Zenés színház

Ma ez a Norma

2010.10.13. 07:38
Ajánlom
Aki ma Bellini Normájának címszerepét vállalja, már csak azért is nehéz helyzetben van, mert legendás énekesekkel fogják összehasonlítani.

Hiszen Norma mind Edita Gruberovának (aki a szerepet nemrég nálunk is abszolválta, s a címmel az akkor született kritikára is utalok - a szerző), mind Maria Callasnak az emlékezetes alakításai közé tartozik. Callas Norma-felvételeit még azok is, akik nem rajongói a görög énekesnőnek, a valaha készült legjobb felvételek között tartják számon. Ha valaki belehallgat a Tullio Serafin vezette felvételbe, nem tudja magát kivonni Callas varázsa alól: érzékeli, hogy Callas hatalmas görög drámát formált e műből, szenvedély és szenvedés elegyedik játékában. Ez az egyébként is igen nagy mű a legmegindítóbb tragédiák közé emelkedik előadásával, borzongató lesz, torokszorító, nem csupán részvétet ébreszt és együttérzést, de egyenesen félelmet is kelt. Egy rendkívüli nagyság tárulkozik fel benne. Azon a felvételen, amelyen Franco Corellivel és Christa Ludwiggal énekel együtt, Callas egyenesen megistenül.

Nem kérdés, hogy Callas nem énekesnőként jelentős: színpadi jelenléte, sugárzása tette őt a hangrögzítés korának nagy énekesnőjévé. E szerepet, Normáét, nem elsősorban elénekelni, hanem átlényegíteni kell. Ha ez nem történik meg, egy kissé sekélyes, attraktív, intenzív dallamokkal teli opera marad csak Bellini műve. Amikor Pier Paolo Pasolini Médea szerepére Maria Callast választotta, azért tette, mert hallotta a Normában. Tisztában volt vele, hogy arra a drámai, görög nagyságra, amire neki szereplő kell, nem talál jobbat.

Ha ma előadják a Normát, azt miatta is teszik, de kevesek, eleddig majdnem hogy csak Gruberova tudott felnőni a szerephez.

Mindezt azért tartom szükségesnek elmondani, mert Szikora János rendezése - mely négy év után újra látható - nem ér annyit, hogy arról hosszabban értekezzünk, az alkotók (és nem csak az énekesek) mintha a klasszikus nagy Norma-felvételt akarták volna lekopírozni. Ha valamire, akkor e felújítás kapcsán egyedül a zenei megvalósításra ildomos koncentrálni.

Normát a bemutatón éneklő Maria Malibran énektechnikájáról tájékozódhatunk apjának az énekművészetről írott traktatusából. Azt a fajta éneklést ma már nem lehet reprodukálni -Cecila Bartoli Malibran-lemeze sem erre tesz kísérletet -; megváltozta az éneklést mind Wagner, mind a verizmus, és megváltoztatta a hangfelvételek aranykora, az ötvenes-hatvanas évek. A címszerepet Budapesten éneklő Rálik Szilvia, illetve a Pollionét alakító Fekete Attila, ennek ellenére és ezzel együtt az említett nagyok alakítását, valamint azok (egyébként csak velük elviselhet) ő manírjait elszántan igyekszik reprodukálni.

Őrült elszánást érezni, már az első percekben. Már akkor, amikor megmutatkozik Csikós Attila unalmas díszlete, a kartonból kivágott éji erdő, mely érzésem szerint inkább illene Humperdinck Jancsi és Juliskájához mint e sorstragédiához. Egy lejtő ível - akár ha ezt a díszletelemet használta volna fel Kovalik Balázs is a Xerxészhez - jobbról, fentről lefelé, s egy tisztásra vezet, melyen az aztékok áldozati oltárához hasonló vallási építmény meredezik. Ám mintha nem is lenne használatban: egy pillanatra olybá tűnik a derék gallok, élükön a druidával (Kováts Kolos, kinek hangját elnyomja azonnal a zenekar) csupán archeológusok, kik ha már ráakadtak, megigézetten felkapaszkodtak rá.

