Zenés színház

„Maradj otthon, hallgass zenét” – Dalposta Kolonits Klárától és Dinyés Dánieltől

2020.03.26. 19:30
Ajánlom
Az operavilág meghatározó művészházaspárja, Kolonits Klára énekesnő és Dinyés Dániel karmester dalpostát indított a közösségi médiában, mert a zene nem némulhat el világjárvány idején sem. A mai epizódot nálunk, a Fidelio olvasói is meghallgathatják.

Kolonits Klára és Dinyés Dániel tíz napja kezdték el a Facebookon EstiDalPosta című sorozatukat, amelyet a Fidelio is felkarolt. Hallgassák meg a legújabb dalküldeményt! Szergej Rahmanyinov Vocalise című művét halljuk.

EstiDalPosta 11.

Posted by Klára Kolonits on Thursday, March 26, 2020

 

Kérdéseinkre Dinyés Dániel válaszolt.

Bennetek mikor tudatosult, hogy ez a járvány súlyos helyzetet eredményez?

Hogy maga a járvány mennyire súlyos, azt sajnos még most sem látni rendesen. De hogy a mi életünkre, egész pontosan a kultúra területén dolgozó emberek életére mekkora befolyással lesz, az elképzelhetetlen jelenleg. Mert a legnagyobb bajt nem a mostani három-négy hónap leállás jelenti. Ennek a leállásnak a következményei sokkal súlyosabbak lesznek majd. Mert sajnos még nem tudatosult bennünk, hogy mi művészek mindannyian azon a területen dolgozunk, ami baj esetén mindig az első, ami megszűnik, és a megoldáskor pedig mindig az utolsó, ami megoldódik. Nem a világ rossz szándéka okán, vagy emberek nemtörődömsége miatt van így, hanem a társadalmi felépítésünk és hierarchiánk miatt.

Lehet olyanokon filozofálgatni, hogy az élet fenntartása az első, nem a művészet, ám művészet nélkül meg minek fenntartani az életet?

Amikor valóban történnek a dolgok, akkor nem a filozofálgatásoknak van itt az ideje, mert élő egyenesben a választást nem magyarázni kell, hanem csinálni. És ez állítja, fogja állítani olyan kérdések elé a zenekarokat, színházakat, előadókat, ami során sokan fogják elhagyni a pályát, vagy lemorzsolódni végleg a történések miatt. És ennek nem lesz köze tehetséghez, elszántsághoz, csak és kizárólag gazdasági, felvevő és eltartó piaci kérdésekhez, amiknél nem a lehetőség, hanem a szükséglet fog dönteni. Ám a művészet, szükséglet terén soha nem állt jól.

2016-concert-with-Daniel-Dinyes-photo-Kaya-Ariel-Woytynowska-112148.jpg

Dinyés Dániel és Kolonits Klára (Fotó/Forrás: Woytynowska Kaya Ariel)

Mit tanácsoltok az embereknek a következő hetekre?

Maradjanak otthon és csak és kizárólag szeretteik és önnön magukra való vigyázással foglalkozzanak. Magyarország egy nagy család, mindenki kapcsolatban van mindenkivel. Karinthy híres hat lépés távolság elmélete szerint a világon bármely két ember kapcsolatba hozható egymással a két végpont között maximum 5 emberrel. Ez pláne így van itthon, és a vírusnak nem kell ennyi lépés sem, elég egy is.

A tanácsunk: maradj otthon, hallgass zenét, olvass, nézz filmet, beszélgess, telefonálj sokat a szeretteidnek.

Egyszóval nyaralni, és megpróbálni ébernek maradni arra, hogy amikor tenni kell, újjáépíteni, akkor készek legyünk azonnal a változásra. De addig pihenni és energiát gyűjteni.

Hasznosan töltitek az időt: elindítottatok egy videósorozatot EstiDalPosta címmel. Ez egy olyan dolog, amit eddig is műveltetek – a közös zenélés –, csak most vettétek videóra?

