Szabó Sipos Máté (Fotó/Forrás: Csokonai Színház)

- Idén november 10-12. között immár ötödik alkalommal rendezték meg az Egri Kamaraopera Fesztivált, ami egy kifejezetten formabontó esemény. Hogyan indult ez a történet?

- Lassan több mint húsz éve járok Egerbe a szimfonikus zenekar vezetőjeként. Nagyon sok mindent csináltunk ez alatt az idő alatt, többek közt nyári operaelőadásokat és egyéb kísérleti zenés színházi produkciókat tartottunk Csizmadia Tiborral együttműködésben.

Olyan előadásokat hoztunk létre, amelyek keresték az új utakat a zenés színház, zene és dráma területén.

Ezek a produkciók csak a nyári időszakra korlátozódtak, helyszínük pedig a Lyceum udvara volt, amely egy ezerötszáz fős nyitott nézőtér, kitéve az időjárás viszontagságainak. Ezeknek a mentén szerettem volna egy Eger méreteihez és adottságaihoz, izgalmas építészetéhez igazodó fesztivált létrehozni.

- A kamaraopera különösen alkalmas egy ilyen kísérletező jellegű programsorozathoz.

- A műfaj rengeteg lehetőséget kínál az előadó számára, ráadásul nincs szükség hatalmas zenekarra, énekesgárdára, nagyszabású díszletekre és jelmezekre, hogy egy minden ízében izgalmas előadást hozzunk létre. Nagyon széles annak a spektruma, hogy mit nevezünk operának. Öt éve azzal a céllal indítottuk el a fesztivált, hogy

olyan előadásokat állítsunk színpadra, olyan produkciókat hívjunk meg, amelyek nem a mainstream operajátszást reprezentálják.

Az esetek döntő többségében nem színházi környezetben adjuk elő ezeket a műveket. Több intézménnyel együttműködve az Eszterházy Károly Egyetem izgalmas helyszínein, a Kepes Intézet kiállítótereiben, a Harlekin Bábszínházban, vagy olyan rendhagyó helyszíneken, mint egy bevásárlóközpont játszunk előadásokat. Ennek egyik fő oka, hogy szeretnénk a fiatalokhoz közelebb hozni a kortárs operajátszást a különböző zenetörténeti korszakok és természetesen napjainkban született művek előadásával – minden évben készülünk például gyerekelőadással is. Körbenézve a nemzetközi zenei életben egyébként nincs is nagyon olyan kamaraopera fesztivál, amely felöleli az összes korszakot, így ebből a szempontból unikálisnak is nevezhető az, amit mi csinálunk.

- Igyekszünk kortárs alkotók műveit műsorra tűzni: akár pályakezdő zeneszerzőkkel, rendezőkkel, a kísérleti színház képviselőivel dolgozunk együtt. Eleve olyan előadásokat keresünk, amelyek nem sorolhatók be egy kategóriába, hanem különböző műfajok határán mozognak. Ez jellemezte egyébként az 1910-es és 1920-as évek Párizsát is – például a tavaly játszott Kurt Weill-mű, A hét fő bűn műfaja a szerző megfogalmazásában ének balett (ballet chanté), de említhetnénk A katona történetét is, amit szintén operának neveznek, pedig nem énekel benne senki.

Az egyik legszélsőségesebb példája ennek az idén előadott Szemző Tibor-mű, a Koponyaalapi törés,

amelyben szintén nincs ének, mégis egy olyan több világot összegyúró, nagyon sokrétegű előadás – egy ember egy tévéképernyővel beszélget, miközben egy kamarazenekar minimálzenei struktúrát játszik, amiben egy cigányzenekar fokozatosan átveszi a szót, s a filozofikus szövegi asszociációk közepette lassan átúszúnk a Hullámzó Balaton tetején című dalba –, amelyet ha nem is operának, de egy zenei performansznak nevezhetünk.

Szemző Tibor: Koponyaalapi törés (Fotó/Forrás: Egri Kamaraopera Fesztivál)

Emellett ugyanennek a napnak az estéjén az Operettszínház produkcióját, Beischer-Matyó Tamás Kreatív kapcsolatok című kortárs, mégis „közönség barát” operáját is hallhatta a közönség.

