Zenés színház

Magyar operaénekes nő a Veronai Arénában

2012.06.26. 17:05
Ajánlom
Ulbrich Andrea a június 23-i Aida-premieren Amneris szerepét énekelte. A művésznő június 28-án és július 11-én is hallható lesz a Gianfranco de Bosio rendezte darabban.

Az énekesnő a Liszt Ferenc Zeneakadémián Andor Évánál végezte tanulmányait. Karrierjét a Magyar Állami Operaházban kezdte (A sevillai borbély Rosinájaként debütált), majd a Deutsche Oper am Rhein (Düsseldorf) tagja lett. Ulbrich Andrea fellépett már Amsterdamban, Antwepenben, Frankfurtban, Monte Carlóban, Párizsban, Torinóban, Berlinben és Drezdában és olyan jelentős karmesterekkel dolgozott együtt mint Riccardo Chally, Michael Gielen, Jun Märkl, Pinchas Steinberg és Marcello Viotti. A művésznő 2010 nyarán debütált a Veronai Arénában Verdi Trubadúrjának Azucenájaként, a következő évben pedig Verdi Nabuccójában énekelte Fenena szerepét. Idén a Veronai Aréna kilencvenedik szezonjában ismét egy Verdi-operában láthatatta a művésznőt a veronai közönség. A Gianfranco de Bosio rendezte Aidában Marco Berti Radamest, Aidát pedig a kínai Hui He alakította. A darab az Aréna első, 1913-as évadának nyitó Aida-előadását idézte. A június 23-i előadást a Sky 3D és a Classica csatornák jóvoltából a világ számos országában közvetítették 3D-ben élő adásban, de az operát egyidejűleg harminchat olasz moziban is megtekinthette a közönség.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.
Plusz

Ilyet még nem hallottál: hódít a mongol torokének metál

Nem a hörgős metálról van szó, hanem tradicionális mongol hangszereken és énektechnikával előadott heavy metálról, aminek hirtelen rengeteg rajongója akadt világszerte.
Klasszikus

Ez az első élvonalbeli vonósnégyes, amelyben többségben vannak a nők

Az Artemis Quartetből kilépett két tag, nők érkeztek a helyükre. Ilyenkor felvetődik a kérdés: miért a férfiak uralják a kamarazenét?

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház hír

Meghirdették a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenyt

Az operett nemzetközi népszerűsítése és új tehetségek felfedezése a célja a XI. Nemzetközi Lehár Ferenc Operett Énekversenynek.
Zenés színház premier

A Liliomfi zenés változatát mutatja be a Madách

A Liliomfi musicalváltozatát mutatja be március 23-án a Madách Színház. A zenés komédiát Szigligeti Ede műve alapján Szente Vajk írta, zenéjét Bolba Tamás szerezte.
Zenés színház gyász

Elhunyt a világhírű Wagner-énekes, Theo Adam

A német operaénekes, korának egyik nagy Richard Wagner- és Richard Strauss-előadója 92 éves volt.
Zenés színház magazin

Ma ünnepeljük a magyar musical napját

Azért esett a választás erre a napra, mert 1961. január 12-én mutatta be a Petőfi Színház az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.
Zenés színház opera

Megházasodott Jonas Kaufmann

Elnézést a bulvárhírért, de sok Jonas Kaufmann-rajongó olvas minket, ezért nekik fontos lehet. A világhírű tenor elkelt!