A négynapos budapesti első forduló izgalmas eredményekkel zárult és váratlan fordulatokat tartogatott a versenyzők és a szervezők számára egyaránt. A válogatásra Ukrajnából, Németországból, Szerbiából, Csehországból, Horvátországból, Romániából, Olaszországból, Németországból, Svájcból, Észtországból, Oroszországból is érkeztek versenyzők. A hazai forduló 15 versenyszerep-jelölése közül hármat tudhatnak magukénak külföldiek.
A budapesti helyszínen kivételes helyzet állt elő. Bár a verseny szabályai szerint minden versenyszerepre csak egy versenyző juthat tovább, Richard Strauss Ariadné Naxosban című operájának Zeneszerző szerepét illetően a zsűri – Pál Tamás és Vidnyánszky Attila - olyan nagy nehézségek árán tudott csak döntést hozni, hogy végül a zsűri és a verseny igazgatósága közösen úgy döntött, hogy a „második helyezett” versenyzőt, Iulia Mercát is továbbjuttatja a második fordulóba.
Elképzelhető azonban, hogy a Párizsban jelenleg zajló első fordulós válogatás háromfős zsűrijének – Oliver von Dohnányinak az ostravai Morva-Sziléziai Nemzeti Színház zeneigazgatójának és karmesterének, Raymond Duffaut-nak, az Avignoni Operaház és a világhírű Chorégies d’Orange fesztivál művészeti igazgatójának és Gianluca Zampieri tenornak – három nap alatt közel kétszáz versenyzőből kell kiválasztaniuk a szegedi második fordulóba jutókat.
A 16 országból érkező versenyzők meghallgatásának az Opéra National de Paris ad helyet, lebonyolításában a CFPL (Centre Français de Promotion Lyrique - Operát Népszerűsítő Francia Központ) segít. A forduló eredménye április 23-ra várható.