Zenés színház

Magyar opera világhódító úton – Eötvös Péter Valuskája Regensburgban

2024.05.30. 14:35
Ajánlom
A Regensburgi Színház mutatta be először Eötvös Péter utolsó operájának német változatát. Vajon hogyan él meg idegen környezetben egy a magyar világban ilyen mélyen gyökerező darab, és hogyan találnak kulcsot hozzá a németországi művészek? – merülhetett fel abban, aki látta a mű hazai előadását. A kérdésekre a széria utolsó, május 11-i előadásán kerestük a választ.

Szemben az irodalommal, a zene élvezetét jóval kevésbé nehezítik nyelvi-kulturális akadályok. Ennek köszönhető, hogy a 20-21. századi legjelentősebb komponistáink hamar elfoglalták az őket megillető helyet a nemzetközi művészeti köztudatban, miközben irodalmunk nagyjai közül inkább csak a prózaíróknál, illetve egy-egy különösen jól sikerült fordítás esetében történt hasonló. Eötvös Péter is az egész zenei világ számára írta műveit, hosszú lista lenne összeszedni, hány jelentős művészi központban mutatták be őket: Salzburgban, Berlinben, nagy örömünkre a Krasznahorkai László regénye alapján született Valuskát pedig Budapesten. Ez a mű azonban több szempontból is különlegesnek tekinthető, egyrészt a zeneszerző egyetlen, magyar szövegre írott operája, másrészt az irodalmi alapanyag miatt nagyon erősen gyökerezik a magyar társadalomban és kultúrában. A nyelvi korlátokat a jelek szerint legyőzte Buda György fordítása (bár a két szövegváltozat részletes összehasonlítására nem e kritika szerzője a leghivatottabb személy) a kulturális akadály azonban keményebb diónak ígérkezik – ahogy az a mű német nyelvű bemutatójából, a Regensburgi Színház előadásából kiderült.

Ha röviden össze kellene foglalnom Sebastian Ritschel rendezését, akkor a legfontosabb, amit kiemelnék, hogy a rendező valószínűleg nem olvasta Krasznahorkai regényét. Erről persze nem lehet teljes bizonyossággal meggyőződni,

könnyen előfordulhat, hogy a művész egyszerűen csak nem rezonál az író által megjelenített világra

– utóbbit viszont bizton állíthatom. Csak a legelsőként szembetűnő problémát kiemelve: a dramaturgiai nehézségeket áthidaló narrátor figurája a legkevésbé Krasznahorkai-szerű karakter, akit csak el lehet képzelni: finom aranyifjú, kicsit ugyan már kezd cinikussá válni, de alapvetően jó szándékú, sokszor észrevétlen jótevőként segíti a szereplőket. Miközben a regény és az író más műveinek ismeretében talán nem túlzás kijelenteni: ha ebben az univerzumban helyet kaphat bármilyen emberfeletti erő, az kizárólag ártalmas lehet.

Valuschka_Liebig2-142753.jpg

Jelenet a Valuskából: középen a Narrátor (Gabriel Kähler), elöl a Posztókabátos és a Parasztasszony: Jonas Atwood és Svitlana Slyvia (Fotó/Forrás: Marie Liebig / Regensburgi Színház)

Jogos felvetés lehet, hogy a rendezőnek nem az eredeti regényt, hanem Eötvös Péter operáját kellett színre vinnie. A zeneszerző azonban valamennyi színpadi művében igen érzékenyen és értő módon közelítette meg az irodalmi anyagot, egyes műveiben már-már azt érezhetjük, hogy a zene olyan szerves egészet képez szöveggel, dramaturgiával, színpadi akcióval, hogy szinte nem is látjuk, hol végződik az egyik, és hol kezdődik a másik. És itt lép be a rendezővel kapcsolatos második felvetésem: lehet, hogy Sebastian Ritschel nem vádolható bűnös hanyagsággal, csupán tökéletesen érzéketlen az iránt, ami a mű lényege lenne, mert bár a felszíni cselekmény szintjén a színrevitel apró pontatlanságoktól eltekintve korrektül adja vissza az eseményeket, az embernek folyton az lehet az érzése, hogy nem érti, mit lát.

Mint amikor egy idegen nyelven írt mondatban minden szót értünk, de az egészet nem: miért mennek végbe ezek a történések, mi motiválja a szereplőket,

és valójában milyen kapcsolatban állnak egymással? A német operajárókra kevéssé jellemző motoszkálásból és sutyorgásból lehetett sejteni, hogy ha én így éreztem a regény és az opera ismeretében, mennyire elveszett lehetett, aki most először találkozott a történettel.