Természetesen így van. Most is csak azért tesszük, hogy tartsuk a lelket az egyedül levőkben, és azokban, akik túl sötéten látnák az időket. Azokban, akik azt hiszik, soha nem lesz vége. Vége lesz, de nem mindegy, hogy addigra milyen mentális és fizikai állapotban leszünk. Mi a mentális állapoton tudunk egyrészt így segíteni, másrészt a szeretteink gondoskodásával. Sokat beszélgetek barátaimmal, akik már most kétségbe vannak esve – teljesen joggal –, hogy mi lesz. Nekik mindig elmesélem nagyanyám történetét, aki 1916-ban született, háromszor építette újra Magyarországot ('56-ot is ideértve), nélkülözött, szeretteit vesztette el, és egész élete avval telt, hogy eltakarítsa a romokat és új életet építsen rájuk. Megtört lett, vagy elkeseredett, mire én megismertem a '80-as években? A legkevésbé sem. Jókedvű volt és volt egy olyan laza lélektartása a dolgokkal szemben, ami lehetővé tette, hogy alkalmazkodjon. Mindig adaptálódott a helyzethez, egy dolgot keresett benne, az előrejutás lehetőségét.

Ha ő ezt tudta tenni 96 éven át, én hogy ne bírnék ki négy hónap otthonülést. Utána ugyanúgy kell majd küzdenem, mint ő, az újraépítéssel, de ha neki ment háromszor, nekem hogy ne menne egyszer?

Kolonits Klára

Kolonits Klára (Fotó/Forrás: Kaya Ariel Woytynowska)

Egyébként, a dalpostán kívül mivel töltitek az időt? Hogyan viselitek a bezártságot?

Sokat kertészkedünk, és a főzésben éljük ki szabad fantáziánkat – á la Rossini... Mivel Gödön lakunk, ha jó idő van, kisétálunk a Duna-partra gyönyörködni a tavaszban, a túlparti Pilisben, a most nyíló virágokban, és a folyóban. Klári a rózsáival foglalkozik, gyakorol mindennap, én meg végre minden zenét végighallgathatok, ami felgyűlt az évek során, olyan zeneszerzőket fedezve fel, akiket idáig csak névről, de munkásságáról nem ismertem. És persze sok sorozatot nézünk, főleg skandináv krimiket, Klári nagy kedvenceit. Próbálunk nyaralni, hogy aztán majd kipihenve vágjunk bele a kétség nélküli bokros teendőkbe, amikor vége a járványnak.

Mi lesz az első dolgotok, ha véget ér ez a különös helyzet?

Körbenézni, hogy hol segíthetünk leghamarabb, és ott tenni, ahol a legnagyobb szükség lesz rá, úgy, ahogy a mi kereteink engedik. Senki ne gondolja, hogy nem lesz minden kézre égető szükség.

A Fidelio Művészi szabadság című interjúsorozatában ismert művészek, kultúrszemélyiségek beszélnek arról, mivel töltik napjaikat a karantén idején.

A sorozat többi része itt érhető el!

A sorozat péntek esti része itt érhető el, az új részeket pedig keresd minden este Facebook-oldalunkon!

 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház ajánló

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival érkezik a Pinokkió a Vígszínházba

A padlás óta először dolgozott együtt zenés előadáson a két alkotó. A Keresztes Tamás rendezésében készült produkciót december 9-én és 10-én mutatják be. Az alkotók az eredeti Collodi-regényre támaszkodtak.
Zenés színház interjú

A negyedik te magad légy! – Pacsay Attila zeneszerző az Artabanról

Különleges, az érzékszerveinkkel játszó előadásnak ad otthont decemberben az Eiffel Műhelyház: Pacsay Attila zenéjével és Almási-Tóth András szövegével jön létre az új magyar kamarazene-ciklus. Az Artaban című darabról a zeneszerzőt faggattuk.
Zenés színház hír

Negyven százalékkal csökkenti kórusa létszámát a Bayreuthi Ünnepi Játékok

A neves Wagner-fesztivál anyagi nehézségekkel indokolta, hogy százharmincnégy fős énekkarát mindössze nyolcvan főre csökkenti. A Német Opera- és Táncegyüttesek Szövetsége azt javasolta az Ünnepi Játékok vezetőségének, fontolják meg a döntést.
Zenés színház ajánló

Eötvös Péter-ősbemutatóra készül az Opera

A zeneszerző Krasznahorkai László Az ellenállás melankóliája című regényéből írt Valuska címmel operát, amelyet december 2-án mutat be a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyháza.
Zenés színház kritika

A nevetés védelme – Ligeti-bemutató Bécsben

A Ligeti-évforduló alkalmából újabb darabbal gyarapodott a magyar művek (egyébként nem túl nagy) száma a nemzetközi operarepertoáron. A Le Grand Macabre november 17-i előadásán jártunk.