Zenés színház

Majoros Balázs pekingi különdíja

2008.11.04. 00:00
Ajánlom
A Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatója a zsűri különdíját nyerte el a kínai fővárosban második alkalommal megrendezett nemzetközi balettversenyen.

Az egy héten át tartó versenyen, amelyre 110 versenyzőt hívtak meg, Magyarországot Kelemen Ágnes, Leblanc Gergely és Majoros Balázs, a Magyar Táncművészeti Főiskola hallgatói képviselték. A nemzetközi zsűri elnöki tisztét Dózsa Imre Kossuth-díjas balettművész, egyetemi tanár, a Magyar Táncművészeti Főiskola korábbi rektora töltötte be.

A három növendék idén remek eredményeket ért el. Majoros Balázs bekerült a Rudolf Nurejev Nemzetközi Balettverseny középdöntőjébe, és döntőbe jutott a Lauseanne-i Nemzetközi Balettversenyen; Kelemen Ágnes Budapesten, a New Generation Nemzetközi Ifjúsági Balett- és Kortárstánc-versenyen a Youth kategória harmadik helyén végzett, Leblanc Gergely ugyanitt az Operaház különdíját nyerte el, a Nurejev Versenyen pedig a legígéretesebb fiatal táncos különdíját kapta.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Száz év magyar plakátjai a Magyar Nemzeti Múzeumban

Sör és vetőmag plakátok, színházi és politikai hirdetések is megtalálhatóak a Tolongó idők című időszaki kiállításon.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház csillagóra

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Zenés színház Swingoperett

Swingoperett – Egy este az operett sztárjaival a Benczúr Palota platánfái között

A Benczúr Kerti Esték részeként június 27-re meghirdetett, különleges előadáson fellép Felföldi Anikó, Fischl Mónika, Simon Panna, Bálint Ádám és Homonnay Zsolt, a zenei aláfestést Bársony Bálint és zenekara szolgáltatja.
Zenés színház magazin

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház közönségszavazás

Szavazzon: ki kapja az Operettszínház közönségdíját?

A közönségdíjat a legtöbb lájkot bezsebelő művész kapja majd a június 24-én tartandó díjátadón. Szavazásra fel!