Zenés színház

„Ma már el sem tudnám képzelni az életemet operett nélkül!”

Beszélgetés Lévai Enikő primadonnával
2020.08.02. 10:05
Ajánlom
Lévai Enikő operettprimadonna neve a Budapesti Operettszínház közönsége mellett a Budavári Palotakoncertek visszatérő nézői számára is sokat mond. Augusztus 8-án immár negyedik alkalommal örvendezteti majd meg az Oroszlános Udvarba érkezőket szívhez szóló, csodaszép melódiákkal. A közelgő gála kapcsán nemcsak azt árulta el, milyen dalokat hallhatunk idén az előadásában, de arról is mesélt, számára mi teszi különlegessé ezt a rendezvényt.

Az idei koncert a Találkozások címet kapta. Mi az, amivel az operettnek köszönhetően találkoztál?

Gyakorlatilag minden! Ma már el sem tudnám képzelni az életemet nélküle. Semmihez sem fogható, annyira magas színvonalat kell nyújtani énekesként, prózai színészként és táncosként egyaránt! Ráadásul itt vannak a kollégáim is, akikkel az operettnek köszönhetően találkoztam. Csupa olyan személyiség, akikre a mai napig felnézek, és akiktől nagyon sokat tanulhattam.

Számodra mi teszi igazi ünneppé a Budavári Palotakoncerteket?

Negyedik alkalommal veszek részt a Palotakoncerten, és nagyon örülök, hogy ismét ott lehetek, mert számomra mindig különleges élményt nyújt. Nemcsak a festői környezet, a nagyzenekar, a remek táncosok, de a közönség miatt is. Mindig figyelem a takarásból, ahogy megtelik a nézőtér, mert doppingol a tudat, hogy azért érkeznek oda annyian azon a nyári estén, hogy szórakozzanak és feltöltődjenek. Ezért olyan feledhetetlen, lélekig ható élményt szeretnék nyújtani, ami egyszerre sirattat és nevettet. Emellett az is izgalmas, hogy tudom: nincs rá egy teljes előadásnyi lehetőségem, hogy hatást érjek el, csupán néhány dal eléneklésével kell minél több színt megmutatnom önmagamból. Az pedig külön öröm számomra, hogy a Palotakoncerteket a televízió is közvetíti, így azok is részesülhetnek az élményben, akiknek nem áll módjukban eljönni az Oroszlános Udvarba.

Milyen dalokkal készülsz az idei gálára?

A Lili bárónőből a Szellők szárnyán című duettet adom elő Dolhai Attilával. Gyönyörű zene, a szívem csücske. Ráadásul ezt a szerepet a Budapesti Operettszínházban is játszom, és nagyon szeretem, mert mindig megújulást jelent: egy fiatal lányt kell alakítani, aki a darab folyamán kislányból igazi nővé érik. Nagyon szép színészi feladat. A másik dalom Robert Stolz Vénusz selyemben című művéből a Játssz a hegedűn, amit leginkább a Cigányszerelem című operett Messze a nagyerdőjéhez tudnék hasonlítani. Nagyon közel áll hozzám, mert csodaszép dal, és nem utolsó sorban azért is, mert a férjem, Lénárt Gábor koreografálta, aki az est koreográfusa is lesz egyben. A vele való gyönyörű találkozás is az operetthez és a színházhoz köthető.

Van kedvenc operetted?

Több is. De talán Marica grófnő szerepe és az ő belépője az, ami a leginkább közel áll a szívemhez, mert a darab debreceni bemutatójával kezdődött el igazán az operettel való kapcsolatom, és akkor ismertem meg az Operettszínház tagjait is. De mondhatnám Szilvia szerepét, Lili bárónőt, Iluskát vagy Mária főhadnagyot is. Mindegyiket nagyon megszerettem. Ahogy azt a Robert Stolz dalt is, amit most a Palotakoncerten fogok előadni. Remélem, különleges élményt jelent majd a közönségnek is!

A primadonnák számára írt dalok általában nagyon líraiak, tele érzelmekkel, szerelemmel, gyakran fájdalommal. Ettől még nagyobb kihívássá válik az előadásuk?

Igen, mert nem az a cél, hogy önmagamat sajnáljam. Azt kell elérnem, hogy a közönség érezze a fájdalmamat és a boldogságomat. Olykor nehéz megtalálni azt a határt, amikor az érzelmek még nem csordulnak annyira túl, hogy gyengítsenek az éneklés minőségén. Persze néha előfordul, hogy az ember túlságosan is átél egy-egy pillanatot, sír, elérzékenyül. Ilyenkor sokat számít a többi szereplő, akik segítenek visszalendülni. Szerencsére ebben is nagyon jó partnerek a kollégáim.

Budavári Palotakoncert 2020 - Operett Gála - Találkozások

Budai Vár, Oroszlános Udvar, 2020. augusztus 8. 20:30

További információ és jegyvásárlás ide kattintva>>>

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Színház

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház kritika

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Zenés színház ajánló

Közeleg a Jó estét nyár, jó estét szerelem premierje a Zenthe Nyáron

Salgótarján idén nyáron újra a kultúra fővárosává válik Nógrád vármegyében: július 8. és augusztus 16. között ismét színházzal telik meg a város főtere: elindult a Toyota Salgótarján-Zenthe Nyár 2025, a régió legnagyobb szabadtéri színházi eseménye.
Zenés színház ajánló

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.
Zenés színház hír

III. Béla életét bemutató történelmi musical ősbemutatójára készülnek

A Fehér Tibor műve alapján, Nyitrai László zenéjére, Máthé Zsolt rendezésében készülő produkció bemutatójára október 27-én 19 órakor a Pesti Vigadóban kerül sor.
Zenés színház hír

Ázsiai musicalfesztiválon nyert első díjat a Tesla

A kontinens legjelentősebb musicalfesztiválján, a DIMF-en a Nikola Tesla – végtelen energia című produkciót díjazták. Az elismerést Sebestyén Áron zeneszerző vette át.