Hasonlót lehetne leírni a szereplők karakterformálásáról is: bár mindenki megteszi, amit kell, szomorú, rémült, naiv, agresszív stb. lesz, amikor a jelenet azt kívánja, kivétel nélkül úgy érezni, mintha az énekesek feladatot hajtanának végre, ami mögé nem tudnak egész lényükkel, hitelesen odaállni. Paradox módon csak a már említett narrátor, Gabriel Kähler a kivétel. Ő az egyetlen, akiben érezhetően végbemegy valamiféle valódi dráma, afféle álruhás istenségként próbálná észrevétlenül jobbá tenni a dolgokat, ám szembesül vele, hogy a világ valójában menthetetlen.

Valuschka_Liebig13-142753.jpg

Tünde és Pflaumné: Kirsten Labote és Theodora Varga (Fotó/Forrás: Marie Liebig / Regensburgi Színház)

A hangi teljesítmény, ahogyan egy társulatra épülő, kisebb színháztól várható, változatos képet mutatott, akadt azonban néhány igen színvonalas énekprodukció. Magasan kiemelkedett a Tündét megformáló Kirsten Labonte, aki koloratúrszopránként könnyedén és magabiztosan szólaltatta meg az igen éles vonásokkal festett nő szélsőséges szólamát. Hangját végig tökéletesen uralta, az kompakt, kiegyenlített maradt, és szépen szólt.

Nagy öröm (még ha szerencsére közel sem példa nélküli), amikor a művész a modern zenét ilyen magától értetődő természetességgel adja elő.

Igen jól teljesített a Pflaumnét éneklő Theodora Varga is, aki amellett, hogy megbízható lírai szoprán hanggal rendelkezik, képes volt a szólam érzékenyebb hangképzést igénylő részeit is megfelelően visszaadni. Nagyon szép basszus hangot hallhattunk az Eszter urat éneklő Roger Krebstől is, még ha a zárójelenet magasságai ki is fogtak rajta, így is jó volt hallgatni meleg színű, humánumot árasztó orgánumát.

A legnagyobb feladat természetesen a Valuskát éneklő Benedikt Edernek jutott, és igazából érthetjük is, miért őt választották a szerepre. A fiatal művész eléggé multifunkcionális baritonhanggal rendelkezik, amelynek elég nagy a vivőereje, de képes a pianókra is, jól szól mélyen és magasan, miközben a bonyolultabb zenei anyag se fog ki rajta. Ráadásul a külsejében is van valami, ami egyfajta naivságot sugall. Mi kellhet még? – gondolhatnánk. És mégis, vannak a szólamnak olyan árnyalatai (és itt megint csak a felszín mögött megbújó jelentés mezején járunk), amelyekhez ez a hang egy kicsit egyenes, egy kicsit merev, nem képes a lélektani mélységek megjelenítésére.

Valuschka2_Liebig13-142753.jpg

Eszter úr és Valuska: Roger Krebs és Benedikt Eder (Fotó/Forrás: Marie Liebig / Regensburgi Színház)

A további szereplők közül ki kell emelni a Cirkuszigazgatót megformáló Hany Abdelzahert, illetve a Herceg segédjét éneklő Paul Kmetschet. Két drámai színezettel rendelkező, jó tenor csapott össze személyükben, és habár én az előbbit kicsit erősebbnek éreztem, a közönség utóbbit ünnepelte elképesztő lelkesedéssel. Figyelemre méltó produkciót nyújtott a Posztókabátost megformáló Jonas Atwood, amellett, hogy az énekprodukciója is rendben volt,

talán nála éreztem leginkább, hogy érdekli az általa játszott figura, keresi, kutatja annak mozgatórugóit,

és még ha az eredmény nem is lett teljesen koherens, az alakításnak voltak értékes pontjai.

A produkciónak nem csupán egy karmester volt a gazdája, ezen az estén az intézmény karigazgatója, Harish Shankar vezényelt. Bár a zenei megvalósítás nem volt hibátlan, határozott erényeket mutatott, a muzsika számos karaktere szépen kirajzolódott. A karmester a zenének elsősorban a romantikus vonásait emelte ki, néha már-már egy Wagner-operában érezhettük magunkat. A kis színházat betöltő óriási forték, a nyitójelenet eltúlzottan karikaturisztikus hangzása mind arról tanúskodtak, hogy a dirigensnek határozott elképzelése van a darabról (utóbbiban ráadásul a rendezés jellemzőit követte, ami színházi muzsikusnál erénynek számít). Mégis, miközben a színház zenekara színvonalasan játszott, a külsősökkel is kiegészített kórus pedig energikusan énekelt, egyes motívumok, finom megoldások, áldozatául estek ennek a hatalmas forgatagnak.