Beischer-Matyó Tamás: Kreatív kapcsolatok (Fotó/Forrás: Egri Kamaraopera Fesztivál)

- A klasszikus vonalat erősítette idén Donizetti A csengő című műve, mégis ízig-végig modern volt ez az előadás is.

- Donizetti kamaraoperáját egy kiállító teremben adtuk elő, ahol a díszlet kérdése jelentette a legnagyobb kihívást számunkra.

Ezt úgy oldottuk meg, hogy egy fiatal homokanimátor, Sáli Levente varázsolta élőben a hallgatóság szemei elé a jelenetek környezetét.

Donizetti: A csengő (Fotó/Forrás: Vozáry Róbert / Egri Kamaraopera Fesztivál)

A nyitónap estéjén Kósa György Kocsonya Mihály házassága című művét adtuk elő egy bábadaptáció formájában. Ez a darab komoly feladat elé állítja az énekeseket, mégis, a rendező Éry-Kovács András arra vállalkozott, hogy saját társulatával adja elő.

Meghallgattuk a színészeket, és kiderült, hogy nagyszerű hangok rejtőznek közöttük,

így végül csupán két vendégszereplőre volt szükségünk. Ez egy zeneileg rendkívül különös darab, talán éppen ezért nem is nagyon szokták játszani, pedig egy zseniális mű. Lehet, hogy egy klasszikus értelemben vett koncerten nem is működne, viszont ebben a formában, életnagyságú bábokkal előadva nagyon jól szórakozott rajta a közönség.

Kósa György: Kocsonya Mihály Házassága (Fotó/Forrás: Vozáry Róbert / Egri Kamaraopera Fesztivál)

- Az idei fesztiválon a legtöbb darab kortárs, magyar zeneszerző tollából született. Hogyan látja a ma élő hazai operaszerzők generációját? Létezik magyar operastílus?

- A mai szerzők számára már kinyílt a világ, így nem gondolom, hogy lenne magyar operairányzat, inkább a zeneszerzés különböző ágairól beszélhetünk. A legfiatalabb generáció megpróbál egyfajta szintézist teremteni ezek közt. Talán eltűnőben van az az akadémikus megosztottság, amely a 60-80-as éveket jellemezte, hogy a szerialismus után már vétek leírni egy dúr akkordot és aki ezt teszi az olcsó zenét ír.

Az általában elmondható, hogy a mai operaszerzők megpróbálnak a közönséghez visszatalálni.

Ebben a műfajban nagyon fontos, hogy maga a dramaturgia, a színpadi lelemény is erős legyen, így akár egy elvontabb zenei struktúra is jól tud működni. De lehet bármilyen fülbemászó a dallam, - ami Puccini és Mahler után már önmagában nem túl érdekes - ha nem érezhető rajta a határozott zenei egyéníség, nagyon semmitmondó tud lenni. Meg kell találni a színpadi lelmény és a zenei egyéníség szintézisét. Vannak, akik egészen könnyed stílusban írnak zenét, van, akik pusztán struktúrákkal komponálnak, sokféle forrás és stílus létezik.

Engem leginkább azok a művek izgatnak, amelyekben a szerző saját nyelvét találom meg, érzem benne a bátorságot és következetességet és persze a szöveg és dramaturgia is erős legyen.

Az sem mellékes, hogy mindez mennyire képes majd megszólítani a hallgatóságot.

Szabó Sipos Máté az V. Egri Kamaraopera Fesztiválon (Fotó/Forrás: Egri Kamaraopera Fesztivál)

- Hogyan fogadja ezt Eger közönsége?

- Mindig csodálkoznak azon, hogy milyen nagy arányban tűzünk a műsorra kortárs műveket, mégis nagyon jók a tapasztalataink. Az első fesztivál nyitóestjén John Cage művei után Tom Johnson Négyhangú operáját adtuk elő. Mindenki azt gondolta, megőrültem, minek csinálok Egerben operafesztivált, amit ráadásul egy kortárs koncerttel nyitok?

Néma csöndben hallgatták először a Cage darabokat, a 4'33” alatt már felkuncogtak, Tom Johnson sziporkázóan zseniális operáján pedig könnyesre nevették magukat.

Persze ugyanúgy örülnek egy Haydn-vígoperának is, de szépen lassan megszokták Egerben a kortárs zenét.