Zenés színház

Magyar versenyző is fellép az Armel Operafesztiválon

2014.09.16. 17:02
Ajánlom
Öt operaprodukcióval, köztük két ősbemutatóval várja közönségét az Armel Operaverseny és Fesztivál október 9. és 17. között Budapesten - hangzott el a rendezvény szeptember 16-ai fővárosi sajtótájékoztatóján.

A Zeneakadémia Solti-terme ad helyszínt a két ősbemutatónak: Marco Tutino A gyertyák csonkig égnek és Christian Henking Figaro? című kamaraoperájának október 9-én és 10-én. Tutino egyfelvonásosa, mely Márai azonos című kisregényén alapul, a Szegedi Nemzeti Színház produkciója a magyar induló a produkciók versenyében. Toronykőy Attila rendezésében lép színre az énekes-verseny egyik magyar résztvevője, Altorjay Tamás is. A Figaro? című kamaraopera, melyben egy rapper is feltűnik, a svájci Biel Solothurn Színház és Zenekar előadása.

Az Erkel Színházban a plzeni J. K. Tyl Színház, a bécsi Neue Oper és a grúz állami operaház egy-egy produkcióját állítják színpadra, köztük Kerek Gábor Paródia című kisoperáját, amellyel a magyar komponista megnyerte az Armel első zeneszerzői pályázatát.  A díjátadó gálára október 17-én a Thália Színházban kerül sor, ahol átadják a verseny legjobb előadójának és produkciójának járó díjakat.

Havas Ágnes fesztiváligazgató kiemelte, hogy a hat szegedi év után idén a fővárosba költőző rendezvény a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál társrendezvényeként valósul meg, ami nagy lehetőségeket rejt magában. Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója arról beszélt, hogy nagy örömmel fogadták be a fesztivált az Erkel Színházba, és a következő években is nyitottak az együttműködésre.

Szintén az Armel budapesti "meghonosítását" szolgálja a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetségével (MOTESZ) való kooperáció. Poór Gyula, a szervezet vezetője felidézte, idén húsvétkor a Parsifal-előadásra már sikerrel mobilizálták az orvostársadalmat és a betegegyesületeket, most is ezt tervezik, ezúttal a kortárs operákat népszerűsítve.

Havas Ágnes a fesztivál új művészeti főtanácsadójaként mutatta be Vajda Gergely karmestert, aki elmondta, úgy érzi, "mozgó vonatra ugrik föl", és nagy örömmel vesz részt a munkában. Idén a gálaműsor összeállítását végezte, a 2015-ös és 2016-os fesztiválokon már a teljes program kidolgozásában részt vesz, valamint a zsűrinek is tagja lesz.

Az idei fesztivál zsűri elnöke Philippe Agid, a párizsi operaház korábbi főigazgató-helyettese, nemzetközi tanácsadó, további tagjai Raymond Duffaut, a Chorégie d'Orange Fesztivál főigazgatója, az Opéra Théatre d'Avignon művészeti tanácsadója, José Correia, az ARTE / ARTE Concert programigazgatója, Henry Little, az Egyesült Királyság Nemzeti Opera Koordinációs Bizottságának elnöke, az Orchestras Live vezérigazgatója, valamint Ókovács Szilveszter, az Operaház főigazgatója.

Az operák versenyszerepeiben Magyarországot két énekes, Altorjay Tamás basszus és Richard Rittelmann bariton képviseli, Franciaországból érkezik Jean-Philippe Biojout bariton és Marion Grange szoprán, míg Belgiumból Kris Belligh bariton, Dél-Koreából pedig Lee Boram szoprán lép színpadra az öt operaprodukció valamelyikében.

Havas Ágnes kitért arra is, hogy december 31-ig várják a pályázatokat a Mátyás-király operaíró pályázatra, melyre csak egy részletet kell beadni, a díj a teljes opera megírására való megbízás és ennek díjazása lesz. Szintén jelezte, hogy a 2016-os, 2017-es és 2018-as fesztiválokra várják a magyarországi színházak, operatársulatok saját produkcióval való jelentkezését (idén és jövőre a Szegedi Nemzeti Színház képviseli a versenyben a magyar színeket). A fesztiváligazgató örömmel számolt be arról is, hogy a Hungaroton gondozásában nemrég megjelent a 2012-es operafesztivál legjobbjainak, a grúz Victoria Markaryannak és a francia Philipp Brocardnak közös ária-válogatása.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
Klasszikus

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.
Klasszikus

Öt nem operai mű Vajda János születésnapjára

Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.
Könyv

Han Kang kapta a 2024-es irodalmi Nobel-díjat

A dél-koreai szerző december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti át a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését intenzív és költői nyelvezetéért, amellyel megújította a kortárs prózát. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Stéger Ferenc életét bemutató kiállítás nyílik Szentendrén

A szentendrei születésű világhírű tenor énekes, Stéger Ferenc születésének bicentenáriuma alkalmából nyílik kiállítás a Ferenczy Múzeumban, október 24-én. Az ünnepelt operaénekes bejárta egész Európát, 1846–1874 között közel ötven városban megfordult.
Zenés színház interjú

„Megéri jónak lenni” – interjú a Budapesti Operettszínház készülő operettmusicaljének szereplőivel

Pejtsik Péter és Orbán János Dénes Hamupipőke című operettmusicaljét november 15., 16. és 17-én mutatja be a Budapesti Operettszínház, Bozsik Yvette Kossuth-díjas balettművész, koreográfus rendezésében.
Zenés színház ajánló

Sztárénekeseket hoz Budapestre a húszéves Georg Solti Akadémia

Az elismert olaszországi bel canto nyári akadémia jelentős nemzetközi karriert építő egykori növendékei közül Aigul Akhmetshina, Freddie De Tommaso, Hera Hyesang Park és Paul Grant lép fel október 20-án a Magyar Állami Operaházban.
Zenés színház hír

A Valuska lett az International Opera Awards legjobb ősbemutatója

Tíz előadás közül a legjobb ősbemutatónak választották a rangos International Opera Awardson Eötvös Péter utolsó operájának premierjét, a Magyar Állami Operaház Valuska-produkcióját.
Zenés színház interjú

Vágó Zsuzsi: „Az egész nézőteret be kell kebeleznem”

Vágó Zsuzsi eljátszotta a musicalirodalom legnagyobb hősnőit, köztük Júliát és Scarlett O’Harát, a Miss Saigon Kimjét, az Abigél Vitay Georgináját és a Rebecca Énjét. Ikerlányai születése után idén tavasszal, a Carmen Jósnőjeként tért vissza a Budapesti Operettszínházba.