Zenés színház

Magyar opera német előadásban – A tavasz ébredése a Zeneakadémián

2022.04.01. 11:00
Ajánlom
Bella Máté A tavasz ébredése című operájának bővített változata április 5-én látható a Zeneakadémián, a Berlini Művészeti Egyetem növendékeinek előadásában.

Eredetileg is operavizsgának készült Bella Máté A tavasz ébredése című darabja, 2012-ben a Magyar Állami Operaházban mutatták be, a Zeneakadémia akkori operaszakos hallgatóinak közreműködésével. Frank Wedekind gyermektragédiája, mely a társadalomba épp belépni próbáló, de a felnőttek prüdériája miatt a problémáikkal magukra maradó tizenéves fiatalokat állít a középpontba, a maga korában botrányosnak számított, és

az erőszak, a tinédzserterhesség vagy az öngyilkosság ma sem olyan téma, amiről könnyű beszélni.

A darabból Almási-Tóth András írt librettót, és az ő poétikus, ám a lényeget el nem leplező rendezésében mutatták be az operát, amely szép karriert futott be, plána kortárs viszonylatban. Először a CAFe Budapest Fesztiválon játszották újra, majd a Magyar Állami Operaház Magyar Évadában is színre került, ekkor ráadásul lemezfelvétel is készült belőle.

Az 1985-ös születésű Bella Máté ebben a zeneszerzőként még egyértelműen fiatalnak számító életkorban is jelentős sikereket tudhat maga mögött. A fiatal komponista Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett, 2011-ben szerzett diplomát, 2018-ban pedig a doktori képzést is sikeresen befejezte. 2019 óta az egyetem adjunktusa. Számos díja és versenyeredménye mellett a közönség nagyszámú színpadi művéről is ismerheti,

ő készítette Monteverdi Poppea megkoronázása című operájának átdolgozását a Magyar Állami Operaház számára,

de prózai színházaknak is rendszeresen komponál kísérőzenéket. A könnyebb műfaj sem áll távol tőle, írt már musicalt és popdalokat is.

A Berlini Művészeti Egyetem nem először választja kortárs magyar alkotó darabját év végi vizsgaelőadása számára.

2019-ben Eötvös Péter Angyalok Amerikában című operájával vizsgáztak a növendékek, ez a produkció vissza is nézhető az egyetem honlapján. Bella Máté művét a tavalyi évad végén mutatták be, egy időben egy másik magyar operával, Vajda Gergely Georgia Bottoms – Vígopera a modern Délről című darabjával (az előadásokat online is megtekinthette a közönség).

Bár az opera eredeti változata a tömörítés ellenére is remekül megőrizte a dráma dinamikáját, a németországi bemutatóra a szerző kibővítette azt, a magyar nyelvű szövegkönyvet pedig Errico Fresis (a jelen előadás karmestere) és Füzi Nóra fordította németre.

Bella Máté: A tavasz ébredése
április 5. 19:00, Zeneakadémia

Rendező: Isabel Hindersin
UMZE kamaraegyüttes
Vezényel: Errico Fresis
Km.: Charlotte Watzlawick, Young Jun Park, Mose Kim

Fejléckép: A tavasz ébredése (forrás: Zeneakadémia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Egy világrend utolsó pillanata – szubjektív gondolatok a Gurre-dalok kapcsán

Habár a Magyar Állami Operaház kommunikációja mindvégig az optimizmus hangját ütötte meg az Erkel Színháztól vett búcsú alkalmából, szimbolikus jelentőséget kapott a tény, hogy épp Arnold Schönberg monumentális opuszát, a Gurre-dalokat adták elő.
Klasszikus

Tág keretek között mozog a Zeneakadémia rektori pályázati kiírása

Az intézmény vezetésére március 17-ig lehet jelentkezni, a pályázatokat május 15-ig bírálják el. Sajtóértesülések két főbb jelöltet prognosztizálnak.
Vizuál

„Jót tesz nekünk, ha rácsodálkozunk a világra” – elstartolt a jubileumi Berlinale

Több mint egy héten keresztül Berlinre figyel a nemzetközi filmélet: a világ egyik legrangosabb A-kategóriás szemléje a hétvégén startolt el, a fesztivált Tom Tykwer új rendezése nyitotta meg, de bemutatták Burhan Qurbani új alkotását is, amelyben a III. Richárd történetét ültette át a jelenbe.
Színház

Bejelentés: Novák János támogatja Zalán János művészi koncepcióját

A Kolibri Színház oldalán jelent meg Zalán János és Novák János február 17-én kelt levele, amelyben az intézményt március elsejétől vezető új igazgató arról ír, nem változik a Kolibri profilja, amire az alapító támogatása a garancia. Zalán február 19-én találkozik a társulattal.
Vizuál

Presser Gábor és Parti Nagy Lajos nyitja meg a Godot Intézet új kiállítását

A Godot Intézet különleges megnyitóestre készül: február 28-án Presser Gábor játszik zongorán, és Parti Nagy Lajos gondolatai kísérik végig a látogatókat Szüts Miklós és Vojnich Erzsébet megindító festészeti világán.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Lelkiismereti kérdések – Matthew Wild rendező a Macbethről

Dél-Afrikából érkezik Budapestre az európai zenés színpadokat sorra hódító rendező, Matthew Wild, hogy Verdi Macbethjét új elképzelés szerint állítsa színre.
Zenés színház ajánló

Peller Anna és Peller Károly lesznek az Operabeavató következő vendégei

Különkiadásokkal búcsúzik a közönségtől az Operabeavató, Dinyés Dániel és Göttinger Pál előadássorozata. Február 15-én az operett kerül terítékre a népszerű programon, ennek megfelelően a műfaj két meghatározó művésze, Peller Anna és Peller Károly lesznek a vendégek.
Zenés színház interjú

Operát írtak porszívóra – beszélgetés Iván Sárával és Perczel Enikővel

Kortárs operabemutatóval indította az évet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, az Előjáték Lear királyhoz a vidéki teátrum számára készült. A zenei tagozat fiatal tehetsége, az Olaszországban zeneszerzést tanult Iván Sára írta a partitúrát, a librettóért Perczel Enikő dramaturg felelt. A közös munkáról, a mű születéséről és egy különleges porszívóról beszélgettünk velük.
Zenés színház magazin

1100. előadásához érkezik A padlás a Vígszínházban vasárnap

Újabb színháztörténeti pillanathoz, az 1100. előadásához érkezik A padlás február 9-én a Vígszínházban. Minden idők legsikeresebb magyar zenés színpadi művét Marton László rendezésében mutatták be 1988. január 29-én. A premier hosszú vastapssal zárult, és azóta is folyamatosan telt házzal futnak az előadások.
Zenés színház interjú

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.