már belenéztem a Così-ba, és hát …

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.
Zenés színház interjú

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Zenés színház interjú

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Zenés színház interjú

Peller Károly: „Többet készülünk rá, mint egy gálakoncertre”

Augusztus 3-án és 4-én a budai várban adnak gálakoncertet az Operettszínház művészei. Peller Károly a felkészülés folyamatáról mesélt.
Zenés színház ajánló

Jonas Kaufmann, Anna Nyetrebko és Erwin Schrott a budapesti mozivásznon

Az Uránia moziban július 19-én és a rákövetkező hetekben operacsillagok koncertfilmjeit láthatja a nagyközönség.