Bár Krasznahorkai László regényei igen népszerűek a nemzetközi olvasóközönség körében, Eötvös Péter operájának németországi bemutatkozása felemásra sikeredett. Ebből persze korai lenne még messzemenő következtetéseket levonni, hiszen az egyéni fogékonyság is nagy szerepet játszhat abban, mennyire képes valaki egy tőle távolabb kultúrkörhöz tartozó mű mélyére ásni. Próbáljunk bizakodóak maradni: a művészet lényege mégiscsak az lenne, hogy a másik embert, valami önmagunkon kívülit értsünk meg. Akkor is, ha ez sokszor erőfeszítésekbe kerül.

Fejléckép: Kirsten Labote Tünde szerepében és Paul Kmetsch mint a Heceg segédje (fotó/forrás: Marie Liebig / Regensburgi Színház)

Valuska, a kozmikus magasságokba emelt szent bolond

Kapcsolódó

Valuska, a kozmikus magasságokba emelt szent bolond

Krasznahorkai László kultuszregényéből, Az ellenállás melankóliájából készült Eötvös Péter legújabb, egyben első magyar nyelvű operája. A Valuska bemutatója kapcsán a klasszikus zenei és a könyvrovatunk vezetője, Kondor Kata és Varga Bence beszélgetett.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Én vagyok a legszéle, innen már nincs hova esnem – beszélgetés Urbanovits Krisztinával

Május 23-án volt a premierje az Apertúrában Thomas Bernhard ismert darabjának, A színházcsinálónak, aminek az eredetileg férfira írt főszerepét, Bruscont a darabot rendezőként és dramaturgként is jegyző Urbanovits Krisztina játssza. A friss bemutató kapcsán a KV Társulat alapító tagjával a megszállottság teremtő erejéről beszélgettünk.
Színház

Visszatér a színpadra Kulka János – évadot hirdetett a Jurányi Ház

A Nemzet Színésze egy Thomas Mann-adaptációban lesz látható szeptembertől a Jurányi Ház 2024/205-ös évadában. A játszóhely évadzáró ülésén Rozgonyi-Kulcsár Viktória ismertette a következő szezon előadásait. 
Vizuál

Elhunyt Anouk Aimée

A huszadik századi francia filmművészet egyik legismertebb sztárja 92 éves korában halt meg párizsi otthonában kedden – jelentette be ügynöke és családja.   
Vizuál

10 kihagyhatatlan program az idei Múzeumok éjszakáján

Több száz izgalmas programmal, koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi foglalkozásokkal, valamint számos meglepetéssel várják az érdeklődőket június 22-én országszerte a múzeumok és kiállítóterek.
Plusz

Korniss Péter és Nyáry Krisztián is az Ördögkatlan Fesztivál díszvendége lesz

Július 30. és augusztus 3. között rendezik meg a 17. Ördögkatlan Fesztivált, ahol több száz programmal és neves fellépőkkel várják a kultúra szerelmeseit. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Ami szembejön, nem biztos, hogy akadály – interjú Béres Attilával a szegedi Rebecca-bemutató kapcsán

Pont ilyennek képzeltem: elfoglalt, egymást érik a beérkező hívásai, többször kér fél percet, mire leül és belehelyezkedik az interjúszituációba. Béres Attilával, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával beszélgettünk, aki a Szegedi Szabadtéri Játékokon rendezi a Rebecca musicalt.
Zenés színház ajánló

Bradley Jaden a legismertebb musicalslágerekkel érkezik a Margitszigetre

Izgalmas estére készülhetnek a musical rajongók június 18-án, amikor Bradley Jaden, a West End színpadainak csillaga egyedülálló koncertet ad sztárvendégeivel a Margitszigeti Színházban.
Zenés színház hír

Bukarestben vendégszerepelt az Opera Manon Lescaut-produkciója

Az előadás főbb szerepeit Létay Kiss Gabriella, Pataki Adorján és Szegedi Csaba formálták meg, a Magyar Állami Operaház Zenekarát és a Bukaresti Nemzeti Opera Énekkarát Dénes István vezényelte.
Zenés színház kritika

A klasszikus operarendezés rehabilitálása – Don Giovanni Velencében

Damiano Michieletto csaknem tizenöt évvel ezelőtti produkcióját vette elő a velencei La Fenice színház. Az igen klasszikusnak ható Don Giovanni-színrevitel május 21-i előadásán jártunk.
Zenés színház kritika

Magyar opera világhódító úton – Eötvös Péter Valuskája Regensburgban

A Regensburgi Színház mutatta be először Eötvös Péter utolsó operájának német változatát. Vajon hogyan él meg idegen környezetben egy a magyar világban ilyen mélyen gyökerező darab? A kérdésre a széria utolsó, május 11-i előadásán kerestük a választ.