Máthé Zsolt (Fotó/Forrás: Dave Hooker)

– Hogy kerültél a produkcióba?

– Székely Kriszta, az előadás rendezője keresett meg, lenne-e kedvem dalszöveget írni a műre. Örömmel mondtam igent, mert

bár a pályám során már készítettem szöveget egész estés előadásokhoz, mégis ez volt az eddigi legnagyobb volumenű felkérés.

– Ismerted ezt az operettet?

– Nem. Igazság szerint egyetlen operettet ismertem, a Luxemburg grófját, mert húsz évvel ezelőtt Szolnokon statisztáltam benne, és az az érdekessége, hogy a mostani előadás szereplői közül Szacsvay László és Kállay Bori is benne voltak. Az operettnek azért annyi előzménye van az életemben, hogy a Kamrában bemutatott Virágos Magyarország című operettnek – aminek a zenéjét Kákonyi Árpád és Matkó Tamás szerezte – én írtam a dalszövegeit. Egy Offenbach persze teljesen más: az már inkább operai nagyságú és bonyolultságú feladat. Érintőlegesen egyébként már foglalkoztam hasonlóval, igaz nem felkérésre, csak saját magam számára. A Cosi fan tutte néhány dalára írtam magyar szöveget.

Kapcsolódó

Más érdekel egy férfi, mint egy női rendezőt

Február 23-án mutatja be a Budapesti Operettszínház Jacques Offenbach Kékszakáll című művét. A darab rendezője, Székely Kriszta az ötvenes évek tengerentúli vállalati kultúrájába helyezi a hírhedt feleséggyilkost.

– Hogy születtek meg a dalszövegek? Egyeztettetek Székely Krisztával vagy szabadkezet kaptál?

– Kriszta és az alkotótársak, Szabó-Székely Ármin és Lőrinczy Attila eleinte nem akartak semmilyen komolyabb változtatást az eredeti történeten és jeleneteken, ezért én is úgy indultam neki, hogy azt fogom meg-, illetve átírni, ami van. Az 1981-es Erkel színházi előadás példányát olvasgattam és hallgattam eredetiben a dalokat. Közben gondolkoztam, mi az, amit én akarok közölni a szövegek által. Eleinte nem volt egyszerű. Eleve úgy állapodtam meg Krisztával, hogy néhány számot kiválasztunk, arra megírom az általam elképzelt verziót és aztán egyeztetünk, jó-e ez az irány vagy merre induljak tovább. Tulajdonképpen ez volt az együttgondolkodás menete. Miután az én verzióim többé-kevésbé elsőre tetszettek Krisztának, a továbbiakban ebben a hangvételben és szóhasználattal, stílussal dolgoztam. Később aztán volt egy kis koncepcióváltás, amikor úgy döntöttek, megváltozatják a történet idejét és közegét.

Elhagyták ezt a pásztoridillel induló, királyos-lovagos sztorit és a 20. századba, az '50-es évek Amerikájára hajazó közegbe helyezték a cselekményt.

Ezért visszamenőleg néhány helyen változtatnom kellett a szövegen. Dinyés Danival, a zenei vezetővel sokat konzultáltam, mindig szólt, ha valami prozódiailag nem stimmelt és felhívta a figyelmemet, ha a zene, a kíséret más hangulatot sugallt, mint az én ahhoz írt soraim.

A Kékszakáll próbája (Fotó/Forrás: Gordon Eszter/Budapesti Operettszínház)

– Mi volt a legnehezebb a szövegírásban?

– Többségében nagyon pörgősek a számok, mind a duettek, mind a kórusok. Könnyebb dolgom azokkal a dalokkal volt, amikor megáll a történet, kiáll a hős vagy a hősnő és szólóban énekel, általában a szerelemről. Ezeknek az általános érvényű emberi érzéseknek a megfogalmazása egyszerűbb volt számomra, mert ott elmondhattam, hogy én mit gondolok erről vagy arról. Sokkal nehezebb volt, amikor jelenetet kellett írni, például a fináléknál, ahol nem költői képeket kell felsorakoztatni, hanem praktikusan vinni a cselekményt és közben ügyelni arra, hogy meglegyenek a rímek, működjön a prozódia és persze az egész jelenet. Egy idő után aztán ráéreztem, és a végére egészen belejöttem.

