Amikor 1935-ben bemutatták George Gershwin fő művét, a Porgy és Bess című operát, egyesek – félreértve a szerzői szándékot – sérelmezték a feketékkel szembeni előítéletek erősítését. Az afroamerikai közösséget bemutató alkotás középpontjában ugyanis egy kripli koldus és egy kábítószerfüggő nő különös szerelme áll. A feketék zenéjét hosszú évekig tanulmányozó Gershwintől viszont mi sem állt távolabb, mint hogy útjába álljon a színesbőrűek társadalmi elfogadásának. Az I Got Plenty O' Nuttin kezdetű operaslágerrel vagy épp a könnyűzenei sikerekig menetelő Summertime-mal a szerző kifejezetten a széles közönség érdeklődésének homlokterébe helyezte az afroamerikai kultúrát. Az egyenlőségért folytatott harc közben a Porgy szövegírója, a zeneszerző öccse, Ira Gershwin talán túlzásba is eshetett, amikor a '80-as években, halála előtt bevezette az „all-black cast”-ot, vagyis hogy csak született fekete énekesek adhassák elő az operát.

A Porgy és Bess plakátképe (Fotó/Forrás: Magyar Állami Operaház)

„Ezt a döntést a művészeti vezetésre kellene hagyni akár itt (az USA-ban), akár máshol a világban, és nem jogi megkötésnek kellene lennie.” Donal Henahan, New York Times, 1985

„A történet legalább annyira alkalmazható a nem fekete közösségekre is, és ezt széles körben elismerik.

Ez egy nagyon emberi történet. Lehet, hogy az 1900-as évek fekete déli államaiban játszódik, de a benne lévő érzelmek egyetemesek.”

- Clarke Peters, énekes (idézi: Kurt Barling, BBC, 2006)

Kapcsolódó

Fehér szereplőgárda énekli a feketék operáját, a Porgy és Besst

Január 27-től látható a Porgy és Bess az Erkel Színházban, ami azért különleges, mert az Operaház 35 év után kivívta, hogy fekete énekesek nélkül is előadhassák Gershwin zseniális operáját.

„Ennek az operának a modernizálása, a történet áthelyezése sosem volt egyszerű. Ez abból adódik, hogy Gershwinék ragaszkodtak ahhoz, hogy mindig all-black cast énekelje – ami nem probléma egy fokvárosi produkciónak.” The Scotsman, 2010

A világon bármelyik színháznak, ha valóban a közösség szolgálatában áll, az adott közösséget kell tükröznie.

- Charles Packard, a coloradói Aurora Fox Culture Center igazgatója (idézi: Stephanie Wolf, Colorado Public Radio, 2016)

„Egy operában igenis számít a megjelenés. De a hang, a művészi kifejezés és a drámai jelenlét még inkább számít.” Anthony Tommasini (idézi: Georg Predota, Interlude, 2017)

„Talán itt az ideje, hogy a Gershwin-jogtulajdonosok véget vessenek ennek a direktívának. Az elmúlt negyven évben az operavilág egyre inkább a nem hagyományos szereposztások felé mozdult el. Ha Leontyne Price képes volt tinédzser korú gésát kiválóan alakítani a Pillangókisasszonyban, miért is ne lehetne Bess fehér szoprán?

Simon Estes basszbariton, aki nyíltan beszélt az ő és más fekete művészek küzdelméről az opera világában, úgy érzi, hogy az all-black megszorítás csak árt mind a Porgy és Bessnek, mind a feketék integrációjának. „A zene nem ismer színeket” – mondta egy telefoninterjú során. „Talán végletesnek tűnik, de szinte alkotmányellenes, hogy a Porgy és Besst csak fekete énekesek adhassák elő.” Mr. Estes büszke arra, hogy a Zürichi Opera 1977-es olyan produkciójában szerepelhetett, amely az előírások ellenére vegyes szereposztással 25 teltházas előadást tartott. Mr. Estes éveken át szigorú kritikával illette azokat az operatársulatokat, amelyek ellenálltak annak, hogy fekete művészekkel énekeltessék a szerepeket, amelyhez hangban illettek volna. Ugyanígy nyilatkozott a Porgy és Bessről. „Színesbőrűek is kiválóan énekelhetik a Porgyt” – mondta. „Fehérek is kiválóan énekelhetik.” Nehéz vitatkozni érvelésével.

A Porgy és Bess nem népi opera; ez egy nagyszerű opera. Senkit nem lenne szabad faji alapon eltiltani attól, hogy színpadon előadhassa.

Természetesen úgy tűnhet, hogy a művet fekete művészekkel előadatni biztosíthatja annak autentikusságát. Viszont egy opera drámaisága soha nem az ilyesfajta valósághűségen alapszik. Mélyen megérintő lehet a Bohéméletet olyan fiatal művészek előadásában látni, akik tényleg szegényes bohém művészekként jelennek meg. Az operarajongók mégis tökéletesen elfogadják Luciano Pavarottit egy éhező párizsi költő szerepeében, csak hogy Rodolfo szárnyaló melódiáit hallhassák vele, és hogy belemélyedhessenek a mű esszenciájába.

Mi a helyzet azokkal az operákkal, ahol a bőrszín fontos eleme a történetnek, mint Verdi Otellójában. Egyik legjobb produkciójához Ms. Caldwell Shirley Verrett fekete szopránt szerződtette Desdemona szerepére a fehér James McCracken által megformált Otello mellé. Ms. Verrett bőrét sminkkel világosították; McCrackent sötét testfestékkel borították be. Nem számított a bőrszín, az éneklés volt a fontos. Néhány ütem az első felvonás szerelmi kettőséből, és a közönség máris le volt nyűgözve.

Ma már nehéz elképzelni bármely operatársulatot, amelyik habozna szerződtetni bármilyen bőrszínű hangilag tehetséges művészt.” Idézetek Anthony Tomassini írásából, New York Times, 2002

„Csodálatra méltó vállalkozás, amit mi az Opera Europa részéről igencsak támogatunk. Önökhöz hasonlóan én is úgy vélem, hogy ez az opera a 20. század egyik legnagyszerűbb zenei és drámai műve, mely egyetemes üzeneteket hordoz.

(...) van egy elfogadott szokás, miszerint, ha eltérő feltételek mellett mutatnák be olyan országokban, mint Németország vagy Ausztria, a jogtulajdonsok időnként lazítottak a megszorításokon annak érdekében, hogy más közösségek is élvezhessék a művet.

Mivel a Magyar Állami Operaház magyar énekesekkel kívánja bemutatni a művet, előnyös lenne, ha a jogtulajdonsok a szereposztásra vonatkozó feltételektől eltekintenének, ahogyan azt már megtették más európai előadások esetében.

Nem arról van ugyanis szó, hogy [az Opera] megtagadja fekete művészektől a munkát, mint inkább lehetővé teszi, hogy ennek a csodálatos műnek az üzenete újabb közönségekhez is eljusson.”

- idézetek Nicholas Payne (igazgató, Opera Europa) Ókovács Szilveszter főigazgatónak írt leveléből, 2018