Zenés színház

Marton Éva énekel szombaton a Jenufában

2005.11.18. 00:00
Ajánlom
A Kossuth-díjas, világhírű szoprán, Marton Éva idén november 19-én énekel utoljára az Operaházban. Janácek Jenufa című operájában a Sekrestyésné szerepében tekinthetik meg a dívát a rajongók.

Vidnyánszky Attila rendezésében, Kovács János vezényletével, Takács Tamara, Wendler Attila, Kiss B. Atilla, Marton Éva és Bátori Éva főszereplésével ebben az évadban még egy alkalommal láthatja a közönség a darabot: a november 19-i előadás után legközelebb márciusban, más szereposztással kerül színpadra a cseh szerző kifejezetten közép-európai hangulatú, drámai operája.

Az 1903-as brnói ősbemutatót követően Magyarországon első alkalommal 1974-ben mutatták be a Jenufát az Erkel Színházban, s azóta huszonhat alkalommal játszották a két dalszínház színpadain. A népi kötődésű realista opera Janácek negyedik színpadi műve, amely 1916-os prágai bemutatását követően a világhírt hozta el a szerző számára, s tette a Jenufát a XX. századi operák elismert darabjává. „Talán az egyik legfontosabb és legnehezebb kérdés, hogy a szereplők közül ki az, aki képes vállalni a sorsát, aki vállára veszi a keresztjét, és felemelt fejjel, alázattal elfogadja az élet kihívásait. (…) A szereplők viselkedése, tettei sajátos példázatként szolgálhatnak számunkra, (…) tanúi leszünk a főhősök belső vívódásainak, egyfajta kitörési kísérletének a törvényszerűségek hálójából, ám a kimondatlanság, az elhallgatás, a bűn titka béklyóként nehezedik rájuk” – nyilatkozta a műről a rendező, Vidnyánszky Attila.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Zenés színház interjú

Fried Péter: „Kossuth-díj nélkül is igyekeztem maximálisat nyújtani”

Hamarosan ismét A kékszakállú herceg várában énekel Fried Péter. A friss Kossuth-díjas basszistával a március 25-i, zeneakadémiai koncert kapcsán felidéztük pályáját a kezdetektől.
Zenés színház hír

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.
Zenés színház ajánló

Egy történet, tizenhat variáció – különleges előadás a Pesti Vigadóban

Április 27-én a SZÓ • SZÍN • JÁTÉK sorozat következő előadásán az érdeklődők egy izgalmas, egyedülálló darabot láthatnak, Tóth Péter Stílusgyakorlatok című kabaré-operája új színeket és hangulatokat csempész a színházi élmények világába.
Zenés színház hír

Operaversenyt hirdet a Magyar Állami Operaház

A Magyar Állami Operaház 2025-ben első alkalommal rendezi meg az Országos Operaversenyt, amely elsősorban a magyarországi és határon túli intézmények énekesnövendékeit célozza meg.
Zenés színház gyász

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.