Hihetetlenül sokat tanultam a munka folyamán. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy működik majd élesben, mert Offenbach hatalmas tempót diktál, és a két nyelv közti különbség is eléggé megnehezítette a dolgomat.

Sokféle dalszöveget írok, könnyűzenét, operát, most már operettet is, és azt tapasztalatom, hogy magyarul írni minden műfajban nagyon nehéz.

A Kékszakáll alkotógárdája (Fotó/Forrás: Gordon Eszter/Budapesti Operettszínház)

– Milyen muzsika a Kékszakáll?

– Offenbach idejében ezek a dalok mind slágerek voltak.

Abban az időben az operett abszolút élő dolog volt, szinte hetente születtek új művek, Offenbach például közel száz darabot írt, tele napi aktualitással, politikai utalással. A pásztori vagy antik miliőbe helyezett történetekről mindenki pontosan tudta, hogy éppen kiről szólnak vagy kinek szólnak be.

Az emberek nevetni, szórakozni jártak rá. A tempó ezért is borzasztóan gyors zeneileg, és színpadilag egyaránt.

– Van kedvenc számod?

– Leginkább a főhősnő, Boulotte dalait szerettem a legjobban. Azért is szerettem írni ezt a művet, mert nőközpontú. Elég sokat foglalkozom ilyen tematikájú történetekkel, érdekel ez a téma. Ebben a sztoriban nem Kékszakáll a legfontosabb, hanem hogy mi lesz Boulotte-tal, hogyan tudja saját kezébe venni a sorsát, és hogy van-e ennek egyáltalán értelme. Nagyon érzékletes, ahogy végigjárja a saját történetét, hová jut el, és hogy milyen veszélyei vannak annak, ha egy nő kilép a közmegegyezésből és a saját feje után kezd menni. Ha egy férfi hős megy szembe az árral, teljesen mást jelent, mint ha egy nő teszi ugyanezt. És ez a mai napig így van. De miután ez egy operett, persze minden konfliktus végére pont kerül és happy end lesz.

Visszatérve a kérdésedre, szeretem Boulotte belépőjét. Megjelenik egy egyszerű nő, és azzal indít, hogy elege van mindenből, így nem lehet élni. Még nem tudja, mit csinál, de ha nem jut eszébe semmi, akkor fejjel megy a falnak. Ez volt az egyik legkorábban elkészült szám, a másik pedig a Kékszakállal való nagy duett, amikor Kékszakáll megmutatja neki a koporsóját és elkezdődik kettejük közt egy párbaj, amiben sok minden fölszakad Kékszakállból és Boulotte-ból is. Kedvelem Clémentine dalának szövegét is, ami a szerelemről és a házasságról íródott. Egy korosodó, de még mindig nagyon vonzó és jóétvágyú asszony gondolatai arról, milyen is az élet.

A Kékszakáll próbája (Fotó/Forrás: Gordon Eszter/Budapesti Operettszínház)

– Hogy látod, lehet korszerű ma az operett? Igazán maivá tehető?

– Engem személy szerint is nagyon érdekel ez a kérdés, és szerintem igen. Sokan próbálkoztak és próbálkoznak ezzel, több-kevesebb sikerrel. Tulajdonképpen a Virágos Magyarország is erre volt kísérlet. Nem tudom, mi a recept, de abban biztos vagyok, hogy ha hozzányúlunk, nagyon komolyan kell venni és nagyon kell tisztelni a maga egyszerű gondolkodásával, érzelmességével és naivitásával. A mai kor sokkal bonyolultabbnak vagy árnyaltabbnak tűnik, de az emberek igazából nem változnak: ugyanúgy akarunk hinni a szerelemben, vágyunk a boldogságra, szeretünk önfeledten szórakozni.

Ha valaki tépelődni akar a világ sorsán, az emberiségen és önmagán, akkor elmegy egy olyan színházba, ahol jól gyomorba vágják, megkarmolják, és az arcába vágják az igazságot. De ez nem az a hely, bár részleteiben, kidolgozásában igenis kell, hogy tétek legyenek benne, sorsok jelenjenek meg és igazul játsszanak a színészek. Ha ez megvalósul, akkor igazán érvényes lehet az operett a 21. században is.