Zenés színház

Már díjazták is Jávori Ferencet az éppen most bemutatott Menyasszonytáncért

2006.03.17. 00:00
Ajánlom
Menyasszonytánc című darabjával elnyerte a zsidó kultúra támogatására létrehozott európai szövetség, az EAJC egyik díját Jávori Ferenc, a Budapest Klezmer Band vezetője.

Londonban és Párizsban egyidejűleg jelentették be, hogy a szervezet 11 országban 20 díjat ad át ottani művészeknek olyan alkotások és tevékenységek támogatására, amelyek a zsidó kultúrát ápolják az előadó művészet, a színház, a koreográfia, a zeneszerzés és a képzőművészet területén. Az EAJC díjai a művészeti alkotást szolgáló, 3 ezer eurótól (mintegy 780 ezer forint) 10 ezer euróig terjedő összegű támogatások.

Az Ungváron végzett Jávori Ferenc művész 1990-ben alapította a Budapest Klezmer Band együttest, amely azóta számos hangversenyt adott Európa-szerte és Észak-Amerikában. 2000-ben zenekarával elnyerte az MTA Kodály Zoltán díját, 2003-ban pedig az Artisjus díjat.

A Menyasszonytánc hatszemélyes klezmer zenekarra komponált musical, amely egy kis erdélyi faluban zajló esküvőről szól. A premiert éppen csütörtökön tartották a Budapesti Operettszínházban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Vizuál

Frida Kahlo személyes tárgyai a Victoria és Albert Múzeumban

A Frida Kahlo: Making Her Self Up (Hogyan építette fel magát Frida Kahlo) című kiállítás több mint 200 tárgyat mutat be a művész mexikóvárosi szülőházából, a Kék Házból, ahol 1954-ben, 47 éves korában meghalt. Festményei július elején Budapestre érkeznek.
Vizuál

Makulátlan pálya - a színész, akinek minden filmjét Oscarra jelölték

Marlon Brando? Daniel Day-Lewis? Esetleg Jack Nicholson? Valószínűleg ők ugranak be először, ha minden idők legjobb színészére gondolunk. Pedig a legtökéletesebb filmográfiája valószínűleg John Cazale-nak volt - ehhez azonban sajnos korai halála is hozzájárult.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Zenés színház csillagóra

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Zenés színház Swingoperett

Swingoperett – Egy este az operett sztárjaival a Benczúr Palota platánfái között

A Benczúr Kerti Esték részeként június 27-re meghirdetett, különleges előadáson fellép Felföldi Anikó, Fischl Mónika, Simon Panna, Bálint Ádám és Homonnay Zsolt, a zenei aláfestést Bársony Bálint és zenekara szolgáltatja.
Zenés színház magazin

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Zenés színház

10 érdekesség a ma 75 éves Marton Éváról

Június 18-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes, a Magyar Szent István-rend birtokosa, a Corvin-lánc kitüntetettje, a nemzet művésze.
Zenés színház közönségszavazás

Szavazzon: ki kapja az Operettszínház közönségdíját?

A közönségdíjat a legtöbb lájkot bezsebelő művész kapja majd a június 24-én tartandó díjátadón. Szavazásra fel!