Pollione a gallok földjén dúló római csapatok vezetője, igen jóvágású férfi, afféle latin lover, aki már első jelenésébe kissé belesül. Fekete Attila az első áriájában egy hangot csúnyán elvétetett, e hang mintha meg lett volna repedve - de gondolhatjuk e nagy jelentékeny hibát szándékoltnak is: nem folt nélküli a derék bitorló múltja, nem mondhatni talpig úriembernek. Bár van a leigázottak közt, kinek hűséget ígért, máris másnak csapja a szelet. Adalgisának. A szerepet éneklő Pánczél Éva nem tör Christa Ludwig babérjaira. Hangja nem olyan erős, szerepformálása árnyalt, csöndesen szenvedő, halk háttéralak. Fekete Attila mellett el is törpül, mivel a hős római lehengerlőnek akarván mutatkozni, mind hangban, mind minden más tekintetben igen erőteljes. Kétségtelen, Fekete a magasabb hangokat rendre erőből kinyomja, de mert olyannyira temperamentumosnak mutatja a Pollionét, lesz hát a tragédia mozgatója, okozója, és válik hiteltelenné, már-már Corelli-karikatúrának ható figurának. (Fekete az első ária hangjait - különösen, ha azok neki nem tetsző magasságokba tétettek - erősen préselte, később egyébként kevesebbet forszírozott, nem okoztak neki problémát a csúcshangok.) 

Rálik Szilviának sem hanganyagával van bajom. Szépen, kiegyenlítetten énekel - még ha vannak is olykor hangzók, melyeket igen tompán -, de inkább csak sejteni lehet, mit énekel, mert nem érti, az olasz szöveget. (Amikor egyébként itt járt a Bonynge-Sutherland házaspár - kik felvettek szintúgy egy remek Normát - azzal zárták a meghallgatást, hogy az egyébként kiváló magyar énekesekkel nem tudnak mit kezdeni, mert azok nem beszélik az olaszt, így a szövegformálásuk rendre kifogásolható. Igazat kell adnom nekik). Rálik Normájából az énekesnő minden erőfeszítése ellenére hiányzik az igazi, a gyilkos, a vad szenvedély. Fodor Géza azt írta, érezni, hogy Callas az élet-élményeit hogyan dolgozza bele a szerepbe. Az egyébként kifogástalanul éneklő Rálik mintha nem élményeiből gyúrná Norma alakját. Igaz, nem egy esetben a színpadkép is ellene dolgozik: a Casta Diva - mely ária a Philadelphiában megdelejezi Tom Hankset is - éjjeli képe mögött felkél a Hold, és szépen, lassan, hogy ne is Rálikra, hanem a mozgásra figyeljünk, elindul balról jobbra. Mert eltelik közben számos óra? Mert az ária időtlen?

(Szikora rendezésében egyébként is tétovázni látszik az idő: hol megjelenik a hold, hol szürke hajnal lesz, melyen fáklyák fénye hatol csak át. Utána rögvest kozmikus sötét. Borzongató vadregényes éjfélt követ biztató alkonyat.)

Rálik Callashoz hasonlóan az áriát F-dúrban énekli, nem az eredeti G-dúrban, így az ária nála is a jövőt sejtető látomássá is válik. Nem az róható fel neki, hogy a futamokból hiányzott az igazi erő, drámaiság, hanem az, hogy bár igyekezett sötét és elszántságot mutató nőt adni, a legsűrűbb pillanatokban nem áll meg nála a levegő. Amikor kimondja, ő az, aki gyermekeket szült egy rómainak (a Sola, furtiva al tempio-ban), majd azt, hogy ő az, aki papnő létére rossz útra tért, nem érezzük, hogy körülötte mindenki, és nemcsak mindenki, de minden, megdermed, megfagy.

