Zenés színház

Második felvonás: Világsztárok forgószínpada

2013.07.20. 10:07
Ajánlom
Nehéz európai beidegződésekkel alkalmazkodni Tianjin méreteihez - ha rátennénk a térképen Budapestre, amely mégiscsak az Európai Unió kilencedik legnagyobb városa, kb. Hatvannál érnénk ki a metropoliszt kelet felől határoló tengeri kikötőhöz.

Tianjin, amely Peking, Shanghai és Chongging mellett a négy kiemelt státuszú, közvetlenül kormányzott kínai város egyike, nemcsak összeköti a fővárost a tengerrel, hanem ma már saját jogán is kereskedelmi és ipari központ, saját nemzetközi reptérrel, sőt az Air Tianjin révén egy több mint 100 célállomásra (!) repülő saját légitársasággal. Az európai szemel meglehetősen kaotikusnak tűnő közúti közlekedés már kevésbé fényes oldala a városnak - hiába a soksávos, a belvárosban is számos helyen sztrádaszélességű úthálózat, az autók tengere és a helyiek eufemisztikusan is minimum rámenősnek nevezhető vezetési stílusa leginkább óriási dugókat és hatalmas szmogot eredményez. Ez utóbbi pedig a monszun révén érkező meleg párával és esővel karöltve alig átlátható szürke, szomorkás ködbe burkolja a várost: néha a pár száz méterre álló épületek körvonalait is nehéz kivenni. Ha viszont kisüt a nap, a város teljes, színes pompájában felragyog.

Ahogyan arról tegnap írtam, a 240 millió dollárból felépült Tianjini Nagyszínház idei, az európai gyakorlattól eltérően nem szezont, hanem évet ismertető kiadványa már küllemében is tiszteletet parancsoló. Egy elegánsabb aktatáskába csak nehézkesen lehetne begyömöszölni, vastagsága pedig megközelíti az egykori budapesti telefonkönyvét, s ennek nem az oldalszám, hanem a művészeti albumokéval vetekedő papírminőség az elsődleges oka. A tartalom pedig nem kevésbé impozáns: Lorin Maazel és a Chicago Symphony Orchestra, Anne-Sophie Mutter, Charles Dutoit, a Mariinszkij Színház és a New York City Balett, Gidon Kremer, az Emerson Quartet, sőt a közel hetvenéves, ma már Amerikán kívül csak elvétve koncertet vállaló Itzhak Perlman is fellép ebben az évben - hogy csak a legismertebb neveket említsük - az Operaházat tehát meglehetősen előkelő klubba hívták meg. De van itt kamarazenei fesztivál, orgona- és régizene-koncertek, számos balett és musical, s emellett nem feledkeztek meg a hagyományos kínai műfajokról sem. Nem vitás: Tianjin komolyan gondolja, hogy feliratkozik a világ kulturális központjainak Ázsiában nem túl hosszú, ám annál értékesebb listájára, és ehhez az eszközökben sem szűkölködik.

A ma esti első Aida hatalmas sikert hozott: az egzotikus helyszínen játszódó darab látványos díszletei és három kórust megmozgató jelenetei érezhetően lenyűgözték a kínai közönséget. Nemkülönben az egyik próbát megnéző pekingi tudósítót, aki lelkes szavakkal számolt be a várható „csodálatos bemutatóról", amely az budapesti Operaház és négy kínai együttes - a tianjini zenekar mellett egy helyi balett és egy kórus, valamint egy pekingi kórus - nagyszabású együttműködése révén valósult meg, „Haijia Duomokesi" vezetésével. A japánnak tűnő nevet a hazai szem természetesen könnyen dekódolja: Héja Domonkosról van szó, aki pár nap alatt szinte csodát művelt a keze alá rendelt együttesekkel. A Sümegi - Wiedemann - Zhang - Kálmándi kvartett pedig elégedetten pihenhet egy napot, hiszen holnap a Bakonyi - Bódi - Lee - Fokanov csapat lép színpadra.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Új Örökös Tagokat avattak a Budapesti Operettszínházban

Négy új tagot választott Örökös Tagjai közé a Budapesti Operettszínház január 22-én, a Magyar Kultúra Napján. Az ünnepségen, amely ezúttal a járványügyi szabályok betartásával, szűk körben zajlott, Kiss-B. Atilla, a színház főigazgatója méltatta a kitüntetetteket.
Színház

Balázs Péter 14 év után távozik a Szolnoki Szigligeti Színház éléről

Nem pályázott újra Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház jelenlegi igazgatója, így 14 év után új vezetője lesz az intézménynek. A Kossuth-díjas színész-rendező 2019-ben egyedüli indulóként kapott bizalmat a közgyűléstől, megbízatása 2021 júniusáig szól.
Plusz

Hallotta már Blaha Lujza hangját? Most csak egy kattintásra van!

Több mint 2600 digitalizált hangfelvételt tett online elérhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) a Hangtár elnevezésű digitális adatbázisban. A legkorábbi felvételeken a legendás színésznőt, Blaha Lujzát hallhatják az érdeklődők.
Klasszikus

Sosem hallott Mozart-mű csendül fel a zeneszerző születésének évfordulóján

A salzburgi mester születése után 265 évvel nem mindennapi alkalom egy ősbemutató. Egy újonnan előkerült zenemű csendül fel Mozart születésnapján.
Vizuál

Politikailag független társaságot alapított 42 magyar operatőr

Megalakult a Magyar Filmoperatőrök Egyesülete, amely a a magyar filmművészet legkiemelkedőbb operatőreit hivatott magába tömöríteni. Tiszteletbeli elnöke Ragályi Elemér, elnöke Szabó Gábor lett.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Zenés színház magazin

Botrányos siker a drezdai Operaházban – 110 éves Strauss vígoperája, A rózsalovag

Közel két év tervezés után, 1911. január 26-án bemutatták a drezdai Operaházban A rózsalovagot, Richard Strauss és Hugo von Hofmannsthal később nagy vitákat kiváltó háromfelvonásos zenés játékát.
Zenés színház hír

Új Örökös Tagokat avattak a Budapesti Operettszínházban

Négy új tagot választott Örökös Tagjai közé a Budapesti Operettszínház január 22-én, a Magyar Kultúra Napján. Az ünnepségen, amely ezúttal a járványügyi szabályok betartásával, szűk körben zajlott, Kiss-B. Atilla, a színház főigazgatója méltatta a kitüntetetteket.
Zenés színház kvíz

KVÍZ: Felismered a musicaleket az első mondatuk alapján?

Talán nem is gondolnánk, hogy az első jelenet mennyire meghatározhatja egy darab egészét: megadja a hangulatát, előrevetíti a cselekményt, még talán a végkifejletre is utal.
Zenés színház ajánló

„Mindannyian vágyunk erre az idilli szerelemre” – János vitéz az Operett Online-on

Kacsóh Pongrác gyönyörű daljátékával folytatódik a Budapesti Operettszínház közvetítés-sorozata január 22-én. A Petőfi Sándor elbeszéléséből írt János vitéz Bozsik Yvette rendezésében újfajta értelmezést kap, eggyé olvad benne a túlvilági és a földi lét.
Zenés színház hír

Cseh Tamásra emlékezik a Vígszínház a Magyar Kultúra Napján

Koncertszínházi előadással idézi meg Cseh Tamás alakját január 22-én a Vígszínház. A zeneszerző, énekes éppen a Magyar Kultúra Napján lenne 78 éves, a Kelet-nyugati pályaudvar című est két nagy sikerű lemezének – a Fontátvonulás és a Nyugati pályaudvar – dalait dolgozza fel.