Zenés színház

Már megint Mindenütt jó

2010.01.18. 13:00
Ajánlom
A nagy érdeklődés miatt ismét látható az első magyar szlengblog-opera a fővárosi Szemlő-hegyi-barlangban. Aki ősszel lemaradt a Mindenütt jó című előadásról vagy újra megnézné, februárban nyolc időpont közül választhat.

A minden szempontból rendhagyó színházi előadás egy kórus-improvizáción alapuló kortárs opera - Soharóza Kórus és Göttinger Pál rendező közös produkciója - amelynek szövegkönyve egy internetes közösség gyűjtése alapján született meg. Az ógörög tragédiákra emlékeztető történetben a gazdag városlakók (az arcosgasztrók) csapnak össze a kentaurokkal (az újdzsélandiakkal) a boldog végkifejletig. Az ellenfelek, a hírnök és a kar is a mai magyar szlengben énekelnek a Szemlő-hegyi-barlang gyönyörűen megvilágított cseppkövei között.

"Megmurdellt, megmakkant"; "Nem csicskulnak, kajakra jönnek, ez nem lakossági para"; "Vágod? Befigyel a végzet!" - ilyen és ezekhez hasonló mondatokra improvizál zenét Halas Dóra karnagy vezetésével a Soharóza Kórus. A muzsika nyomokban tartalmaz Ariel Ramirez és Karl Jenkins műrészleteket, valamint dél-afrikai és afro-amerikai énekeket. Az opera szövegkönyvét Juhász Kristóf, a Szputnyik Hajózási Társaság szövegírója állította össze zömmel a Goldenblog díjas szleng.blog.hu honlap alapján, a szerkesztő, Nyelvész Józsi hozzájárulásával.
A Mindenütt jó című előadás rávilágít arra, hogy ha megkapargatjuk a felszínt, a magasztosnak tartott opera és kórusmuzsika is lehet humorforrás, a trágárnak és roncsoltnak vélt szleng pedig nem halandzsa, hanem nagyon is a magyar nyelv élő és viruló része. A szlengblog-opera bátor és szokatlan, lerombolja a közhelyeket, megnevettet és meghat.

A Mindenütt jó című előadást február 5-én, 7-én, 12-én és 13-án naponta kétszer, 19:30-tól és 21 órától lehet látni a Szemlő-hegyi-barlangban. Mivel az akadálymentesített barlangban egész évben 12 fok van, és helyenként a boltozatról csepeg a víz, ezért megfelelő ruházat és kényelmes cipő ajánlott a nagyjából egy órás, sétálós előadás közben.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Ki merne ma Gobbi Hilda szemébe nézni?” – a Nemzet Színészei is megszólaltak Gobbi Hilda végakarata kapcsán

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett tizenkét művész írta alá azt a közleményt, amely számon kéri az illetékeseket, amiért a hazai színházi világért oly sokat tevő színművész végakaratát nem telesítették maradéktalanul.
Színház

Kálid Artúr: „Az én apám nem volt az életem része”

A Rózsavölgyi Szalon február 13-án mutatja be Kálid Artúr és Jeney Luca főszereplésével Hárs Anna Mákfagyi című darabját. A Hollósi Frigyes- és Gedeon József Amfiteátrum-díjas színművész a Fideliónak az új szerepéhez való kapcsolódása mellett szabadúszásról, szinkronokról, anyaszínházakról, rádiós műsorvezetésről is beszélt.
Vizuál

„Hihetetlen erő van a fiatal filmesekben” – díjnyertes rendezők a Magyar Filmszemle visszatéréséről

Tizenhárom év szünet után idén ismét visszatér a Magyar Filmszemle. A Fidelio magyar filmrendezőket kérdezett meg arról, miért örömteli, hogy ismét megrendezik a fesztivált. Fekete Ibolya, Hajdu Szabolcs, Kocsis Ágnes, Pálfi György, Sándor Pál, Szász János és Tarr Béla is megosztotta velünk gondolatait.
Színház

Zalán János cáfolja, hogy felnőttszínházzá alakítaná a Kolibrit

„Több cikkben és a petícióban is az jelent meg, hogy felnőtt színházzá alakítanám a Kolibrit. Ez szándékosan elferdített valótlan állítás. Szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ez nem igaz” – írta a Kolibri Színház újonnan kinevezett igazgatója. Nyílt levelét teljes terjedelmében közöljük.
Színház

Ellinger Edina: „Ahol ennyi kreatív ember van, ott érdemes dolgozni”

Nemrég derült ki, hogy újabb öt évig Ellinger Edina vezetheti a Budapest Bábszínházat. Az igazgatót friss pályázatáról, a pozícióval járó nehézségekről, a tanításról, mértéktartásról és önvizsgálatról, valamint az új kihívásokról kérdeztük.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Megtalálni az emberit – három fiatal karmester a Magyar Állami Operaházban

Három olyan fiatal karmestert szólítunk meg, akikben egy dolog biztosan közös, az OPERA művészeti vezetése látja bennük a tehetséget, a lehetőséget, ezért kellően komoly feladatokat is rájuk bíz.
Zenés színház ajánló

Egy disztópikus Skóciába utazhatunk Verdi Macbethjének operaházi előadásán

A New York-i Metropolitan sztárja, George Gagnidze és Kálmándy Mihály címszereplésével, Boross Csilla és Rálik Szilvia női főszereplésével mutatja be Verdi Macbethjét február 22-én a Magyar Állami Operaház.
Zenés színház ajánló

Újra az Operaházban látható Anna Netrebko és Yusif Eyvazov

A Bohémélet, a Manon Lescaut, a Pillangókisasszony, a Tosca és a Turandot közkedvelt részletei is elhangoznak Anna Netrebko és Yusif Eyvazov áriaestjén március 23-án az Operaházban.
Zenés színház ajánló

Közeleg A cirkuszhercegnő bemutatója az Operettszínházban

Hármas szereposztásban, február 21-én, 22-én és 23-án láthatja először a közönség Kálmán Imre nagyoperettjét Homonnay Zsolt rendezésében, amely látványos vizuális világot és érzékeny lélektani megközelítést ígér.
Zenés színház kritika

A befejezhetetlen létkomédia – Berlinben is bemutatták Kurtág György operáját

Alig néhány hónappal a bécsi bemutató után a Berlini Állami Opera is műsorra tűzte A játszma végét, Ezúttal Johannes Erath rendező megmutatta az értelmetlenség mögött fellelhető összefüggésrendszert.