A bemutató idején írt kritikájában idézi Péteri Lóránt Oberfrank Pétert, aki azt mondja: "az egész operai munkában az a legérdekesebb, hogy a rendező gondolatai miként válnak zenévé", és arra következetésre jut, hogy itt még a szöveg rendes leképezése sem történik meg. Péteri szerint- akit a színpadkép a Gyűrűk ura díszletére emlékezteti - Szikora rendezése konvencionális alibirendezés. Továbbmegyek: még az sem. Az említett időkezelési és egyéb hibák elvonják a figyelmet a színpadról, az In mia man alfin tu sei alatt egymástól oly távol merednek a főhősök a nézőtér felé, hogy elképzelhetetlen, lesz köztük valami, ugyanis majd minden kettős statikusan merev. Norma nem támadja le Pollionét, nem esik neki, nem döngeti öklével a mellét - ez még önmagában nem lenne baj. De a rendezés nem is próbálja meg érzékeltetni, hogy mi zajlik le Normában.

A karmester, Kocsár Balázs dinamikus, árnyalatokban gazdag előadást vezényelt, olykor - a Guerra, guerra! le galliche selve kórustételnél - mintha egy kicsit túlzottan gyors tempót vett volna. A kórus egyébként nem nehéz tételeit kiválóan, intenzíven, hatásosan énekelte el.

2010. október 10. 19:00 - Magyar Állami Operaház

Norma

Zeneszerző: Vincenzo Bellini

Szövegíró: Felice Romani

Rendező: Szikora János

Díszlettervező: Csikós Attila

Jelmeztervező: Velich Rita

Karigazgató: Szabó Sipos Máté

Karmester: Kocsár Balázs

Pollione: Fekete Attila

Oroveso: Kováts Kolos

Norma: Rálik Szilvia

Adalgisa: Pánczél Éva

Clotilde: Simon Krisztina

Flavio: Kiss Péter

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

A néző bosszantása és kényeztetése – jegyzetek az idei POSZT-ról

Ha valaki valóban egy fesztiválra kíváncsi, arról szeretne összbenyomást kapni, leküzdhetetlen akadályokba ütközik. Csak látszólag egyszerű megoldás, hogy módszeresen végignézi valamennyi előadást.
Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Tánc

40 évesen Júliát táncolni? Nem lehetetlen!

Kenneth MacMillan Rómeó és Júlia-koreográfiájának címszerepében debütál New Yorkban a 40 éves ragyogó szépség, Stella Abrera.
Zenés színház

Bartók Plusz Operafesztivál: Rohanok koncertről koncertre

Milyen jó is azoknak, akik nem szeretik a klasszikus zenét! Jaj nem, persze nem úgy értem, szóval milyen könnyű is azoknak... Hm, nem, nem könnyű, sőt... Akkor meg milyen jó azoknak, akik két-három helyen is tudnak lenni egyszerre! Olyan meg nincs...
Vizuál

Hollywood elfeledett férfi ikonja

James Dean és Marlon Brando mellett a legnagyobb sztárok közé tartozott - míg rájuk azonban ma is emlékszünk, Montgomery Cliftnek csak zseniális filmjei maradtak fent.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház bartók plusz 2018

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház bartók plusz 2018

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Zenés színház opera

Erkel Ferenc, a nemzeti opera megteremtője

Százhuszonöt éve, 1893. június 15-én halt meg Erkel Ferenc, a magyar nemzeti opera megteremtője, a Himnusz megzenésítője. A jubileum alkalmából Erkel-emlékévet tartanak.
Zenés színház bartók plusz 2018

Bartók Plusz Operafesztivál: Rohanok koncertről koncertre

Milyen jó is azoknak, akik nem szeretik a klasszikus zenét! Jaj nem, persze nem úgy értem, szóval milyen könnyű is azoknak... Hm, nem, nem könnyű, sőt... Akkor meg milyen jó azoknak, akik két-három helyen is tudnak lenni egyszerre! Olyan meg nincs...
Zenés színház hír

Goethe-éremmel tüntetik ki Eötvös Pétert

A világhírű zeneszerző-karmester, korunk egyik legjelentősebb operaszerzője Német Szövetségi Köztársaság hivatalos érdemjelét veheti át augusztus 28-án Weimarban.