Zenés színház

Magyar kontratenor főszereplésével debütál Philip Glass operája Finnországban

2020.12.04. 15:00
Ajánlom
Daragó Zoltán alakítja Ehnatont az azonos című Philip Glass operában, amelyet minden remény szerint a jövő évben mutatnak be Helsinkiben.

Huszonnyolc éves magyar kontratenor alakítja Philip Glass egyiptomi operájának címszerepét a helsinki Alexander Színházban. A következő évben megvalósuló produkció a közeljövő egyik legjobban várt operaelőadása a finneknél.

A meghallgatás után Daragó Zoltán egyértelmű választás volt az alkotók számára. Az énekes a Bartók konziban Fekete Máriánál, a Zeneakadémia különleges tehetségeinek osztályában, Marton Éva keze alatt, majd egy év hágai év után Pászthy Júliánál tanult.

Ezután nyert felvételt a rangos Sibelius Akadémiára, ahol tovább mélyítette énektudását, most pedig kifejezetten örül, hogy újra visszalátogathat a finn fővárosba, hiszen nagyon otthonosan érezte magát Helsinkiben.

Kontratenorként Daragó elsősorban a barokk zene előadója, de most úgy tűnik, egyre többször kérik fel kortárs művek előadására is. 2016-ban a budapesti Operában Tallér Zsófia meseoperájában, a Leander és Lensziromban debütált. Philip Glass operájának finnországi bemutatója még komolyabb feladat. Az Egyiptomot a monoteizmus felé terelő fáraó technikailag és állóképességben is nehéz szerep. „Természetesen nagy lépés számomra ez a felkérés. Ez az első külföldi főszerepem. Ugyanakkor vártam erre, számítottam erre, ezért dolgoztam” – nyilatkozta az énekes lapunknak.

Philip Glass: Akhnaten

UUSI AIKA KOITTAA. KATSO, UUSI VOIMA NOUSEE. KATSO, AURINKO. Amerikkalaisen nykysäveltäjän Philip Glassin vuoden 1983 mestariteos Akhnaten saa vihdoin Suomen ensiesityksensä Ooppera Skaalan ja Opera BOXin yhteistuotantona helmikuussa 2021. Vallankumouksellisesta faarao Akhnatenista kertova ooppera vie kuulijan huikealle aikamatkalle muinaiseen Egyptiin, ajanlaskumme alkua edeltävien kirjoitusten, Kuolleiden kirjan ja hymnien inspiroivaan maailmaan. Teoksen johtaa ilmiömäinen Jonas Rannila, ohjaa Ville Saukkonen, lavastaa Janne Lehmusvuo ja puvustaa Joona Huotari. Nimiroolissa loistaa unkarilainen kontratenorilupaus Zoltan Darago ja hänen vaimonaan Nefertitina debytoi Mezzosopraano Essi Luttinen. Muut solistit Riikka Hakola (Kuningatar Aye), Kristjan Moisnik (Aye), Ville Salonen (Amonin ylipappi), Mika Nikander (Amenhotep III) ja Sampo Haapaniemi (Horemhab) edustavat niin ikään kotimaista kärkeä. to 18.2.2021 klo 19 Aleksanterin teatteri – Helsinki la 20.2.2021 klo 19 Aleksanterin teatteri – Helsinki su 21.2.2021 klo 16 Aleksanterin teatteri– Helsinki Liput: Ticketmaster Suomi

Posted by Ooppera Skaala on Friday, November 20, 2020

 

Az Ehnaton Philip Glass 1984-ben, Stuttgartban bemutatott operája, amelynek rendkívül sikeres produkcióját tavaly a Metropolitan Opera készítette el (a New York-i előadást a magyarok közvetítve láthatták). Helsinkiben két független társulat, az Ooppera Skaala és az Opera BOX munkájának eredményeképpen kerül színpadra a mű. Az előadás rendezői Ville Saukkonen és Janne Lehmusvuo, a bemutatót Jonas Rannila vezényli. A produkció egyetlen nem finn énekese Daragó Zoltán, Nefertiti szerepében Essi Luttinent hallja majd a közönség 2021 februárjában.

 

(fotó: Daragó Zoltán Facebook-oldala)

Különös, mágikus rituálé Philip Glass egyiptomi operája

Kapcsolódó

Különös, mágikus rituálé Philip Glass egyiptomi operája

Ehnaton, Gandhi és Einstein. Mi köti össze ezt a három személyiséget? Mindannyian megváltoztatták a világot, legalábbis Philip Glass szerint, akinek az egyiptomi fáraóról készült operáját a hazai közönség is láthatja a Metropolitan élő közvetítésében, november 23-án az Urániában és a Müpában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival érkezik a Pinokkió a Vígszínházba

A padlás óta először dolgozott együtt zenés előadáson a két alkotó. A Keresztes Tamás rendezésében készült produkciót december 9-én és 10-én mutatják be. Az alkotók az eredeti Collodi-regényre támaszkodtak.
Zenés színház interjú

A negyedik te magad légy! – Pacsay Attila zeneszerző az Artabanról

Különleges, az érzékszerveinkkel játszó előadásnak ad otthont decemberben az Eiffel Műhelyház: Pacsay Attila zenéjével és Almási-Tóth András szövegével jön létre az új magyar kamarazene-ciklus. Az Artaban című darabról a zeneszerzőt faggattuk.
Zenés színház hír

Negyven százalékkal csökkenti kórusa létszámát a Bayreuthi Ünnepi Játékok

A neves Wagner-fesztivál anyagi nehézségekkel indokolta, hogy százharmincnégy fős énekkarát mindössze nyolcvan főre csökkenti. A Német Opera- és Táncegyüttesek Szövetsége azt javasolta az Ünnepi Játékok vezetőségének, fontolják meg a döntést.
Zenés színház ajánló

Eötvös Péter-ősbemutatóra készül az Opera

A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből írt Valuska címmel operát, amelyet december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház kritika

A nevetés védelme – Ligeti-bemutató Bécsben

A Ligeti-évforduló alkalmából újabb darabbal gyarapodott a magyar művek (egyébként nem túl nagy) száma a nemzetközi operarepertoáron. A Le Grand Macabre november 17-i előadásán jártunk.